I. Erzsébet - Budapesti vendégelőadás a marosvásárhelyi színházban

I. Erzsébet – Budapesti vendégelőadás a marosvásárhelyi színházban

A Tompa Miklós Társulat vendégbérletes előadásaként tekinthető meg rövidesen a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciója Paul Foster: I. ERZSÉBET című darabja.

 

            A szereposztás tagjai Nagypál Gábor, Fodor Tamás, Bercsényi Péter, Kaszás Gergő, Tóth József, Tamási Zoltán, Keresztény Tamás, Herczeg Tamás és Király Attila, valamint Bodor Johanna és Szikszai Rémusz. Zene: Monori András, dalszövegek Kovács András Ferenc, díszlet:  Varga Járó Ilona, jelmez: Kiss Julcsi, dramaturg: Szikszai Rémusz, fény: Varga László, hang: Molnár Péter. Produkciós vezető: Kulcsár Viktória, asszisztens:  Skrabán Judit és Tóth-Gábor Anna.

            Az előadás rendezője Szikszai Rémusz, akiről Tarján Tamás a revizoronline.hu-n így nyilatkozott: „Szikszai rendezői arcéle egyre markánsabban kirajzolódik: három fontos bemutató után nagy magabiztossággal megállapítható, mi és miért érdekli a rendezői székért szerencsére a színészi pályáját sem feladó színházcsinálót.”

„Ez Shakespeare kora persze, amikoris a szegény színháziaknak nagyon nehéz soruk volt. Olykor meg nagyon jó. És mivel Erzsébet, ez a nagy uralkodó jó sokáig ült az ő nehezen megszerzett trónján, amiért is meglehetős nagy árat fizetett egész életében, hát voltak neki ilyen meg olyan periódusai, vagyis hol szerette a színházat, hol meg nem annyira, és mindegyik periódusát törvények sokaságával kísérte.

Paul Foster meglehetősen vázlatos-levegős darabja – amely alig negyven éve született – meglehetős szabad kezet ad a színrevivőknek, és Szikszai Rémusz rendező és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás csapata él is ezzel a szabadsággal: beleír és belejátszik az alapanyagba.” – írta az előadásról Csáki Judit a hvg.hu oldalon 2013-ban.

Az I. ERZSÉBET előadás 2016. március 3-án csütörtökön, 4-én pénteken és 5-én szombaton, mindannyiszor 19.30-tól tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

A pénteki előadásra a Kedvezményes vendégjáték bérletek, míg a szombatira a Bernády György mecénás bérletek, és a Vendégjáték bérletek érvényesek. A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a www.biletmaster.ro honlapon, a Kultúrpalota jegyirodájában 12.00-16.30 óra között, a színházi jegypénztárban 9.00-15.00 óra között és előadások előtt egy órával.