Hegyi Réka: Hogyan lesz a szerepből maszk?
A Játéktér 2015. téli lapszámából
Lőrinczi Máthé Rozália Az ember és báb viszonya a színházi műfajokban című könyvéről[1]
Áldott-áldatlan állapot, sok fiatal egyetemi oktatót érintő probléma: csak az taníthat, még művészeti oktatásban is, akinek doktori címe van. És tudományos publikációi. Punktum.
Az UArtPress Kiadó többek között hasonló kiadványok megjelenését teszi lehetővé: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktoranduszai és kutatói közölnek a Symbolon című színháztudományi szemlében, disszertációk, nehezen hozzáférhető bibliográfiai tételek fordításai látnak itt napvilágot, egyetemi jegyzetek és egyéb, a színvonalas oktatáshoz elengedhetetlen publikációk. Ezek sorában jelent meg nemrég Lőrinczi Máthé Rozália animációs színháztudományi munkája, Az ember és báb viszonya a színházi műfajokban.
Magyarul különösen kevés a bábszínházi szakirodalom, és tanár legyen a talpán, aki úgy tudja összeválogatni a kötelező bibliográfiát, hogy az hozzáférhető legyen mindenki számára, így a kezünkben tartott kötet talán legnagyobb erénye, hogy sillabuszként (tanmenetként) használható, az egyetem bábos szakán tanuló diákok számára fontos fogódzó és animációelméleti háttér, oktatási segédanyag.
Bár sem fülszöveg, sem alcím, sem előszó vagy bevezető nem árulkodik róla, a könyvet lapozva és a szerzőt, oktatóját ismerve, hamar kikövetkeztetjük, hogy Lőrinczi Máthé Rozália doktori disszertációját tartjuk a kezünkben. Még egy nyomra vezető sor: a kötetet dr. Kovács Levente lektorálta.
A bevezető is egy tudományos szakdolgozat bevezetője, sok meghatározás idézésével, a rendelkezésünkre álló elméleti munkák számbavételével. Az egyszeri olvasó hiányolhat belőle egy kis történetet vagy egy vallomást, amiből kiderül azok számára is, akik nem ismerik a szerzőt, hogy miért izgatja őt a báb, a maszk, az élettelen tárgy és a hús-vér színész viszonya.
A három fontosabb egységre osztott kötet első része a szerző által „harmadik műfajnak” nevezett, a paraván lebontásával kezdődő animációs színházi műfaj kialakulását öszszegzi. A fontosnak ítélt bábtörténeti fordulópontok felsorolása után, véli Lőrinczi, az illúzió megszüntetése és a báb, illetve az őt mozgató ember szimultán megjelenése a játéktérben egy önálló, harmadik műfajt eredményez, ami sem a vegytiszta drámai színházzal, sem a hagyományos értelemben vett, rejtőző bábos által irányított bábelőadással nem tévesztendő össze.
A következő rész a bábos műfaj képzőművészeti vonatkozásait taglalja, a XX. század nagy irányzataiból emelve ki azokat az alkotásokat, amelyekben egy-egy stílusteremtő és mai napig korszakalkotónak tekintett tervező tett tanúbizonyságot arról, hogy a színházi műfajok megújulása a látványtól várható elsősorban. Az übermarionett-elmélet, az embergépek és a posztdramatikus színház animációs elemei kerülnek előtérbe: a báb nem kultikus tárgy, nem egy csoda szereplője, hanem egy jól kigondolt, technikailag tökéletesen felépített szerkezet, és ekként szolgálja az alkotói szándékot.
A maszknak szentelt harmadik rész a könyv legterjedelmesebb fejezete: a rögzített struktúra felépítése és életre keltése a szerző meglátása szerint éppen azt a folyamatot és átváltozást követeli meg a maszkot viselő színésztől, mint az animációs műfajok szereplőjétől. A maszk és szerep viszonyát pedig a színlelés, az ösztönös megközelítés vagy a határátlépések, az átváltozások szemszögéből taglalja, ezt egészítik ki maszkos gyakorlatok (kísérletek) leírásai és elemzései.
A szerep maszkjának megalkotásáról szóló alfejezet határozottan a kötet legizgalmasabb és legolvasmányosabb része. Érzékelhető, hogy a szerző ebbe a részbe nagyon sok személyes élményt belesűrít. És persze ez az a fejezet, amelynek állításaival legkönnyebb vitatkozni, hiszen ezek nem tudományos konklúziók, nem vitathatatlan tények.
A függelék egy-egy fontosabb (báb)színháztörténeti munkát idéz képekben, és a teljesség igénye nélkül sorakoztat melléjük olyan erdélyi bábelőadásokon készült fotókat, amelyekre a szerző utal a kötetben.
Lőrinczi Máthé Rozália nem feszeget határokat és nem fogalmaz meg szentenciákat. Keresésnek nevezett munkája valójában számba veszi a számára elérhető tudományos munkák vonatkozó részeit, vallástörténeti hivatkozásokkal és teatrológiai munkákkal bővíti a kontextust, és leginkább arra koncentrál, hogy az őt foglalkoztató átváltozás, a színészi identitás és a maszkok rögzített formája közötti kapcsolat kérdéseit megtalálja, megértse, elemezze. Sajnálhatjuk, hogy szakdolgozata nem mindenütt tudott átalakulni élvezetes, kérdéseket feszegető, magával ragadó olvasmánnyá.
[1] Lőrinczi Máthé Rozália: Az ember és báb viszonya a színházi műfajokban. UArtPress – Mentor, Ma-rosvásárhely, 2014.
