Ismét műsoron Nagyváradon A Schroffenstein család

Ismét műsoron Nagyváradon A Schroffenstein család

Részben megújult szereposztással tér vissza a Szigligeti Színház nagyszínpadára októberben A Schroffenstein család. A Heinrich von Kleist 19. század elején íródott drámájából készült produkciót 2020 tavaszán állította színpadra a Junior Prima-díjas Kovács D. Dániel, aki azóta az Én, a féreg – Kafka-kabaré című stúdióelőadást is létrehozta a Szigligeti Társulattal.

A Schroffenstein család – más fordításokban: A bosszú – egy család két szembenálló sarjának konfliktusát és az abból adódó sorstragédiát mutatja be. A szöveg tulajdonképpen a Shakespeare-i szöveghagyományt értelmezi újra, hiszen ez esetben is, úgy, mint a Rómeó és Júlia esetében, a háborúskodásig fajuló konfliktus áldozatául esnek a szerelmesek.

Kovács D. Dániel rendező az előadásról korábban úgy fogalmazott: „Egy olyan világban, ahol ugyanarról a hírről két különböző hírportálon vagy újságban homlokegyenest mást írnak vagy mondanak, A Schroffenstein család tud arról is szólni, hogy ha valaki elfogultan, hevületből, indulatból akarja az igazságot megtalálni, annak milyen torz következményei lesznek”.

A darab a német romantikus szerző teljes életművét tekintve különleges alkotás: „A szerző levelezéseiben fércműként említi saját művét, amelyet részint a Rómeó és Júlia-történetek, részint a lovagdrámák fricskájaként lehet olvasni. Az irodalomtörténet emlékezetében fennmaradt egy anekdota, amely szerint, amikor Kleist először olvasta fel barátainak A Schroffenstein családot, az utolsó felvonásnál le kellett állnia, mert féktelen nevetés tört ki. Az író maga is röhögött, nem tudta komolyan venni, amit írt” – nyilatkozta a rendező.

 Az előadást októberben két időpontban, 11-én 19 órától és 12-én 17 órától tűzzük műsorra. Jegyek kaphatók jegypénztárunkban, illetve online, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

Szereplők:

Rupert, Schroffenstein grófja, Rossitz ura: Dimény Levente

Eustache, a hitvese: Fodor Réka

Ottokár, a fia: Hunyadi István

Sylvester, a fia, kormányzó: Szotyori József

Johann, Rupert törvénytelen fia: Scurtu Dávid

Gertrúd, Sylvester hitvese, Eustache mostohanővére: Tasnádi-Sáhy Noémi

Ágnes, a lányuk: Ilyés Klaudia

Jeromos von Schroffenstein, Wyk ura: Balogh Attila

Santing: Kiss Csaba

Aldöbern / Szolga / Tehistiner: Tőtős Ádám

Sekrestyés / Ursula: Csatlós Lóránt

Ursula lánya: Trabalka Cecília

Rendező: Kovács D. Dániel

Dramaturg: Bíró Bence

Díszlet- és jelmeztervező: Horváth Jenny

Sound design: Bartha Márk