Kedves Emőke: Litván gyökerű orosz rendező zsidó akcentussal

Kedves Emőke: Litván gyökerű orosz rendező zsidó akcentussal

A Játéktér 2013. téli számából

A Teatrul provocator. Kama Ginkas regizează című könyvről[1]

Színházi egyetemeken sokat hivatkoz­nak a nagy orosz iskolákra, de ez sokszor kimerül abban, hogy a klasszikusokat tanulmányozzuk. A fiataloknak kevés konkrét kapcsolata van az orosz színházi hagyomá­nyokkal. Aki közülük markáns képet szeretne kapni Csehov és Mejerhold utódairól, annak érdemes kezébe vennie Kama Ginkas és John Freedman könyvét.

Kama Ginkas egy véleményének hangot adó rendező, aki mindazt, amit mond, alá is támasztja tetteivel és munkásságával. Erről tanúskodik a Provokáló színház. Kama Ginkas rendez (Provoking Theater: Kama Ginkas di­rects) című könyv, amely John Freedman és Kama Ginkas színházról való beszélgetését tartalmazza. A könyv román fordítása a 2008- as bukaresti Nemzeti Színházfesztivál (FNT) alkalmával jelent meg a FNT-sorozat egyik első kiadványaként.

Az interjúkötet alapján három lényeges elemet hangsúlyozhatunk ki: Kama Ginkas stílusát, azt, ahogyan a színházat látja, és azt, ahogy a szakmai életét vállalja.

A könyv hangulata nagyon markáns. A ren­dezői eszmefuttatások stílusa egy szakmabeli számára ismerős lehet, hiszen sok tapaszalt rendező hasonlóan osztja meg az észrevételeit.

Ginkas és Freedman kitérnek mindenre, amiről színházi berkekben beszélni szokás: a színész és a rendező szerepére, a nézőre, Csehovra, Shakespeare-re, Dosztojevszkijre, Sztanyiszlavszkijra, Mejerholdra, a dramatizá­lásra, a pályakezdésre, a kortárs színjátszásra. A rendező és a kritikus emellett több szakmán kívüli témáról is hosszasan beszélget, olya­nokról, mint a zsidóüldözés, a világháború vagy a leningrádi művészvilág. Ezek tulajdon­képpen sok szovjet színházi téma alaphangu­latát befolyásolják. Mindezeknek Kama Ginkas élete és munkássága ad sajátos értelmezést. Életszagú, markáns, megdolgozott, intelligens életmű rajzolódik ki. Ennek hangulata továbbél az olvasóban, amint Ginkas előadásainak ha­tása a nézőben.

Egy olyan rendező világa és személyisége tárul elénk, mely mindenképp – ahogy már a címe is jelzi – provokatív. Nem titkolja, hogy kisgyerekként élte túl a második világháború zsidóüldözését. Ez egy életre meghatározta a világszemléletét és a színházhoz való viszonyát. Színházi emberként nem bánik kesztyűs kézzel a nézőkkel. Nyersen szembesíti őket az emberi szenvedéssel, a halállal, az embe­ri pokol mélységeivel. Mindezt a legnagyobb hitelességgel tudja színre vinni. Ez a markáns világnézet köszön vissza a Freedmannel foly­tatott beszélgetésből is.

Tudjuk azt, hogy a nagy rendezők szemé­lyiségében van valami közös. A színházról való gondolkodásmód, a próbafolyamat, a rendező státusa a színházban, a munkamenet szabály­szerűen kialakít egy személyiséget. Az az erős ebben a könyvben, hogy Kama Ginkas felfedi az olvasónak ezt a folyamatot.

A beszélgetést vagy jól rendezték vagy jól szerkesztették, ezt az olvasónak kell eldöntenie. Tény, hogy öt apró monológgal indítanak, amelyekben Kama Ginkas leüti az alaphangot, és ez meghatározza a könyv egészét. Ezt kö­veti a John Freedmannel folytatott beszélgeté­se, amely olyan, mint egy folytonos színészin­struálás. A rendező magyaráz, sugall, javasol, provokál, pontosan ismeri a célt, ahová el sze­retné vinni az olvasót.

Más szempontból is tanulságos ez a könyv. Az izgalmas történetek közben az olvasó előtt feltárul egy igazi balti világ. Kama Ginkas huszonkét éves koráig élt Litvániában, amely tu­lajdonképpen két kultúra közti átmeneti zóna volt; a rendező ezért egyszerre ismeri és ma­gáénak tudja a pravoszláv és a katolikus kul­túrkört, az orosz (szovjet) és a finn világot, a kommunizmust és a demokráciát. Mindennek kölönleges fűszerezést ad zsidó származá­sa. Ennek a háttérnek is tulajdonítható, hogy ugyanúgy elismert lett Moszkvában és Szent­péterváron, mint Finnországban és Svédor­szágban. Ezekben a különböző környezetek­ben tudatosan használja kulturális ismereteit színházi kifejezésmódjában. Ez élethűen tük­röződik vissza ebből a könyvből is.

Az interjúkötetben olyan sikertörténet raj­zolódik ki, amely elég hihetetlen lehet sok pályakezdő számára. Kama Ginkas a szentpé­tervári tanulmányai után nagyon hosszú ideig nem kapott színházi munkát. Közben tudta, hogy érvényes mindaz, amiben hisz, és amit képvisel, csupán türelmesen kell várnia a ki­törési pillanatot. Humorosan meséli, hogyan dolgozott feleségével együtt titokban a leningrádi színházaknak. Lakásukon részpróbáztak azokkal a színészekkel, akiknek problémáik voltak a szerepformálással. Jeleneteket oldot­tak meg és dolgoztak ki a nagy előadásokból, persze, erről a háttérmunkáról a színidirekto­rok és a rendezők mit sem sejtettek. Ebben a hosszú időszakban Dosztojevszkij-, Tolsztoj- és Csehov-dramatizálásokkal foglalkozott. Húsz év után ezeket az átiratokat állította színpadra, ezekkel vált elismertté. Kama Ginkas életének várakozó időszakasza érdekes lehet mindazok számára, akik egyik percről a másikra várják a szakmai elismerést. Bevallása szerint a hosz­szú hallgatás során megérett arra a színházra, amelyre mindig is vágyott.

Kama Ginkas szakmai életét végigkíséri tanára, Georgi A. Tovstonogov személye. Az egykori diák elmondja, hogyan hatott rá mes­tere, hogyan kerítette őt hatalmába, és hogyan sikerült megtalálnia a tanítványnak ebben a helyzetben a saját stílusát, nyelvezetét. Azért érdekes ez a mester–tanítvány viszony, mert Ginkas meg tudta találni a saját hangját, an­nak ellenére, hogy Tovstonogov diktatórikus személyisége uralkodott az egyetemen és a szovjet színházi szakmában. Ginkas vállalja a könyvben, hogy a markáns rendező alkotási módja önkéntelenül is beivódott a saját szín­házi megnyilvánulásaiba.

Jó volna, ha a pályakezdő rendezők, szí­nészek, dramaturgok felfigyelnének erre az izgalmas és tanulságos könyvre azért is, mert apró szakmai titkokat lehet ellesni belőle. Még­iscsak Tovstonogov egyik kedvenc tanítványá­ról beszélünk, akinek személye és munkássá­ga izgalmas és provokatív.

__________________________________________________________________

[1] Kama Ginkas – John Freedman: Teatrul provoca­tor. Kama Ginkas regizează. (Trad. Andrei-Luca Popescu, Marian Popescu), Colecţia FNT, UNI­TEXT, Bucureşti, 2008.