Kedves Emőke: Mrożek hazatér és megnyugszik

A Játéktér 2014. tavaszi számából

Sławomir Mrożek önéletrajzi írásairól[1]

Előfordul, hogy nehéz kibékülnünk a szár­mazásunkkal, azzal a hellyel, ahol él­nünk kell, vagy az országban uralkodó hangu­lattal, kultúrával, színvonallal. Talán emiatt válik sok ember életében fontossá az emigráció lehetősége. Vagy az új világ felfedezésének vá­gya vonz idegen vidékre? Egy új országtól több lehetőséget, jobb életet, kiteljesedést (rosz­szabb esetben menedéket, biztonságot) vár az ember. De vajon bejönnek-e a számítások? – teszi fel magában az eldöntendő kérdést a kitelepülni vágyó. A tavaly elhunyt Sławomir Mrożek két önéletrajzi írása az emigrációval kapcsolatos tépelődésekről és keresésekről ad számot.

A Hazatérésem naplója és a Baltazár meg­írásának konkrét okait és szükségességét a szerző elénk tárja a művek legelején. Mrożek öngyógyítás, vigasztalódás, számadás céljá­ból írja le életének néhány korszakát. De ez a két mű elsősorban nem is a történetmesélés szempontjából fontos. Ugyanis kéz a kézben jár bennük a mély lelki kitárulkozás és a ke­mény társadalomkritika. Az írások fő erénye ugyanakkor a stílusukban rejlik.

Mrożek harminchárom évesen hagyta el Lengyelországot, és harminchárom évet töltött emigrációban a világ különböző országai­ban. Mexikói tartózkodása alatt egyik pillanat­ról a másikra döntött a hazaköltözés mellett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mexikói tanyán már nem volt biztonságban a házas­pár. Reggelizésük közben vetődött fel a kér­dés, hogy mi legyen a célállomás. Krakkó! A készülődésről és a megérkezésről számol be színesen az első önéletrajzi írás, a Hazatéré­sem naplója. A könyv első felében a visszatérés nehézségei tárulnak az olvasó elé – ahogy Mrożek és mexikói felesége készülnek elhagy­ni a tanyát, és próbálnak megbarátkozni a krakkói élet gondolatával. A második részben a lengyelországi újrakezdés képei, hangulatai bontakoznak ki. Ebben a könyvben Mrożek kiírja magából azokat a feszültségeket, nehéz­ségeket, örömöket, felfedezéseket, melyek a visszaköltözéssel járnak. A Hazatérésem nap­lója Sławomir Mrożek Lengyelországgal való kibékülésének egyik fontos stádiuma, de nem az utolsó.

A következő állomás a Baltazár. Ez a má­sodik önéletrajz egy konkrét terápia részeként születik meg. 2002. május 15-én az író agy­vérzést kap, melynek következtében afázi­ás lesz. Ez az agyi struktúra károsodását, a nyelvhasználati képesség részleges vagy teljes elvesztését jelenti. Logopédusa javaslatára új könyv megírásába kezd saját életéről, abban a reményben, hogy így visszanyeri beszédkész­ségét, valamint elveszített emlékeit.

Érdekes párhuzamot vonni a Baltazár első és utolsó fejezete között, mert ezek foglalják keretbe a mrożeki történetet. Az első fejezet, az Újra Krakkóban azt az korszakot elevení­ti fel, melyet a szerző a Hazatérésem napló­jában már megírt az 1996-os visszatérésről. Ebben a fejezetben fogalmazza meg azt, hogy harminchárom évvel korábban azért hagyta el Lengyelországot, mert úgy érezte, hazája gátolja őt az alkotásban. Amikor hatvankilenc évesen visszatér hazájába, újra aktuálissá válik számára fiatalkori felismerése. Megfogalma­zódik a nagy félelme, képes lesz-e szabadon élni és alkotni, vagy újra csapdaként éli meg magát a lengyelséget. Erre a kérdésre vála­szol az utolsó fejezetben, az Öregségben. Kimondja, hogy bármennyire is ellenkezett hosszú évekig lengyelségével és hazájával, az afázia „segítségével” sikerült megnyugodnia. Sławomir Mrożek kibékül azzal a ténnyel, hogy egy hosszú út után Lengyelországban csak lengyelként képes írni és létezni. A Baltazár és a Hazatérésem naplója egy olyan folyamatos keresés beszámolói, melyek végén határozot­tan érezhető a teljes katarzis, a megtisztulás.

Ez a két könyv olyan, mintha Mrożek szín­padi műveinek kiteljesedései lennének. Ugyan­olyan markáns egyéniség tárul bennük az olva­só elé, mint a színpadi műveiben életre keltett figurák.

A Baltazár hangulata folyamatosan válto­zik. Az eseményekből olyan szeletet kap az olvasó és olyan stílusban, amilyent a történetben szereplő Mrożek életkora és látásmódja meg­enged. A második világháború éveit a kilenc-tizennégy éves naiv és tudatlan fiú szemével látjuk. Viszont a huszonéves Mrożek már mar­káns véleményt alkot a korszak politikájáról, a lengyel társadalmi berendezkedésről vagy a kultúráról.

Az életút mesélése folyamán Mrożek őszin­tén beszél származásáról, édesanyja haláláról, édesapjával való konfliktusairól és a tőle való eltávolodásról, a kezdő publicista anyagi gond­jairól, az alkoholizmusról. Ezek a problémák az emigrálás következtében oldódnak meg vagy értékelődnek át.

Mrożek a korai sikereiről a Baltazárban mesél. Elénk tárul az út, amelyen elindulva a „dekadens”-nek, „szatíra-szerző”-nek, majd „kétségbeesett oroszlánnak” becézett fiatal Sławomir Mrożek publicistából elismert író­vá válik. Első nagy kitörésének a Rendőrség című drámáját számítja, melyet azért írt meg hat nap és hat éjszaka alatt, mert arra vágyott, hogy lubickoljon a sikerben. A darab témája a lázadás, a ferde tükör tartása – ugyanezt jelenti Mrożek számára a dráma megírása is.

A Hazatérésem naplójának második felé­ben található tárcák széles képet tárnak elénk arról, hogy mit gondolt Mrożek az abszurd színházról pályája kezdetén. Beszél a humor­ról is, ami számára az eleganciát jelenti. Nem kis kritikával ír a kortárs színházról és arról a színházi rendszerről, melyet a sok színi egye­tem, ösztöndíj, a rengeteg színházi fesztivál és alapítvány nagy kavalkádja jelent. Szerinte ebben a rendszerben a létezés fenntartása és a kommunikáció gyakran a színpadi munka rovására megy.

Sławomir Mrożek egész életében szabad­ság után vágyakozott. Ezt kereste a harminchárom évig tartó emigráció alatt, és ugyanettől a vágytól vezérelve tért vissza szülőföldjére – abba a városba, amely meghatározta életé­nek első szakaszát. Krakkó jelentette számára Lengyelországot; mindig is onnan vágyódott el és oda vágyott vissza. Harmadik fontos té­nyező életében az írás volt: a megnyugvást, az elismerést, az önmagára találást jelentette számára. Mi sem igazolja ezt a – szó szerint – gyógyító viszonyt jobban, mint az a tény, hogy Mrożek az írásnak köszönhetően nyeri vissza múltját és életének egy szeletét.

Mrożek két könyve, annak ellenére, hogy mindkettőt az önmagával való szembenézés jegyében írta, értékes alkotás a nagyközön­ség számára. Elsősorban azoknak érdemes elolvasniuk őket, akiket foglalkoztat az alkotás folyamata, a kivándorlás és bevándorlás kér­dése, de izgalmasak lehetnek azok számára is, akiket egyszerűen érdekel egy 20. századi közép-európai művelt ember gondolatvilága.

_________________________________________________________________

[1] Sławomir Mrożek: Hazatérésem naplója. (Ford. Murányi Beatrix.) Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003; Sławomir Mrożek: Baltazár. Önéletrajz. (Ford. Mihályi Zsuzsa.) Európa Könyvkiadó, Buda­pest, 2007; Sławomir Mrożek: Baltazar. Autobiografie. (Trad. Stan Velea.) Editura Curtea Veche, București, 2009.