
HÁROM ARANY HAJSZÁL CSÍKKARCFALVÁN
Május 21-én, csütörtökön fél 12-től és fél 2-től a Csíki Játékszín Csíkkarcfalván játssza legújabb mesejátékát. Az előadásra érvényes a Babszem Jankó bérlet, ugyanakkor a helyszínen jegyet is lehet váltani. Jegyek ára: 7 lej. Az előadást Karel Jaromír Erben és a Grimm testvérek meséi alapján Három arany hajszál címmel Budaházi Attila írta és rendezte.
Egyszer egy király vadászat közben eltévedt a sűrű erdőben, de jó emberek befogadták. Egy favágó kunyhójának padlásán tölthette az éjszakát. A favágónak azon az éjjelen kisfia született. A király nem bírt elaludni és arra lett figyelmes, hogy az alatta levő szobából a padló résein fény szűrődik át. Leskelődött. Három anyóka jelent meg a gyermek bölcsőjénél. Az egyik azt mondta: „Tőlem nagy veszedelmeket kapsz ajándékba.” A másik ezt: „Tőlem meg szerencsét az életben, hogy legyőzd a veszélyeket.” A harmadik emígy szólott: „Tőlem azt kapod, hogy az a királylány lesz a feleséged, amelyik épp ebben a pillanatban születik, s amelyiknek az apja odafenn alszik a padláson.” Amikor ezt a király meghallotta, eldöntötte, hogy mindent megtesz azért, hogy a favágó fia ne vehesse el leányát.
HÁROM ARANY HAJSZÁL (mesejáték)
Karel Jaromír Erben és a Grimm testvérek meséi alapján írta Budaházi Attila
szereplők: A király: KOZMA ATTILA,Folyófi: BENDE SÁNDOR, Sorsfonó keresztanya: DÁLNOKY CSILLA, Sorsfonó anyókák: ZSIGMOND ÉVA BEÁTA, CZIKÓ JULIÁNNA, A favágó: BENDE SÁNDOR, A királyné: ZSIGMOND ÉVA BEÁTA, A királylány: CZIKÓ JULIÁNNA, A futár: PAP TIBOR, A halász: KISS ERNŐ, Szomorú király: BILIBÓK ATTILA, Bús trónörökös: PAP TIBOR, A révész: BILIBÓK ATTILA, Mindentlátó öregapó: KISS ERNŐ. Ügyelő: TATÁR ATTILA, animációk: SÁNDOR LEVENTE, a díszlet-jelmeztervező munkatársa: BALOGH LÁSZLÓ, díszlet-jelmeztervező: KELEMEN KATA, rendező: BUDAHÁZI ATTILA.