Kétszeres UNITER-díjas Az igazság gyertyái!

Kétszeres UNITER-díjas Az igazság gyertyái!

A bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru Termében május 27-én, hétfőn este megrendezett díjkiosztó gálán három UNITER-díjat kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház! A Román Színházi Szövetség (UNITER) díja a legrangosabb hazai szakmai elismerés, amelyből idén kettőt a Tompa Miklós Társulat Az igazság gyertyái, egyet pedig a Liviu Rebreanu Társulat Nelinişte című produkciója érdemelt ki. A díjra azon előadásokat érdemesítette a jelölő-zsűri, amelyeket 2023. január elseje és december 31-e között mutattak be.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a Sebestyén Aba által rendezett Az igazság gyertyái című produkciója két kategóriában nyert UNITER-díjat: a legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szöveg díját a darab szerzője, Székely Csaba, a legjobb zene és sound design-ért járó díjat pedig Cári Tibor, az előadás zeneszerzője érdemelte ki.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának Ivan Viripajev: Nelinişte című, Theodor-Cristian Popescu által rendezett előadása és annak díszlettervezője, Velica Panduru pedig a legjobb díszlet kategóriában nyert az idén UNITER-díjat.

Gratulálunk a díjazottaknak és az alkotóknak!

A Tompa Miklós Társulat sajtóirodája