Játék a kastélyban a Városi Színház műsorán

Játék a kastélyban a Városi Színház műsorán

A Városi Színház november 6-án, péntek este 19 órától játssza Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.
Az előadásra érvényes a Toldi bérlet, de jegyek is válthatók felnőtteknek 15 lejes, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejes áron a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában hétfőtől csütörtökökig 8 és 19 óra között, pénteken 8 és 15 óra között, valamint az előadás előtt egy órával.
Jegy- és bérletfoglalás a 0267 360 179-es vagy a 0729 058 197-es telefonszámokon lehetséges.

Két sikeres drámaíró és egy fiatal, tehetséges zeneszerző érkezik egy olasz, tengerparti kastélyba, hogy megosszák a jó hírt, az operett elkészültét a már itt tartózkodó primadonnával. A meglepetés csakhamar zűrzavarba torkollik, ugyanis a váratlanul megérkező csapatnak szembesülnie kell azzal, hogy a primadonna, a zeneszerző menyasszonya nem tud ellenállni a híres színész szenvedélyes közeledésének. A kusza szerelmi háromszög kihámozására Turai Sándor, a sikerszomjas drámaíró vállalkozik. Minden szereplőt az érdekek vezérelnek, vakon hajszolják a dicsőséget, miközben elveszítik önmagukat. A darab az igazság és hamisság, a tudás és nem tudás, a látszat és a valóság összefonódását domborítja ki, miközben valóságból merített figurákat látunk elbukni, illetve talpra állni. A Játék a kastélyban című darab a komikus replikái által könnyedén tud az élet ésszerűtlenségeiről beszélni.

SZEREPOSZTÁS:
TURAI: Lung László Zsolt
GÁL: Orbán Levente
ÁDÁM: Daczó Zádor e.h.
ANNIE: Dávid Gulácsi Zsuzsanna
ALMÁDY: Dávid Attila Péter
GONDNOK: Polgár Emília

Díszlet-, jelmeztervező: György Eszter
Dramaturg: László Beáta Lídia

Rendező: Kolcsár József