Hattyúk bemutató az M Studionál

Hattyúk bemutató az M Studionál

A Rendezd magad program keretében mutatja be Hattyúk című legújabb előadását az M Studio Mozgásszínház. A Szekrényes László rendezésében színre vitt produkciót február 28-án, pénteken és március 1-jén, szombaton, 19 órától mutatja be a társulat Sepsiszentgyörgyön, az Új Stúdióban.

A Hattyúk c. előadás Csehov Három nővér c. drámájából ihletődött, ám Szekrényes László sajátos koncepcióban közelíti meg a klasszikus csehovi elvágyódás témáját. A megjelenített csehovi figurák egy kis vidéki balett-társulat művészei, ahol mindenki arra vágyik, hogy Moszkvába juthasson. A társulat mindennapjait egy híres balettmester látogatása zavarja meg, aki válogatási szándékkal érkezik. Kérdés, hogy kit visz magával? Tud-e erősebb lenni az elvágyódás a mindennapok rutinjánál, amely a művészeket a kisvároshoz köti?

Az előadás különlegessége, hogy a megszokott mozgásszínházi formanyelv mellett egyaránt építkezik szöveges elemekből is. Az M Studio hagyományos Rendezd magad programjának célja, hogy a társulat színészei rendezőként is bemutatkozzanak, hogy saját ötleteik és elképzeléseik is színpadra kerülhessenek. A tavalyi évadban Veres Nagy Attila rendezésében így készült a Kecsevecse, idén pedig Szekrényes László, a társulat másik színésze mutatkozik be rendezőként.

Szereposztás

Andrej Szergejevics Prozorov: Szekrényes László

Olga: Polgár Emília

Mása: Nagy Eszter

Irina: Gáll Katalin

Kuligin, Fjodor Iljics: Veres Nagy Attila

Versinyin, Alekszandr Ignatyevics: Bajkó László

Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics: Orbán Levente

Rendező: Szekrényes László

Koreográfus: Ardelean Mónika

Rendezőasszisztens: Tamás István

Űgyelő: Bartók Enikő

Fény: Szabó Huba

Hang: Chirițescu György

 

A Hattyúk bemutatójára február 28-án, pénteken 19 órától kerül sor az Új Stúdióban, majd március 1-jén, szombaton is megismétlik az előadást. A pénteki bemutatóra 5 lejes különbözeti jeggyel érvényesíthetőek az Ábel-bérletek, helyet előjegyeztetni, jegyet váltani a városi szervezőirodában lehet (nyitva tartás naponta 11-16 óra között, telefonszám 0267-312104).