Játéktér-lapbemutató Nagyváradon

Játéktér-lapbemutató Nagyváradon

A Játéktér c. erdélyi színházi folyóirat legújabb, 2014. téli lapszámának nagyváradi bemutatóját a Moszkva Kávézóban tartja, február 6-án, pénteken du. 17 órától.

Az eseményen jelen levő szerkesztők, Varga Anikó, Ungvári Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea szeretettel várják az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre a folyóiratról, illetve az erdélyi színházi szakírásról. A friss lapszám kapcsán szó lesz a színház kiterjesztési lehetőségeiről: a színházi nevelésről, a pszichodrámáról, illetve az alkalmazott színház egyéb formáiról.

Néhány éve a  nemzetközi kritikuscéh magyar szervezete egy Kritikus Óra (KO) című eseménysorozatot indított el: ennek lényege, hogy színházi előadások után kritikusok vezetésével beszélgetés zajlik az alkotókkal és a közönséggel. A nagyváradi látogatás alkalmával a három kritikus – maguk is a Színházi Kritikusok Céhének tagjai – KO-t vezet majd a febr. 5-i, csütörtöki A hetedik lépcsőfok, valamint a febr. 6-i, pénteki Elektra után. A 19 órától kezdődő előadások után az előadások helyszíneihez közel zajlik majd a beszélgetés: a Hrabal-előadásról az Árkádia Bábszínház előcsarnokában, a Nagyvárad Táncegyüttes előadásáról a Moszkva Kávézóban.

Mindenkit szeretettel látunk (és hallgatunk) rendezvényeinken!