Indul a bérletárusítás az új színházi évadra Nagyváradon

Indul a bérletárusítás az új színházi évadra Nagyváradon

Augusztus 25-én, hétfőn már lehet bérletet váltani a Szigligeti Színház jegypénztárában a 2014-2015-ös színházi évadra. A pénztár   keddtől péntekig, 11-17 óra között tart nyitva. A bérletárak,  az elmúlt évadhoz képest, nem változtak illetve ugyanígy a kiválasztott bérletház kínálatától, valamint a Szigligeti-bérlet esetén az ülőhelytől is függenek. Részletes információ a bérletházak kínálatáról, illetve a bérletárakról a színház honlapján a Bérletinformációk menüpont alatt található, illetve a színház jegypénztárában kapható.

Szeptember közepéig lehet megújítani a bérleteket

A Szigligeti Színház arra kéri mindazokat, akik bérleteiket meg szeretnék újítani, vagyis az elmúlt évadbeli helyükre szeretnének ismét bérletet váltani, erre vonatkozó szándékukat augusztus 25. és szeptember 15. között jelezzék a pénztárban, illetve a 0259/401-140-es telefonszámon. Bérleteket természetesen a jelzett időpont után is lehet váltani keddtől péntekig 11-17 óra között a pénztárban. Az előadásokról, illetve a bérletkínálatról bővebb információt kaphatnak az érdeklődők a színház honlapján (www.szigligeti.ro) az ELŐADÁSOK és a BÉRLETINFORMÁCIÓK menüpont alatt, valamint a színház évadhirdető kiadványában, amelyet a pénztárban is kézhez kaphatnak.

A SZIGLIGETI TÁRSULAT BEMUTATÓI

Nagyszínpadi előadások

Molnár Ferenc

LILIOM

külvárosi legenda    

Rendező: Szikora János

(bemutató: 2014. október)

Kellér Dezső-Horváth Jenő-Szenes Iván

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

zenés vígjáték

Rendező: Halasi Imre

(bemutató: 2014. december 31.)

Tadeusz Slobodzianek

A MI OSZTÁLYUNK

dráma

Rendező: Anca Bradu

(bemutató: 2015. február)

Stúdió-előadások

A HETEDIK LÉPCSŐFOK

Hrabal-mesék

Rendező:Balogh Attila

(bemutató: 2014. november)

Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc

IBUSÁR

zenés-táncos huszerett

Rendező: Szabó K. István

(bemutató: 2015. április)

ÁLOMVÁROSNÉZÉS

Ady utca, Márai tér   

Rendező: Czajlik József

(bemutató: 2015: május)

Kamara-előadás

Tasnádi-Sáhy Péter

F. E. VALLOMÁSOK

Firtos Edit egyéni estje

Bérletes vendégelőadások

Bertolt Brecht-Kurt Weill

KOLDUSOPERA

Rendező: Babarczy László

A szatmárnémeti Harag György Társulat vendégjátéka

Nancy Huston

IOKASZTÉ KIRÁLYNÉ

Rendező: Gemza Péter

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátéka

Sütő András

ADVENT A HARGITÁN

Rendező: Rubold Ödön

A békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

A NAGYVÁRAD TÁNCEGYÜTTES BEMUTATÓI

Andersen- Ránki

POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA

mese táncban

Rendező-koreográfus: Dimény Levente

Euripidész

ELEKTRA

mozgásszínházi előadás

Rendező-koreográfus: Győrfi Csaba

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel való együttműködés keretében

BETYÁRVILÁG

tánc a mindenkori Rózsa Sándorról

Rendező-koreográfus: László Csaba

A LILLIPUT TÁRSULAT BEMUTATÓI

Petőfi Sándor

A HELYSÉG KALAPÁCSA

Rendező: Bartal Kiss Rita

Szomor György-Szurdi Miklós-Valla Attila

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁLY

Rendező: Tóth Tünde

Bíró Árpád

SZENT LÁSZLÓ CSUDATETTEI

Rendező: Dió Zoltán

A BRÉMAI MUZSIKUSOK

A Grimm-testvérek meséje alapján

Rendező: Rumi László

A BÉRLETHÁZAKRA, BÉRLETVÁSÁRLÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

Szigligeti Ede-bérlet

Játéknap: péntek 19 óra
Bérletárak:
Központi páholyok: 250 lej
Oldalpáholyok: 200 lej
Zsöllye: 100 lej
Erkély: 75 lej

Érvényes 5 előadásra:

LILIOM

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

A MI OSZTÁLYUNK

IOKASZTÉ KIRÁLYNÉ

Választható egy előadás az alábbiak közül:

BETYÁRVILÁG

IBUSÁR

Halasi Gyula-bérlet

Játéknap: vasárnap 19 óra
Ára: 75 lej

Érvényes 5 előadásra:

LILIOM

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

IOKASZTÉ KIRÁLYNÉ

BETYÁRVILÁG

Választható egy előadás az alábbiak közül:

SZIGLIGETI

A MI OSZTÁLYUNK

Papp Magda- bérlet (zenére hangolva)

Játéknap: szombat 17 óra
Ára: 40 lej

Érvényes 4 előadásra:

LILIOM

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

KOLDUSOPERA

Választható egy előadás az alábbiak közül:

IBUSÁR

BETYÁRVILÁG

Tanay Emil-bérlet

Játéknap: szombat 17 óra
Ára: 40 lej

Érvényes 4 előadásra:

LILIOM

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

A MI OSZTÁLYUNK

BETYÁRVILÁG

Bessenyei György-régióbérlet

Játéknap: vasárnap 17 óra
Ára: 75 lej

Érvényes 5 előadásra:

LILIOM

A SZABIN NŐK ELRABLÁSA

A MI OSZTÁLYUNK

ADVENT A HARGITÁN

Választható egy előadás az alábbiak közül:

IBUSÁR

BETYÁRVILÁG

Ady Endre- bérlet (ifjúsági)

Játéknap: kedd 19 óra

Juhász Gyula-bérlet (ifjúsági)

Játéknap: csütörtök 19 óra

Ára: 40 lej

Érvényes 4 előadásra:

LILIOM

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁKLY

BETYÁRVILÁG

ADVENT A HARGITÁN

Tabéry Géza-bérlet (kisiskolás)

Ára: 15 lej

Érvényes 3 előadásra: