
Ismét turnéra indul az Osonó Színházműhely
Október 9. és 14. között két budapesti helyszínen valamint a németországi Ingolstadtban lesz látható a Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló kétnyelvű produkció. Az előadás játszásán túl, a társulat két tagja – Mucha Oszkár és Fazakas Misi – műhelyfoglalkozásokat tart a budapesti Bakelit Multi Art Center munkaközössége, valamint Münchenben és Ingolstadtban a szombati iskola magyar fiataljai számára.
A 125. alkalommal bemutatott előadás elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.
Szereplők: Elek Ágota, Mucha Oszkár, Briana Macovei, Pászka Gáspár, Babos Anna, Iancu Constantin David. Technikus: Macsuka Patrik. Projekt- tanácsadó: Nina Țînțar. Rendező: Fazakas Misi
A turné programja:
Október 9, 19 óra: Budapest, Háló Közösségi és Kulturális Központ – S4
Október 10, 16.30 óra: Budapest, Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium
Október 13, 19 óra: Ingolstasd, Stadtteiltreff Piusviertel (Pfitznerstraße 19a 85057 Ingolstadt)