Hegyi Réka: Tánc, suhogás, szerelem

Senki madara. Nagyvárad Táncegyüttes

Fotó: Vígh László Miklós

Több műfaj – néptánc, balett, Charleston és kontakttánc elemekből építkező táncszínház, rádiószínház, animáció, nó-színház – ötvözésével állította színpadra a Nagyvárad Táncegyüttes Szabó T. Anna Kyoko meséjét, a Senki madarát. Ezek közül a tánc játssza a legfontosabb szerepet, de a narráció, a többrétegű zenei világ, a látványban ötvözött kultúrák, a lírai és pörgő jelenetek váltakozása gazdag, egy „csupán” táncszínháznál mindenképp gazdagabb produkcióvá avatják az előadást. Mindez helytálló, ám a produkció keltette hiányérzetet figyelembe véve, mégis nagyvonalúra sikerült értékelés.

Tóth Tünde rendező, aki minden bizonnyal a dramaturgi feladatokat is ellátta (az előadás színlapja nem tüntet fel dramaturgot), nem mondott le a költői szépségű szövegről, és narrátorra bízta a történet elmesélését. Pontosabban csak a leíró részeket, az epikus szál miatt fontos fordulatokat, amelyek más idősíkban történtek, és amelyeket nem idéztek fel táncban. Sajnos kimaradtak azok a passzusok, amelyek a Senki madara mélyebb, filozofikus kérdéseit járják körül, és a nő, a művész, az alkotás, a másság elfogadásának nyugtalanító problémáit szövik bele a keleti ihletésű történetbe. Például azok számára, akik nem olvasták a kisregényt, bizonyára nem világos, hogyan „pottyan” a fiú, Tátos (Kacsó Bálint) mellé a rejtélyes lány, Tori (Tőkés Imola). Sok lemondás, sok furcsa, földhözragadt szemmel deviánsnak tűnő epekedés előzi ezt meg. Azoknak, akik ismerik Szabó T. Anna – japán nevén Kyoko – kisregényét, lehet, hogy hiányérzetük támad, mert például a művészet alkímiájáról, a szenvedésről, az önfeladásról, az alkotásba való belepusztulásról nem szól az előadás, illetve nem azzal az intenzitással, mint a szöveg. Elképzelhető, hogy ez a döntés szándékos, a történetből kihagyott részek balladai homályt generálnak, és ugyan kilúgoznak izgalmas részeket, de lehetővé teszik, hogy a Senki madarának legalább másfél órás kivonata színpadra kerüljön.

A Mesélőnek – és persze az előadás többi elemének – köszönhetően például kibontakozhat egy különleges szerelem története. A szerepet eljátszó Trabalka Cecília visszahúzódik a láthatatlan, halkan duruzsoló mesemondó szerepébe, esetenként animálja a pörgő jeleneteket, például kivetíti a daruról szóló Wikipédia-szócikket, külön kitérve a keleti kultúrában hozzá kapcsolódó szimbólumokra, vagy DJ-ként is szerepel (az előadás zenéjét is jegyzi Cári Tibor mellett). De jelenléte problémássá válik abban a pillanatban, amikor hangja átsiklik szenvelgőbe, vagy pajkos jelenléte nem rezonál azzal a feszültséggel, mint az előadás többi eleme.

Az eltáncolt jelenetek is a mese szövetébe épülnek. A fiú világát, aki a pusztában él, és beszél az állatok hangján, gyógyít, de az emberek világában nagyon magányos, néptánc-elemekkel mutatja be az együttes. Mássága a városi forgatagban a legfeltűnőbb: körülötte mindenki groteszk és nevetségesen rángatózik, mégis ő a kirekesztett természetes, bár esetlen mozdulataival. A világokat összekötő kontakttánc-elemek mellett a líraibb jelenetekben – például a darvak táncában – modern balett-elemek egészítik ki Brugós Sándor-Csaba, Györfi Csaba és Tőkés Imola koreográfiáját.

Tátos az előadás egyik főszereplője, az ő életútját, gyerekből felnőtté válását, és ennek stációit, a szerelmes férfit, az útkereső és az őt körülvevő világot megérteni igyekvő fiatalembert követjük végig a táncban. Ismerős arc. Lehet, hogy Asperger-szindrómás, de az is lehet, hogy csak annyira introvertált, hogy nem beszél az emberekkel. Lemondanak róla: fura és kész. Botot táncoltat, furulyázik és állatokkal kommunikál. Sőt (bár ez az előadásban nem teljesen egyértelmű): beleszeret egy darumadárba, annak táncába. Rabjává válik, elbűvöli a mozdulatok kecsessége. És hirtelen mellette terem egy lány. Történetük innentől összefonódik.

Tori, a daruból emberré változott lány misztériuma a mese egyik legfontosabb pillanata, de az előadásból az átalakulás csodája valahogy elmarad. És ez nem a szerepet érzékenységgel, kifejezően eltáncoló hibája: mozdulataiban ott a magasság, ahonnan jön, és ahová szenvedélyesen visszavágyik. Ott a mélység is, amit az emberi húsban tapasztal meg. A szeretet, a társ és a nélkülözés kettőssége. Aztán az alkotás, a festés, ami elemészti őt (még ha nem is azzal az egyértelműséggel, mint a mesében). És az elválás, az elmúlás, ami ebben az előadásban szinte abszurd, annyira érthetetlen. Reményt csak a ciklikusság jelent, az újjászületés halovány jelzése: az elpusztult Uccu kutya (Kerekes Dalma) helyét átvevő Hoppsza (Pintea Carmen-Theodora) ugyanazt a jelmezt viseli, mint elődje.

Cristina Breteanu jelmeztervei egyszerűek: a főszereplők esetében bő nadrágok és szűk topok.  Kiemelkedően humoros a nyáj megjelenítésére használt „sokfejű” lepel és Tori kimonóból daru-szárnyakká alakítható átváltozó-jelmeze. A japán színházi műfajokat, például a nó-színházat Rákay Tamás díszlettervező alkotása idézi meg a legerőteljesebben: a jobboldalt, egy elkerített térrészben felállított zenekar, a színpadot uraló fa és az alatta, leginkább világítással jelzett víztükör.

Tátos és Tori természetközeli világának ellentéte a város: képekben villan fel, harsány, hivalkodó, de múlékony (papundekli-autókat, kartonházakat látunk), zenében viszont vidám, és hangsúlyosan a Charleston fénykorát idézi. Cári Tibor és Trabalka Cecília zenéje is többrétegű konglomerátumként hozza be a színpadi mese világába a klasszikus zenét, a népdalt, a keleti hangzásvilágot és a már említett táncdal-kavalkádot.

A Nagyvárad Táncegyüttes bevallottan olyan korosztálynak címezte a műfajokat és stílusokat merészen ötvöző előadását, amely a közvélemény szerint elfordul(t) az irodalomtól, legfeljebb táblagépeken vagy okostelefonon olvas egyképernyős kivonatokat a kötelező olvasmányokból. Ha közülük csak néhánynak eszébe jut az előadás hatására megkeresni és elolvasni a produkciót ihlető mesét, azt mondhatjuk: már ezért megérte bemutatni.

————————————–

Senki madara. Bemutató dátuma: 2018. január 17.; Szigligeti Színház – Nagyvárad Táncegyüttes, Nagyvárad. Rendező: Tóth Tünde; Író: Szabó T. Anna; Koreográfus: Brugós Sándor-Csaba, Györfi Csaba, Tőkés Imola; Zene: Cári Tibor m. v., Trabalka Cecília m. v.; Díszlettervező: Rákay Tamás m. v.; Jelmeztervező: Cristina Breteanu; Video-montázs: Izsák Előd; Szereplők: Benedek Dávid, Brugós Sándor-Csaba, Forgács-Popp Jácint, Kacsó Bálint-József, Kerekes Dalma-Gabriella, Pintea Carmen-Theodora, Schmith Nándor-Gyula, Szabó Enikő-Ágnes, Szabó Mercédesz, Szerefi Ilona, Szőnyi József, Timár Tímea, Tőkés Imola, Trabalka Cecília m. v.,  Vizeli Dániel. Zenészek: Bartalis Botond, Dallos Levente, Székely István, Székely Boglárka m. v., Szukits Éva, Veres Lóránt m. v., Trabalka Cecília m. v.