Hegyi Réka: Az ízlésficam diszkrét bája

Úrhatnám polgár. Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Játéktér 2018. nyári számából 

Fotó: Biró István

A parvenük, az uborkafára felkapaszkodott, hirtelen szerzett vagyonuknak köszönhetően nagyon magas társadalmi státusnak örvendő, de faragatlan, a felsőbb körök etikettjét nem ismerők remek vígjátéki figurák. Időtlen idők óta, mondhatnánk, de legalábbis Molière kora óta – napjainkig. Molière eredetileg rendelésre és remek érzékkel rajzolta meg a ranglétrán hét mérföldes csizmával felkapaszkodott hősök között klasszikussá vált Jourdain urat. Olyannyira jól sikerült a jellemzése, gyarlóságainak és vétkeinek felsorolása, hogy a hozzá hasonlatos irodalmi hősök modelljévé vált. Talán éppen ezért mást sem kellene tennünk, csak kortárs környezetbe helyezni az úrhatnám polgár történetét, hogy azonnal felismerjük az archetípus mai megfelelőjét.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Mihai Măniuțiu rendező irányításával erre vállalkozott: bemutatni nekünk a nagyzoló, a legfelső tízezer előkelő életvitelét folytató, mindenáron a high life-hoz tartozni vágyó mai Jourdain urakat (szövegadaptáció: Anca Măniuțiu, Mihai Măniuțiu, dramaturg: Demeter Kata). És mi más lehetne egy mai úrhatnám polgár, ha nem egy gazdag, külsőségekkel kérkedő, de tudatlan és műveletlen nagy arc, aki úgy véli, a pénzén bármit megvásárolhat: jó ízlést, műveltséget, tudást, elismerést és mindenekfelett olyan címet, ami végérvényesen a felsőbb réteghez tartozónak igazolja őt és családját. A történet ehhez mérten egy tágas, padlótól mennyezetig csupa ablak fitneszteremben játszódik a kolozsvári előadásban, amelynek díszletét Adrian Damian jegyzi: a Bács Miklós alakította Jourdain úr szobabicikliről futópadra, fitneszlabdáról crosstrainerre pattan. A hatalmas ablakokon keresztül „rálátunk” az úrhatnám polgár rezidenciáját körülvevő világra, ám ez a kép is hamis, Jourdain úr vágyait, ambícióit tükrözi csupán. Felhőkarcolókkal sűrűn beépített nagyvárosi táj villan fel három Holddal, vagy csak egyszínű, vetített terek – minden jelenethez más-más szín van hozzárendelve, zöld, sárga, narancs vagy fehér, különösebb logika nélkül. Az edzőteremben egy jakuzzi is található, de csodával határos módon nincs benne víz, ha valaki beleesik, nem kell csuromvizesen, csatakosan folytatnia a játékot.

A jól felszerelt fitneszterem/nappali/szalon nem egy exkluzív játéktér Jourdain úr számára: lánya és udvarlója lezser fehér-fekete szerelésben, a szolgáló páros csíkos mezben és burleszk filmeket idéző keménykalapban otthonosan mozog ebben a térben, és ehhez hasonlóan minden vendég lazán kipróbál egy-egy tornaszert. De sportosan csak a házigazda van felöltözve. Kényelmes mez, nyakába kanyarított törülköző, lábán balett edzőcipő, mindez a szereplőnek dukáló drága, de ízléstelen kiegészítőkkel: fehér-fekete selyemköntös hálósapkaszerű fejfedővel, sárga harisnyával stb. Ezeket a szöveghez hűen mindenkinek meg kell csodálnia: a fekete, térdig érő, csillogóan díszes kabátokat viselő zene-, tánc- és harcművészeknek, az állig gombolt, színes, olcsó, állógalléros öltönyt viselő filozófusoknak, illetve a hosszú kabátjuk alatt hiányosan öltözött szerelemmestereknek (jelmeztervező: Luiza Enescu). Az egyetlen decens viselet ebben az elrajzolt divatkavalkádban, egy egyszerű, elegáns drapp ruha a Kató Emőke által játszott Jourdainnénak jut, és ő az egyetlen, aki bírálni meri férje extravagáns, ám mértéktelenül ízléstelen cuccait.

Az úrhatnám polgár körül legyeskedő bagázst az egyenruhaszerű, kit-kit szerepe szerint beskatulyázó viselet mellett a különféle mozgáselemek különböztetik meg egymástól. Minden csoport a számára kidolgozott koreográfia szerint jön be és távozik a színről, de egymás között is gyakran kommunikálnak a kontakttánc, a charleston vagy a modern balett elemeiből összeállított tánccal, és ezek a nézőközönségnek is plusz fogódzóval szolgálnak az egyes szereplők közti viszonyokat illetően, például így válik világossá, hogy Jourdainné és a szolgáló egymás szövetségesei (koreográfus: Andrea Gavriliu). A rendező nem bízza a színészekre az alaphelyzetben rejlő humor kibontását, egyedi megformálását: a már említett jelmezbéli és mozgásbéli sematizálások mellett mindegyikükre ráaggat még egy-egy megkülönböztető sallangot. Így a magasművészet mellett kardoskodó énekmesterek – Viola Gábor, Farkas Loránd és Laczkó Vass Róbert –, bár gyönyörűen, több szólamban és olaszul dicsérik Jourdain kvalitásait, a kommersz műfajban, konkrétan a mulatósban utaznak és jeleskednek igazán; a Haragszom a töködre című nóta előadása a Muzsika TV-n minden bizonnyal nagy sikerrel szerepelne. Ebben a helyzetben a jó vígjátéktól méltán elvárható kettősség is felvillan, tudniillik, hogy nem éhező művészek, akik a tehetős polgár támogatásáért esedeznek, hanem azok, akiknek a Jourdainéhez hasonló palotára telik a gázsiból. A tánctanár (Sinkó Ferenc) is ehhez a társasághoz tartozik, csupán egy-egy kurta jelenet erejéig különbözik össze az apanázst remélő sereggel: elvont táncát nem igazán érti senki, sőt mindannyian bizonygatják, hogy azokat a mozdulatokat ők is meg tudják csinálni. Hasonló jelmezben robban be a színre a harcművész is (Balla Szabolcs), aki mindenkit lekaratéz, de németül hadovál – ez a kulturális összekapcsolás kicsit ellentmond a keleti harcművész sztereotípiájának, amit az előadásban a filozófiatanároknak tartottak fenn. Orbán Attila és Dimény Áron ugyanis kínaiasan selypítve tanítják a magánhangzók és mássalhangzók helyes formálását. A szerelemmesterek – Vindis Andrea és Csutak Réka –, Jourdain úr autentikus high life barátnői pedig oroszok, egyikük sem szólal meg más nyelven a színpadon. Sajnos mindezek a pluszok, amivel a rendező szerette volna felerősíteni a karaktereket, elég hamar kipukkanó buboréknak bizonyulnak, és jelentésben vagy humorban nem adnak hozzá annyit az egyes szerepekhez, hogy felpörögjön tőlük az előadás, sőt a különféle akcentusok esetenként a színpadi beszéd érthetőségében válnak akadállyá.

Üdék a fiatalok – a Lucie-t játszó Imre Éva és a Cléonte-ot alakító Bodolai Balázs, valamint Albert Csilla és Váta Loránd szolga párosának – szöveg nélküli jelenetei, amelyekben a tánc, a mozgás és az előadáshoz írt remek, eredeti zene szolgáltatja a humort; ahogyan a klasszikus mozitörténeti jelenet megidézése is jó, amikor Jourdain úr a magas török nemesi rang megszerzéséről ábrándozva Charlie Chaplin táncát lejti a földgömbbé változó fitneszlabdával. Egyébként Mihai Dobre zeneszerző neve a Șuie Paparude együttesből ismert: az Úrhatnám polgár zenéjét a klasszikusoktól Lhasaig sok ismert dallammal fűszerezte.

Jourdain úr vágya, hogy a high life-hoz tartozzon, végül olyanformán „teljesül”, hogy családja és szolgálóik megleckéztetik: Cléonte a török szultán fiaként, szolgája, Covielle tolmácsként mutatkozik be, és egy nem létező rangot adományoznak neki. A mamamusivá avatás csiricsáré, hangos és hosszú, ráadásul teljesen érthetetlen szertartás az előadás végén: pápua (vagy afrikai?) maszkokra emlékeztető kiegészítőkkel gazdagított, kötött maszkot ölt magára minden szereplő, a szerencsétlen Jourdaint tollakkal szórják tele, és az „archaikus” törzsi rituálé lejártával csak pislogunk és értetlenkedve keressük a kapcsolatot, mi sem tudjuk, mivel. Talán reméltük, hogy ez lesz majd a fergeteges és ugyanakkor torokszorító jelenet, amiben könnyesre kacagott szemmel egy pillanatra megeshet a szívünk a bárgyú főszereplő tudatlanságán, kiszolgáltatottságán, gyarlóságán… Az előadás végi tapsban persze nincs hiányérzet, megünnepeljük az együtt töltött estét, megköszönjük a színészek és az alkotócsapat munkáját, de nem viszünk magunkkal kérdéseket, vagy olyan jelenetek emlékét, amiket évek múltán is szívesen felidézünk, mint egy pazar humorú, mai előadás kiemelkedő pillanatait.

——————————–

Úrhatnám polgár. Bemutató dátuma: 2018. június 10.; Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvár. Rendező: Mihai Măniuțiu; Író: Molière; Fordító: Mészöly Dezső; Szövegadaptáció: Anca Măniuțiu, Mihai Măniuțiu; Dramaturg: Demeter Kata; Díszlettervező: Adrian Damian; Jelmeztervező: Luiza Enescu; Koreográfus: Andrea Gavriliu; Zeneszerző: Mihai Dobre; Video designer: Cristian Pascariu, Dima Dimov. Szereplők: Albert Csilla, Balla Szabolcs, Bács Miklós, Bodolai Balázs, Csutak Réka, Dimény Áron, Farkas Loránd, Imre Éva, Kató Emőke, Laczkó Vass Róbert, Orbán Attila, Sinkó Ferenc, Váta Loránd, Vindis Andrea, Viola Gábor.