Kedves Emőke: Érvényes az, ami érvényesül

A Játéktér 2015. téli számából

A Fejezetek a marosvásárhelyi Ál­lami Bábszínház történetéből (1949– 1975) című könyvről[1]

A társulatalapításnak mindig van egy sajátos hangulata, körüllengi a kezdeti lelkesedés, kíváncsiság, bátorság, aggódás, barkochbázás az ismeretlen jövővel kapcso­latban. Ezek az érzések még hangsúlyosab­bak, ha valakik egy ismeretlen műfaj megho­nosítására készülnek. Novák Ildikó könyvében ez a hangulat elevenedik meg, amikor be­mutatja a marosvásárhelyi Állami Bábszínház megalakulását, az útkeresést, valamint az aranykor kezdetét.

Nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, hogy a politikai hatalom nem véletlenül indítványoz­ta és támogatta a bábszínház létrejöttét – tud­juk, hogy a század közepén a színházi törek­véseket (is) erősen befolyásolta a politika. A marosvásárhelyi bábszínházat szovjet mintára indították. A tagok képzésének alapját Obraz­cov és Demmeni szovjet bábművészek mun­kái képezték. Ezek mellett kiemelt szerepe volt a képzésben a beszédtechnika, a színpadi mozgás és a bábmozgatás fejlesztésének.

A szerző tömérdek adatot és ismeretet bemutat a közel harminc évből. Hogyan is­merkednek meg az alapító tagok a bábszín­ház fogalmával? Hogyan fogadja a színházi szakma ezt az új műfajt? Hogyan toboroz az intézmény tagokat? Hogyan hódít teret a vá­ros kulturális életében és a lakosok minden­napjaiban az új műfaj? Ezekre és hasonló kér­désekre kapunk választ a könyvben.

Pártunk és kormányunk után kinek is köszönhető a marosvásárhelyi Állami Báb­színház megalakulása? Ki jártas ebben az új műfajban? A válasz: egy bécsi zsidó nő. Ligeti Herta a koncentrációs tábort megjárva nem tér vissza Bécsbe, hanem Marosvásárhely­re költözik. Itt indítja el ötödmagával a báb­színházat 1949-ben. Ez idő tájt a környéken ismeretlen volt a bábszínház. Az alapítóknak és a később csatlakozott tagoknak sem volt semmilyen tapasztalatuk a műfajjal. A csapat­ból hamar kiválik Antal Pál. Ő az, aki nemcsak rezonál a műfajjal, hanem kíváncsian, lelkesen beleveti magát a bábszínház műfajának felfe­dezésébe. Felismeri, hogy a kis társulatnak szakmai fejlődésre van szüksége, ő maga ta­nítja az előadó-művészet és a bábmozgatás fortélyait. Antal Pál példája megmutatja, hogy milyen távlatokat nyit az alkotó számára a mű­fajba vetett hit és érdeklődés.

Novák Ildikó a bábszínház történetének feldolgozásán keresztül bemutatja a bábszín­ház műfaját is. Megelevenedik az a folyamat, amelyben Antal Pál rendező és Haller József díszlettervező felfedezik a bábok világának le­ hetőségeit és megtalálják a saját hangjukat. A szerző érdekes párhuzamba állítja a báb­színházat a különböző korok színházi tenden­ciáival.

Már a próbafolyamatok felépítése is mu­tatja, hogyan keresték és fedezték fel az alko­tók azokat az utakat, amelyek közelebb vitték őket a bábok életre keltésének művészeté­hez. Kezdetben az olvasópróbát rögtön bá­bozás követte, később azonban megszületett az az ötlet, hogy építsék fel előbb élő színé­szi játékkal a mise-en-scène-t. Így könnyebb megérteni a karaktert, és ezáltal hitelesebben lehet életre kelteni a bábut.

1949-ben a Székely Színház tagozataként indított Zenei Kis Színház feladata a gyerek­előadások készítése volt. Az Antal–Haller al­kotópáros és a bábszínészek művészi elköte­leződésének tudható be, hogy a bábszínház az 50-es évek közepén megszűnt a Székely Színház „kis színháza” lenni. Ez azt is eredmé­nyezte, hogy nemsokára megért az idő a fel­nőtt-bábelőadások színrevitelére is. Mindezek a sikeres lépések egyrészt oda vezettek, hogy a bábozás egyre erősebb színfoltként jelent­kezett a térség kulturális életében, másrészt a műfaj sajátosságait felfedezve a társulat nem­zeti és nemzetközi sikereket ért el.

A bábszínház struktúrájának, műsorpo­litikájának felkutatása, valamint az előadás-elemzések megmutatják az intézmény vi­szonyát a kor ideológiáival. Kezdetben olyan előadások jöttek létre, amelyek behódoltak a hatalmi szerveknek és a szocialista esztétiká­nak. Az aranykorban már olyan alkotásokat mutatott be a bábszínház, melyek kijátszották a cenzúrát.

A színháztörténeti bemutatásnak üde hangulatot kölcsönöznek a képmellékletek és a szövegmellékletek. Az itt közölt éves pártje­lentések hozzájárulnak ahhoz, hogy az olva­só el tudja képzelni a kor hangulatát minden visszásságával, abszurditásával együtt. Talán ennél is értékesebb a szintén mellékletben kö­zölt megannyi személyes hangvételű beszél­getés, melyeket Novák Ildikó készített egykori bábosokkal, rendezőkkel, munkatársakkal. A szerzőnek még sikerült interjút készítenie a bábszínház egykori alkotóival, például Haller Józseffel, az Állami Bábszínház volt díszlet­tervezőjével, Krón Ernő nyugalmazott báb­színésszel, Nagy Ilona színésznővel, Kerekes Tóth Erzsébet volt igazgatóval vagy Csíky Boldizsár zeneszerzővel.

A könyv bemutatja a marosvásárhelyi művészi bábjáték megteremtésére irányuló törekvés lépéseit. Az évszámok, történetek, elemzések olvasása közben megszületik a gondolat: a bábszínház egy aktuális színhá­zi forma, amely több figyelmet érdemel. A marosvásárhelyi Állami Bábszínház története megmutatja a műfaj érvényességét, hiszen kivívta, hogy a bábukat és életre keltőiket egy teljesen ismeretlen terepen elismerjék.

[1] Novák Ildikó: Fejezetek a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetéből (1949–1975). UArtPress – Mentor, Marosvásárhely, 2011.