Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (3.)
Még mindig gondolkodom a színészetről
(A fotón Ai Weiwei Grapes c. munkája, fotós: Bill Orcutt)
Az, amit mi önmagunknak tartunk, úgy tűnik, hogy nem más, mint szokásaink halmaza. Szokásainkból vagyunk összerakva. Szokásaink pedig gyakorlatilag csak eszközök a túlélésért vívott küzdelmünkben. Mindannyian semmi mást nem akarunk, csak túlélni. Egyrészt biológiailag (enni, inni, üríteni, pihenni és fenntartani a fajt), és másrészt érzelmileg: azt akarjuk, hogy szeressenek, és mi is szeretni akarunk.
Ezért alakítjuk ki szokásaink. Nem ők alakulnak, mi alakítjuk őket. Hogy szeressenek.
Ennyiből áll a „színpadi karakter” is.
Ehelyett mit vizsgálunk? Megnézzük, hogy mit tesz, mit mond és mit mondanak róla?
De mindaz, amit az ember tesz, azt a pillanat hatása alatt teszi. Cselekedhetne másként is. És mind, akik beszélnek, ők sem mentesek a pillanat hatása alól. Mondhatnának mást is.
Pont úgy, mint én, aki mindenféléről mindenfélét állít.
Ítéletet alkotunk, ahelyett, hogy megértenénk.
Pedig minden csak egy opció a szeretetért. Azért, hogy szeressenek.
Mondtam: ennyiből áll a „szereplő”.
__________
