Hétvégi programok a Váróteremben-Kolozsvár

Hétvégi programok a Váróteremben-Kolozsvár

A kolozsvári Váróterem Projekt színházi társulat a december 14-15-ei hétvégén bábelőadással és koncerttel várja az érdeklődőket a Brassai utca 5-ös szám alatti Váróterembe.

Szombaton, december 14-én 12 órától a Szökevény szeplők című bábelőadásra kerül sor, melyre a szervezők főként 3-12 év közötti gyermekeket és szüleiket várják, ugyanakkor minden kedves érdeklődőt szeretettel fogadnak.

A Szökevény szeplőket 2011. május 15-én mutatta be a társulat Csepei Zsolt és Molnár Margit szereplésével. Az előadás Lázár Ervin azonos című meséje alapján készült, amelynek dramatizált változatát Hatházi András jegyzi. A szereplőket és a környezetet bábba és díszletbe álmodta: Kürti Andrea. Az előadás zenéje Orbán Ferenc és Imecs-Magdó Levente munkája.

A történet egy kisfiúról szól, aki utálja a szeplőit, ezért azok megsértődnek, és egy éjszaka elszöknek. Marci, a főszereplő, előbb nagyon örül a hirtelen jött „szerencsének”. Miután azonban régi barátai nem ismernek rá így, szeplők nélkül, szomorúan elhatározza, hogy megkeresi a szökevényeket.

Vasárnap, december 15-én 17 órától Bertóti Johanna „Télire eltett mosoly” című koncertjére kerül sor, amely kicsiknek, nagyoknak egyaránt szól. Bertóti Johanna színházi tevékenységei mellett (a Váróterem Projektnél dramaturg) versek megzenésítésével is foglalkozik. December 15-i koncertjén XX. századi és kortárs költők verseiből énekel majd különös hangsúlyt fektetve az ünnepi hangulatú, illetve téli versekre.

 

Mind az előadásra, mind a koncertre 5 lej a belépő. Jegyek foglalhatók a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen.