Hegyi Réka: Panamák kora

Hegyi Réka: Panamák kora

Rokonok. Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvár
A Játéktér 2023/2. számából

Borítókép: előadáskép a sepsiszentgyörgyi Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Fotó: Barabás Zsolt

Többféle színház találkozik Bocsárdi László legújabb rendezésében, a Kolozsváron bemutatott Rokonokban. Van, amit könnyen fel lehet ismerni, mert a szöveg kezünkbe adja a kulcsot, más részletet meg lehet fejteni egy kis színházi jártassággal, viszont bőven maradnak olyan elemek is (itt leginkább a túlságosan elburjánzó, durva mozgásra gondolok), amelyek nyugtalanító energiákat árasztanak. Nekem, mint nézőnek az az érzésem, hogy túl sok mindent kellett befogadnom két-három óra alatt, és valahol valami részlet biztosan fontos lehetett még, hogy összeálljon az összkép, és hogy megértsem, hogy a Móricz-regény dramatizálásában itt és most mi fontos az alkotók számára.

Persze az itt vagy a most éppen annyira szubjektív fogalom lehet, mint a személyes ízlés. Bocsárdi korábbi rendezéseit felidézve megkockáztatom, hogy nála hatványozottan relatív fogalmak ezek, hiszen színpadi alkotásai nem „konzervek”: többször felújítja, frissíti előadásait, nem riad vissza jól észlelhető hangsúlyeltolódások bevezetésétől sem. Ezektől lesz érettebb, kerekebb, tisztább egy-egy produkció, és ezért a felvállalt folyamatért érdemes az előadásokat többször megnézni. No meg a színészi játék tanulmányozásáért. Úgy tűnik, Bocsárdi számára fontos, hogy a tizedik, huszadik vagy negyvenedik előadáson is őszinte, tiszta legyen minden hang, és inkább másképp szólaljanak meg, mint a bemutatón, mintsem hamisak, unottak, túlzók vagy éppen semlegesek legyenek. Mindezek miatt fontosnak tartom megjegyezni, hogy az alábbi kritika „ideje” a bemutatót követő második/harmadik előadás.

Térjünk vissza a színházi eklektikához, azokhoz az elemekhez, amelyek a kolozsvári Rokonokat felismerhetően egy-egy színjátszási korszakhoz kapcsolják, ami értelmezhető úgy, mint Bocsárdi főhajtása egy-egy ikonikus alkotó előtt. Ezek közül Bertold Brechtre nemcsak a játék során utalnak, hanem egy idézet is elhangzik tőle Bocsárdi László és Kali Ágnes színpadi adaptációjában. Az elidegenítési effektus jegyében a szereplők kifordulnak a nézőtér felé, elmesélik, mi történik a jelenetben, mit éltek meg a „színfalak mögött”, és reflektálnak arra, amit mondanak vagy bemutatnak a következő jelenetben.

A szövegadaptáció és a dramaturgi munka nem segít térben és időben elhelyezni a Móricz-regényből átvett történetet és szereplőket. Az archaizáló kifejezések a „dzsentrivilág” sajátos nyelvhasználatát idézik meg. A proletár Internacionálé éneklése (és Pista dúdolása később) egy olyan jövőbeli időszakra vonatkozik, amely Móricznál éppen csak az utalás szintjén jelenik meg.

De ebben a „kortalan”, akár száznál is több évet felölelő színpadi időben van okostelefon (igaz, csak egyetlen jelenetben), amikor Pista ezen olvassa az online híreket kinevezése másnapján, megjelenik egy laptop, amelyen a polgármester pötyög elmélyülten, és láthatunk hordozható nyomtatót is, amin Kardics az előszerződést írja.

Bocsárdi előadása Meyerhold színházát is megidézi, elsősorban a többszereplős jelenetekben. Bezsán Noémi koreográfusnak és Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervezőnek köszönhetően a fogadásokon megjelenő, a regényben éppen csak megemlített mellékszereplők, a rokonok arctalan, steampunk-álarcos tömeggé, zöldbe öltöztetett biomasszává alakulnak, jelképesen bekebelezik Pistát első munkanapján.

Fotó: Biró István

A kolozsvári Rokonokra visszagondolva a zöld jelmezes tömeg mellett két látványelem égett még a retinámra: a játéktér legfontosabb díszleteleme, egy zsinórfüggöny, és a szereplők között megjelenő ismeretlen, rejtélyes nő (Kató Emőke). Nem viseli a zöld egyetlen árnyalatát sem, fekete alakja és a cselekményt néha kellékesként vagy ügyelőként irányító gesztusai Tadeusz Kantor árnyékát idézik, aki saját előadásaiban sokszor feltűnik, hogy karmesterként dirigáljon színészeinek. Bartha József díszlete nemes egyszerűséggel szolgálja a játék sokszínűségét. Egy zsinórfüggöny osztja ketté a teret, gyakorlatilag lezárja a színpad felét. Mint egy paraván vagy kulissza mögött, a rendező fényterveinek köszönhetően, felsejlik néhány használaton kívülinek tűnő szék, amelyeken azok a színészek foglalnak helyet, akiknek éppen nincs jelenetük. Áttetsző bútordarabokat tolnak be innen a zsinórfüggöny elé, ezek közül talán az ágy az, amely (aki) el tudná mesélni Pista történetét. Az első jelenetben alásimul, kényelmét szolgálja, rendeltetésének megfelelően ágynemű van rajta, ez a frissen kinevezett, pityókos főügyész alvóhelye, illetve a házasélet fő helyszíne. Később, mikor már nagyon felpörögtek az események, a Pistát alakító Viola Gábor bravúros tornamutatványokkal egyensúlyoz a támláján. A végén pedig, amikor tovább nem is eszkalálódhat az őrület, a polgármester is ezen az ágyon ül, nemcsak jelképesen, de durván és érzéketlenül belemászva Pista intim terébe. Innen kerül át Pista Magdaléna zárt terébe, a Boronkay-villát jelképező üvegkalitkába.

Imre Éva alakításában Magdaléna egy tökéletes, dekoratív próbababa, sőt, talán hasonlít Sophiára is, a szaúdi állampolgár humanoid robothoz. Elérhetetlen, megközelíthetetlen díva. Ha jól emlékszem, a regényben neki van egy zöld ruhája, ami Pista emlékeiből vissza-visszatér, talán ez ihlette a jelmeztervezőt a színválasztásban.

A szereplők „állandó jelzője”, attribútuma a jelmez. Mindenki ugyanazt viseli a teljes előadás alatt: a hivatalnokok zöld öltönyt, Adél kockás ruhát, Kati néni szolid, zöld „nagymama-ruhát”, Magdaléna csillogó estélyit, Lina kötényruhát. Ő is megmarad ebben a jelmezben, még akkor is, amikor bálba kíséri el urát. Csinos, visszanyerte leányos kedvét, örvendezik Pista. Később, amikor elvakítja a hatalom, már ráncosnak látja, cselédnek, olyan társnak, aki visszafogja szárnyalását. Györgyjakab Enikő alakításában ezek a női szerepek pontos, precíz ívben alakulnak át, mint egy tükörkép, a meghasonult, talajt vesztett Kopjáss tükrében. Neki jut talán a legtöbb bútortologatás is, és Pista mellett ő az, aki a legtöbbször kibeszél a szerepéből.

Bács Miklós kettős szerepben jelenik meg: először a polgármester titkáraként tologatja a bútorokat: említettük már, mennyire nyugtalanító a sok térrendezés, a zsinórfüggöny mögé tologatott, majd onnan újra előhúzott ágy és az áttetsző, polikarbonát székek, amelyekkel hosszú percekig babrál a titkár. Fura kettőzés: Bács alakítja a polgármestert is, hévvel, mindent és mindenkit félresöprő lendülettel. Ő az urambátyám-világ megtestesítője, aki a legtöbbet játszmázik ezen a politikai-cirkuszi porondon. Mellette a dörzsölt Kardics (Dimény Áron) is kispályásnak tűnik, talán mert nem annyira szókimondó, ő gazdasági hatalommal, nem politikai befolyással dolgozik. S ha már itt tartunk, a kortárs közéletből talán a leginkább ismerős ez a minden hájjal megkent bankár-befektető, aki nem riad vissza attól sem, hogy ártatlan embereket hálózzon be, hogy minél kevesebbet veszítsen egy-egy rossz üzleti döntés miatt.

Fotó: Biró István

Az ellenzéket megtestesítő Martiny (Farkas Loránd) is szinte tragikusan mai figura: ő csak azért nem becstelen, mert nem rúghatott még labdába ebben a kisvárosban. Szerepét összevonták Mándyéval: a fővárosban ő viszi el Pistát a hőzöngő proletárok, az ellenzék megtestesítői közé. Egy másik, tragikusan mai jelenetben whiskyt vedelnek, és a kocsmaasztal mellől „váltják meg” a világot. Egyébként Pista meghasonulásának az általa fogyasztott italok is jelképei: az első jelenetben pezsgőspohárral „táncol”, de a fővárosban már ő is erős szesszel issza le magát. A regényből megidézett mellékszereplők és rokonok is egy-egy ideának a megtestesítői. Pista testvérei, Albert, illetve Menyhért (Orbán Attila) a szürke eminenciást, illetve a tékozló fiút hozzák be ebbe a sokszínű képbe. Adél (Kicsid Gizella) a női emancipáció hírnöke lehetne, hiszen a család akarata ellenére kötött házasságot, de szerepe nem teljesedhet be. Lina elítéli, amiért sok gyermeket szült, és a férje első házasságából származó gyermekeket is neveli. Linát egyébként remekül jellemzi az is, hogy szemében Adélnál már a csak a gyermektelen Magdaléna értéktelenebb nő. Ő megelégszik két gyerekkel, akit jól öltöztet és „szépen” nevel.

Berci bácsi (Bíró József) és Kati néni (Varga Csilla) a regény címét adó rokonok legjellegzetesebb példányai, akik sietnek tiszteletüket tenni a jó állásba, hatalmi pozícióba kerülő unokaöccsüknél, támogatást, könnyű megélhetést remélve. Az előadásban fontos szerepet szánnak a rokoni viszonyok bemutatásának, a nepotizmusra utaló regénycímet is megtartották, de ennél sokkal hangsúlyosabbá tették Kopjáss István szenvedését és bukását.

A frissen, fiatalon kinevezett főügyész tragikus vétsége az, hogy úgy véli, létezik becsületes politikus. Szinte megható naivsággal hiszi, hogy igazságosan és tisztességesen fogja gyakorolni hatalmát. Számára nem világos, hogy nem szűnt meg az urambátyám-világ, és a vezető beosztású jó szakember az államgépezetben ritka, mint a fehér holló. Az előadásban erős Tudor Giurgiu-áthallást véltem felfedezni. A De ce eu? című filmje arról a Cristian Panait nevű ügyészről szól, aki nagyon fiatalon került a közélet és a politika darázsfészkébe, és minden bizonnyal a „nagykutyák” hathatós machinációja után 2002-ben öngyilkos lett.

A színpad hátsó fala, a zsinórfüggöny mögött szélgépek indulnak be, hogy Pista saját bőrén is érezze, amint egy felette álló hatalmi gépezet mozgatja a szálakat. Valóban, itt nincs más út: vagy sodródik az árral, vagy ellenszegül, de akkor vesznie kell.

Fotó: Biró István

Móricz Zsigmond nyomán: Rokonok. Kolozsvári Állami Magyar Színház. A bemutató dátuma: 2023. február 5. Rendező: Bocsárdi László. Díszlettervező: Bartha József. Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna. Koreográfus: Bezsán Noémi. Rendezőasszisztens: Dávid Helga. Előadásvezető: Zongor Réka. Dramaturg: Kali Ágnes. Fényterv: Bocsárdi László. Világítási tanácsadó: Bányai Tamás. A szövegkönyvet a regényből adaptálta: Bocsárdi László és Kali Ágnes. Szereplők: Kató Emőke, Albert Csilla, Viola Gábor, Györgyjakab Enikő, Bács Miklós, Dimény Áron, Farkas Loránd, Orbán Attila, Kiss Tamás, Bíró József, Imre Éva, Varga Csilla, Kicsid Gizella, Gedő Zsolt, Bíró Gergő, Fazakas Hunor, Filep Gergő, Tulogdi Botond.