
Ketten a neten – Bohózat a kézdivásárhelyi színház színpadán
A kézdivásárhelyi Városi Színház 2017. január 16-án, hétfőn 19 órától a Toldi bérleteseknek, január 17-én, kedden 11 órától diákoknak és 19 órától a Gábor Áron bérleteseknek játssza Ray Cooney Ketten a neten című vígjátékát Kolcsár József rendezésében.
A fennmaradó helyek függvényében az előadásra jegyek is válthatók felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejes áron, csoportos diákelőadás 5 lej.
A bohózat mindig helyzetkomikumra épül, az egyik szituáció fölülírja a másikat, és ebből származik egyfajta ellentmondás, amely a humornak a forrása. Egy bohózat konfliktusa a nézeteltérésekből születik, abból, hogy egy szereplő éppen mit tud, vagy mit nem tud a történésekről. Nincsenek valós konfliktusok, ahogy a drámában vagy tragédiában, hanem ún. mesterséges konfliktusok vannak a bohózati mechanizmus által generálva.
Ray Cooney Ketten a neten című darabja egy nagyon jól megszerkesztett bohózat , és nem csalódik az a néző, aki szórakozni, kacagni vágyik. És az sem csalódik, aki mindezek mellett a tartalmat keresi. Egy átlagos bohózatnál több ez a szöveg, mert mély emberi viszonyokat ragad meg, ugyanakkor a megváltozó emberi értékrendek témája napjainkban rendkívül aktuálissá vált.
Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Szereposztás:
GAVIN SMITH – Daczó Zádor
VICKY SMITH – Mikola CSengele
BARBARA SMITH – Péntek Zsuzsa
MARY SMITH – Márdirosz Ágnes
JOHN SMITH – Kolcsár József
STANLEY GARDNER – Lung László Zsolt
APUS – Kiss László
DÍSZLET, JELMEZ – Delikates Couture
Rendező: Kolcsár József