György Andrea: A bendő banalitása

Fotó: Rab Zoltán

About Übü. Groteszk komédia Alfred Jarry szövegeiből. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat

Sorin Militaru legújabb vásárhelyi rendezése, az About Übü egy mozgalmas, egyedi látvány- és hangzásvilágú nagytermi produkció, amely feltűnően sok filmes reminiszcenciát tartalmaz. Az előadás a címszereplő jól ismert szitkozódásával indul. Amint vége a zenekari nyitánynak, rögtön feltűnik a színen Übü papa (Galló Ernő), aki hideg tárgyilagossággal kétszer mond (Jékely Zoltán eufemizáló kifejezését használva) szahart, és ezzel a védjegyévé vált becsmérlő nyelvi fordulattal a saját képére és hasonlatosságára csúffá, alantassá, visszataszítóvá változtatja környezetét. Az előadás látványvilágára a lepusztultság jellemző. A játéktér jobb és bal térfelét egy-egy megkopott, de impozáns épület (talán palota vagy templom) kültéri homlokzata zárja le, hátulról pedig négy hatalmas forgóajtó határolja, amelyekhez lépcső vezet fel. A cselekmény összes helyszínét egyszerre láttató díszlet nem törekszik a valóság illúziójának a megteremtésére. A homlokzati ablakokat jelző klasszikus vonalú díszlécekből készült hevenyészett keretek és a két, egymással szembenéző alacsony kapu (a magasabb színészeknek le kell hajtaniuk a fejüket, amikor áthaladnak rajtuk) kihangsúlyozzák a díszlet papírmasé jellegét. A jobb oldali homlokzatba beépített fa, az ágain gubbasztó kitömött galambokkal ugyancsak műviséget, mesterkéltséget áraszt. A fával átellenben az előszínpad bal oldalán lépcső visz egy emelvényhez, amelyre fehér fedővel lezárt vízöblítéses porcelán vécécsészét helyeztek. Az Übü lelkivilágának kivetüléseként felfogható színpadkép az übüség állapotát az ízléstelenséggel, az arányérzék elvesztésével, a rút formákkal társítja.

Az About Übü színpadi szövege alapvetően Alfred Jarry Übü-trilógiájának az első és legismertebb részére, az Übü király, avagy a lengyelek című drámájára épül, de megjelenik benne az Agancsos Übüből, a trilógia másik darabjából ismert Lelkiösmeret (László Csaba), a középkori mirákulumok allegorikus figuráival rokonítható szereplő, és tartalmazza Übü gyerekkorának egy jelenetét is. Jarry az Übü királyhoz írott bevezetőjében kiemeli, hogy teremtményének legfejlettebb testrésze a bendője. Übü orális alkatára utal már az is, ahogyan bevonul a színpadra: egy napraforgó tányérjából csipkedi ki a magvakat, és gyakorlottan köpködi szét a héjukat. Nála minden az evéssel függ össze, a király likvidálását is úgy képzeli el, hogy megmérgezi, arzént keverve az ebédjébe. Übü kedvét leli a fölforgatásban, a rombolásban. Technikai kellékei: szaharvágó, pfizikuspálca, szaharhorog, nemesek ketrece, nemesek kampója, nemesek kése. Nem elégszik meg azzal, hogy kiirtja a királyi családot, hanem működtetni kezdi a süllyesztőt, ahova bedobhat nemest, hivatalnokot, művészt. „Halált mindenkire!” – mondja. Akit halálra ítél, azt agytalanítják. A Nagy Agytalanítást az Agytalanító Géppel hajtják végre.

A falánk zsarnokot megjelenítő Galló Ernő fizikai alkatával egyáltalán nem sugall dominanciát, a színész átlagosnál alacsonyabb, kövérkés teste inkább egy csecsemő kiszolgáltatottságát sugallja. Az első jelenetben magzati pózban heveredik le a fa alá, az utolsó jelenetben pedig párja, Übü mama (Berekméri Katalin) ölében talál védelmet, ott alszik el. Az alacsony termetű Galló Ernő inkább tűnik a magas Berekméri Katalin gyerekének, mint a férjének. A színésznő ráadásul magas sarkú, telitalpú türkiz cipőt visel, színben hozzáillő hosszú, abroncsos szoknyát, fején pedig hatalmas göndör, fehér, majd uralkodónéként vörös parókát hord, még inkább kiemelve a házaspár közti méretbeli különbséget, amely a komikum forrása. Übü és Übüné egyetlen lény, erre utal első megjelenésük is. A hátsó forgóajtón bekukkant egy fej és egy kéz, amelyek mintha egyazon magas emberhez tartoznának, aztán, amint kinyílik az ajtó, mégis ketten jönnek be rajta: egy férfi és egy nő, Übü és Übüné, egy test, egy lélek. Összetartozásukat nemcsak a két színész precízen összehangolt játéka, de jelmezük két azonos apró részlete is jelzi: mindketten fehér atlétát és hózentrógert viselnek. Übü papa mozgása kecses, harmonikus, Übü mamáé viszont esetlen, darabos. Übüné képtelen elegánsan viselni előkelő öltözetét, folyton botladozik magas sarkú cipőjében, úgy áll rajta a ruha, mintha villával hányták volna rá, szemmel láthatóan nem érzi jól magát benne. Übü ellenben elegánsan viseli frakkját, keménykalapját, hozzáillő sötét színű nadrágját, fekete lakkcipőjét, kesztyűjét és a sétapálca is jól áll a kezében. Modora simább, mint Übü mamáé. Aljas, szadista és kiszámíthatatlan: egyik pillanatban még kebléhez ölelve simogat, dédelget egy galambot, hogy a következő pillanatban leharapja a fejét, majd, mint egy kisgyerek, aki beleunt játékába, messzire hajítsa a tetemet. Übü szánni való, nevetséges, infantilis diktátor. Az előadás alcímében feltűnő minősítés, a groteszk, a komikum és a rémület kettősségére épülő esztétikai minőség, a Galló Ernő által életre keltett figura azonban inkább komikus, mint félelmet keltő. És ez alapvetően annak köszönhető, hogy Galló Ernő Übüje a filmtörténet egyik legismertebb figuráját, Chaplin Csavargóját idézi meg. Nemcsak a színész kis termete, akrobatikus mozgása, hanem jelmeze is a pimasz, eleven Csavargóval mutat rokonságot, de Chaplin A diktátor című hangosfilmjének Hitlerről mintázott Diktátora is felismerhető benne, főként akkor, amikor pocakját kidüllesztve, önmaga zsenialitásától elérzékenyült tudósként szónokol a gömb alakjáról. Akárcsak Chaplin filmjének híres földgömbös táncjelenetében, az óriási (itt fekete) lufi kipukkad, jelezve a diktátor nagyra törő terveinek csúfos végét. Übü szánalomra méltó figura, leginkább talán a lélektani realista színházzal ironizáló tantermi jelenetben, amely magyarázattal szolgál arra, hogy miért lett belőle diktátor: természetesen azért, mert Übükét már az iskolában is csúfolták, tanárai megbuktatták, megalázták.

Az About Übü tágas térben játszódik, amelynek kitüntetett pontjaivá válik a kopár fa, a görgős lábakra felszerelt mobil asztal és a vécé. Ezek jelenetenként szervezik a szereplők mozgását. Mivel az előadás kulcsmotívuma az evés és az ürítés, ezért e két aktus köré rendeződő jelenetek a szimbolikus értelmezés gazdag lehetőségeit teremtik meg, központi színpadi tárgyakká téve az asztalt és a vécét.

Ételekkel roskadásig megrakott hosszú asztal köré szerveződik az a jelenet, amelyben Übüék estélyt adnak. A vendégek kézzel, evőeszközök nélkül vetik rá magukat a táplálékra, igyekeznek mindent befalni, tülekednek, lökdösődnek, marcangolnak, lefetyelnek, mindent meg akarnak kóstolni. Mindeközben egy szót sem szólnak, a nagy zabálás alatt csak lábdobogás, csoszogás, a rohangálás közben egymásnak ütköző testek zaja hallatszik. A lakomázók eltökélten, a legrövidebb idő alatt kívánják magukhoz venni az ételt. Szemmel láthatóan nem élvezik az evést, ami számukra nem más, mint munka, amelynek az elvégzése utolsó, reménytelen próbálkozás arra nézve, hogy a halál felett győzedelmeskedjenek: sikertelenül. Übü egy permetező pumpából fúj mérget az étkekre, és egy kivétellel mindenki elhull. Kicsit később a túlélő engedelmesen nyitja nagyra a száját, hogy Übü egyenesen a torkába fújja a mérget, mint valami toroktisztító spray tartalmát.

Az előadás másik kulcsjelenetében szintén fontos díszletelem az asztal, amelyen Übü papa, Übü mama és Poszomány kapitány a legnagyobb egyetértésben paradicsomot, uborkát és káposztát szeletelnek. Übü mama biztatni kezdi férjét, hogy mesélje el, hogyan gyilkolta meg a királyt és családját. Übü papa egy kicsit kéreti magát, aztán belekezd a történetbe, amelynek minden egyes mozzanatánál, amikor kardélre hánynak valakit, a kezében levő késsel lecsap egy darabot az asztalon fekvő káposztafejből. A hősi történet kivívja a feleség csodálatát: „Talpig férfi vagy” – hangzik el a dicséret, majd állati mohósággal kézzel tömik magukba a felaprított zöldségeket. A király és családjának erőszakos halálát tehát a káposztafej feldarabolása jelzi. A táplálék itt egyértelműen a hatalom metaforájává válik, a káposzta elfogyasztása (a királyi család bekebelezése) egyet jelent a hatalom megszerzésével. Féktelen lakomájukkal, amelyből, akárcsak a hatalom birtoklásából, kizárják Poszományt, Übü papa és Übü mama „mintegy a nyelve hegyén ízlelheti meg a legyőzött világ zamatát”[1]. Asztalközösségük nemcsak a meghitt családi összetartozást, hanem a trónbitorlók szövetségét is reprezentálja, hiszen ugyanazoknak az ételeknek az elfogyasztásával biztosítékot adnak, hogy nem fognak bajt okozni egymásnak, a hiedelem szerint ugyanis a gyomrukban levő közös táplálék fizikailag egyesíti őket. A terített asztal melletti, falatozással egybekötött baráti beszélgetésnek, eszmecserének, bölcselkedésnek, igazságkeresésnek igen régi hagyománya van az irodalomban. Az evangéliumokban leírt utolsó vacsora például a testi táplálék szellemi étekké való transzformációját jeleníti meg. Übüék lakomái éppen ennek a torz ellenképei. A táplálkozás aktusa itt is túlmutat a testi töltekezésen, de egészen másképp. A végtelenül kapzsi Übü esetében az evés és ivás az egész világ bekebelezésének, elnyelésének gondolatát juttatja kifejezésre. Übü Lelkiösmerettel is az asztal mellett találkozik. Különleges megoldás, hogy László Csaba nem egy nőt, hanem egy nőnek öltözött férfi előadóművészt (drag queen) alakít nagyon hatásosan.

A test táplálásának momentumain túl jelentős szerepe van azoknak, amelyek a test ápolásával, illetve elhanyagolásával kapcsolatosak. Übü papa már megjelenésével is undort kelt. Környezete folyton megállapítja róla, hogy büdös („Tyű, de bűzlik!…Hát ön sohasem mosakszik?”), a felesége szerint soha nem mosakszik. Logikus, hogy Übü viszont azokat érzi büdösnek, akik tiszták: „Mióta nem mosakodtál, piszkos paraszt?” – teszi fel a provokatív kérdést a király egyik testőrének. Ha a test ápolását az élni akarás, az életöröm jelképeként fogjuk fel, akkor Übü ápolatlansága egyértelműen életellenes.

Ebben a világban az ürítés nyilvános esemény, a bűzlő széklet megszületése hatalmas örömöt vált ki. Übü az orgiasztikus lakoma után felkúszik a vécére, és hascsikarásra panaszkodva üríteni próbál, kínlódik, szellent, nyög, rettenetesen szenved, a nép biztatja, és amint megszületik az eredmény, a vécé a magasba emelkedik, miközben Übü átszellemülten szónokol a papucsról. Übü, amikor ürít, nem somfordál el szégyenlősen a mellékhelyiségbe, hanem egy emelvényen teszi közszemlére a székelés aktusát, mindenféle szégyenérzet nélkül. Ez Buñuel: A szabadság fantomja című filmjének azt a jelenetét idézi meg, ahol az evés és ürítés szociális rítusai megfordulnak: a szereplők egy elegáns szalonban vécékagylókon ülik körül az asztalt, néha azonban kisurrannak a mellékhelyiségre emlékeztető fülkébe, ahol esznek egy kicsit.

A rendezés a gonosz problémáját annak banalitása felől közelíti meg. Chaplin Csavargójára, a némafilm korszakának Akárkijére (Everyman, Jedermann) emlékeztető Übü nem démonikus, inkább hétköznapi, banális figura. Az előadás egyik álomjelenetében Ceaușescuvá, majd Hitlerré változik át, de amikor Ceaușescuként tagolja a diktátor utolsó, 1989. december 21-én elmondott nyilvános beszéde legismertebb mondatait („Alo. Linişte. Aşezaţi-vă liniştit la locurile voastre.”), majd Hitler jellegzetes mozdulataival és hanghordozásával előad egy németesen hangzó halandzsaszöveget, közönséges pojácának, nem pedig sátáni figurának tűnik. Ezek a kiszólások, amelyek Übüt annyira ismerőssé teszik, egy villanásra felnyitják az előadás zárt reprezentációját, és aktivizálják a nézők egy részét, akik szemmel láthatóan hálásan, felszabadult nevetéssel reagálnak. A Ceauşescu-mondatok inkább azokban indítanak el reflexiót, akik éltek a romániai diktatúrában, a fiatalabb generáció képviselői nem tudják dekódolni őket. Az About Übü annak a Hanna Arendt-i felismerésnek a színházi megfogalmazásaként is értelmezhető, amelyet Heller Ágnes így magyaráz: „Nem szabad a Gonoszt felértékelni, nem szabad nagyságot tulajdonítani neki, sem pedig mélységet. A gonosz felületes, a felületen terjedő”[2].

About Übü. Bemutató dátuma: 2015. október 16.; Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat; Rendező: Sorin Militaru; Szerző: Alfred Jarry szövegei nyomán; Dramaturg: Bertóti Johanna; Díszlet- és jelmeztervező: Cristian Marin; Zene: Ovidiu Iloc; Korrepetitor: Strausz Imre István; Koreográfus: Bordás Attila; Szereplők: Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Bokor Barna, Csíki Szabolcs, Galló Ernő, Gecse Ramóna, Henn János, Kiss Bora, Korpos András, László Csaba, Lőrincz Ágnes, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Ruszuly Ervin, Tollas Gábor, Varga Balázs. Kórus: Benő Kinga, Béres Ildikó, Csíki Szabolcs, Fodor Piroska, Fülöp Bea, Gecse Ramóna,  Moldován Orsolya, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Ruszuly Ervin, Simon Boglárka, Somody Hajnal, Szabadi Nóra.