
Hedda Gabler és Karamazovok a 9. IFESZT -en
Idén Henrik Ibsen HEDDA GABLER (r. Keresztes Attila) és Dosztojevszkij-Crane: KARAMAZOVOK (r. Albu István) című előadásaival szerepel a Tompa Miklós Társulat a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléjén, az október 13–21. között Székelyudvarhelyen zajló INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON (9. IFESZT).
A Keresztes Attila rendezésében bemutatott Hedda Gablerről Szekeres Szabolcs így ír: „A Hedda Gabler című drámában a címszereplő titokzatos megfejthetetlensége mellett fontos, hogy a férj, Jörgen Tesman ne legyen túl gyenge, különben hamar eltűnik a süllyesztőben az előadás tétje. Keresztes Attila rendezésének az az érdekessége, hogy bár az előbbiek ellenére elrajzolt alak a művelődéstörténész, és nehezen képzelhető el az akarat gyenge férfi és a könyörtelenül hideg nő az ágyban, de mégis a két nagyszerű színész játéka egyben tartja a feszes ütemű produkciót.” http://art7.hu/szinhaz/boncteremben/
Ez a produkció képviselte a Társulatot a magyar színházi élet két igen rangos seregszemléjén, a Pécsi Országos Színházi Találkozón és Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Ez utóbbin Varga Andrea címszereplő a LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁSI DÍJAT érdemelte ki. Ugyanezen a fesztiválon kapott ÉLETMŰ DÍJAT Bíró József színművész, aki szintén főszerepet játszik a HEDDA GABLER előadásban.
Az előadás szereplői: Bartha László Zsolt, Varga Andrea, Kilyén Ilka, Kádár Noémi, Bíró József, Kádár L. Gellért és Biluska Annamária. Díszlettervező: Szőke Zsuzsi; Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; Zeneszerző: Boros Csaba; Rendező: Keresztes Attila.
A Hedda Gabler 2018. október 17-én, szerdán Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban tekinthető meg.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – Richard Crane: KARAMAZOVOK (rendező: Albu István) című színpadi adaptációja negyedik évada szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorán. A darab nem egyszerűen színpadi adaptáció Dosztojevszkij remekművéből: Richard Crane kiemelte a történetből a regény központi szereplőit, a négy főhőst, és velük játszatja el a többi figurát is. A mű cselekménye bölcseleti-etikai mondanivaló köré csoportosul, hősei az orosz társadalom archetipikus egyéniségei, nagy esélyek hordozói, egymás spiritualizált tükörképei – mindez kortárs színpadi nyelven fogalmazva.
„A színművészek fantasztikus játéka méltó módon teszi egésszé Albu István rendezői koncepcióját. A Tompa Miklós Társulat négy igen tehetséges, fiatal színésze hihetően, hitelesen formálta nem csak a saját „fő szerepét”, hanem az intenzíven változó mellékszerepek sokaságát is. Nagy színészi feladat ez, az alakítások pedig nem nőtték túl a Kisterem adta tér bensőséges voltát, az agresszió, az impulzív érzelemkitörések nem harsányak, sem túljátszottak, inkább visszafogottak és felbugyogóak voltak, méltóak ahhoz a mély, szinte torokszorongató, dohos reménytelenséghez, amelytől szinte dániai történetként „bűzlött” az előadás. – írta kritikájában Kaáli Nagy Botond http://helikon.ro/s/bunok-templomabol/
A KARAMAZOVOK szereplői: Bokor Barna, Galló Ernő, László Csaba és Tollas Gábor. Jelmeztervező: Bocskai Gyopár. Díszlettervező: Tenkei Tibor. Rendező: Albu István.
Az előadás az IFESZT-9. programjában 2018. október 18-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban tekinthető meg.