Kecsevecse az M Studio műsorán

Kecsevecse az M Studio műsorán

Az M Studio Mozgásszínház a Kecsevecse című előadását tűzi műsorra április 10-én, csütörtökön este 7 órától az Új Stúdióban.

Az előadást az M Studiónál hagyománnyá vált Rendezd magad program keretében Veres Nagy Attila, a társulat egyik alapító  tagja rendezte 2013 februárjában. A Rendezd magad kezdeményezés célja, hogy az M Studio színészei egyénileg, rendezőként is bemutatkozzanak, illetve, hogy a mozgásszínházi elemek felhasználása mellett a saját ötletek és elképzelések is színpadra kerülhessenek.

Az előadás két magányos figura találkozását és előbb kíváncsi, majd kegyetlenségbe torkolló játékát mutatja be. Márton Imola rendezőasszisztens így ír a Kecsevecséről: Magunk vagyunk. Néha kimenekülnénk önmagunkból. De váratlanul felbukkan egy játszótárs. Játszunk. Bár nem együtt. Egymás ellen. Mintha egy pillanatig együtt is. Aztán valahol elveszünk a játék hevében. Szilánkokra törnek. Ledarálnak. Bábut csinálnak belőlünk. Majd új játszótárs után néznek. Újra magunk vagyunk.

Az előadásra érvényesek az Ábel-bérletek, helyet előjegyeztetni, jegyet váltani a városi szervezőirodában (hétfőtől csütörtökig 11–16 óra között), illetve a www.jegymester.ro oldalon lehet.