Győrfi Kata: Prém, bunda, prém és köd, rengeteg köd

Hideg. Négy valótlan történet Gyergyószentmiklósról. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós

Fotó: Jakab Lóránt

Gyergyószentmiklósra több úton lehet menni, más-másféle körülmények között, de talán Libán felé sűrű havazásban, szűzhavon a legautentikusabb. Úgy képzelem, hogy az ember úgy van a saját életével, mint ahogyan a tanácsadó könyvek mondják, hogy kéne viselkedni egy párkapcsolatban. Hogy érthető legyen az analógia, az ember úgy viszonyul mindenhez, ami körülveszi, mint ahogyan viszonyul az éppen aktuális párjához. Azt mondják, hogy gondok s konfliktusok mindig lesznek, hogy a kételkedés egy természetes állapot, és hogy az ember minden reggel és minden nap meg kell, vagy meg fogja győzni magát, hogy jó itt lenni, jó így lenni, hogy jó ez lenni. Lehet, hogy Elise Wilk, a darab – brassói származású – szerzője nagyon jól tudja, hogy mit jelent hazajönni. És mibe kerül minden nap valamiféle választ adni a kételkedésre.

A Leta Popescu rendezte Hideg c. előadást a Gyergyószentmiklósi Figura Színházban mutatták be február 19-én. Az előadás alcíme Négy valótlan történet Gyergyószentmiklósról és legalább négy helyi jelenséggel foglalkozik: Kürtős gróffal, az ország fagyzugával, a mesterséges hideggel és a borvizek királynőjével. Ami összeköti őket, a hideg.

Az előadás úgy kezdődik, mintha Kürtős grófék (Kolozsi Borsos Gábor és Bartha Boróka), a pityókaföldek, a pálinka, a falopás és a hoki lennének az előadás főszereplői. Az első történet talán a legáltalánosabb, a legmeseszerűbb abban az értelemben, hogy a négy közül ezzel tud a leginkább bárki a világon azonosulni, ennek van a legtöbbféle vége, ez a legparabolisztikusabb, szimbolikusabb. És ebben a részben derülnek ki a rendezés legfontosabb referenciái is. A színpad és a színészek jelmezei tele vannak könnyen azonosítható jelekkel: villanyoszlop, telefonfülke, kanapé, rókaprém, vörös kosztüm, vörös sál, hokimez, hosszú fekete ballonkabát, prém, bunda, prém, bakancsok, prém, bunda, prém és köd, rengeteg köd. A Leta Popescu rendezéseire jellemző vékony határon tart bennünket ez az előadás is, a megjelenített fikció és a megjelenő valóság határán. Ez a fajta színház nem úgy varázsol el, hogy megpróbálja re-kreálni és valóság-hűvé tenni azt, amiről a színház konvenciója miatt tudjuk, hogy nem a valóság. Leta Popescu színháza, ha kell, a szimbolikusba, a formálisba tol ki, és szellemek színházát látjuk, akik kicsit a kedvünkért, ha már így összegyűltünk, játszanak nekünk, de csak semmi erőltetett, wannabe élethűség. És ez varázslatos.

A történetek több generáción és egy tágabb történelmen ívelnek át, mind Gyergyószentmiklóson történnek, ugyannak a közösségnek a tagjairól szólnak, akik különböző szálakon, de kötődnek egymáshoz. Nagyon lokális, a helyiek nagyonis referenciális tudására és humorára alapoz az előadás – közös tér ez, közös levegő, közös hideg. Tamás (Faragó Zénó) saját narratívájának iszonyatosan fontos eleme, hogy a hely, ahonnan ő származik – és ez nem Bodzaforduló, és nem Csíkszereda, hanem Gyergyószentmiklós –, az ország, igenis, leghidegebb pontja. 1999. február 7-én, amikor ő és Ildikó (Boros Mária) egy vasárnap hajnalon összeragadtak az utcán, azon a reggelen mérték az ország történelmének leghidegebb hőmérsékletét, -50,2 ºC-t. És míg Tamás és Ildikó a horrorrisztikus vadász-party-s és társkeresős történeteikkel ijesztgetik halálra egymást egy telefonfülkében melegedve, hogy végre szétolvadjanak, én arra gondolok, hogy az egyedüllét, az nem magáramaradottság. És, hogy a magáramaradottság hideg vasárnapokon a legszomorúbb.

A harmadik történet látszólag Ferenc (Moșu Norbert-László), de valójában Ferenc és Veronika (Tamás Boglár), de valójában egy-két tipikus székely házasságnak a története. Ferenc ugyanis szentül meg van győződve arról, hogy a gyergyóiakon kísérletezik ki az örök élet titkát, mert egy földönkívüli tapasztalata után ő a 28 éves testében kizárólag lélekben öregszik tovább. Miközben felesége, Veronika, akinek nem jut ebből a titokból, két lányával együtt az idő hagyományos múlását élik testben és lélekben. Hogy a hideg miatt-e, vagy ki tudja mi miatt, de – ha nem is esik erről szó az előadásban – az köztudott, hogy kétféle öreg székely létezik: a hallgatag és az, amelyik, mintha megállt volna az idő, sehogyse látszik öregedni, és úgy csipkelődik és hozza zavarba a fiatal lányokat, mintha még ő maga is fiatal volna.

A negyedik történet az előbb említett házaspár gyerekeinek, Mártának (Vajda Gyöngyvér) és Évának (Máthé Annamária), a modernkori vénleányoknak a története, a borvizek királynőinek, a kamionsofőrök hableányainak, az otthonragadt csodabogaraknak. A magánynak és magánytól való félelemnek a története. Hogy miért hagynak el mind? A két lány férjhez megy ugyan, de mindkettő elválik, összeköltöznek, Éva iszik, talál valami borvíz forrásokat a lakás pincéjében, amiből meg lehetne gazdagodni, de azok kiapadnak, mielőtt az osztrákok ideérnek, Márta szigorú és fél, hogyha Éva elmegy playboy-modellnek, ő teljesen és végérvényesen egyedül marad, ezért Éva nem megy el, csak néha karaokézni a For You-ba. Tamás – aki egyszer majdnem csókolózott Évával – szerint Évának egészen jó hangja van, de ugyancsak Tamás szerint a borvizek királynői a három eltűnt kamionsofőrt a pincében tartják fogva.

Az előadás sok szálon futó történeteit, és annak sejtjeire bontott lokális referenciáit az előadás formai minimalizmusa ellenpontozza és tartja egyben. Maga a színpad minden jelenet és történet helyszíne, nincs díszletváltozás, nem hoznak és nem visznek ki semmit, nem is mozdul meg semmi. A különböző jeleneteket kizárólag fényváltások jelzik. A helyszíneket pedig jelzésértékű tárgyak: telefonfülke (ami elsődleges jelentésén túl egy másik jelenetben színpaddá válik), a kanapé (ami egyszer az otthon, máskor a talkshow kanapéja). A színészek több karaktert játszanak, és a többi történet kulcsszereplői fel-felbukkannak az időben előbb vagy később futó aktuális jelenetben – narratív alakokként vagy csak egy nevetés erejéig.

Ehhez a minimalizmushoz csatlakozik Bocsárdi Magor – kizárólag füttyökre épített – zenéje és Török Réka a karakterek lényegét megragadó jelmezei is. Az előadás a szürreális elemeket tartalmazó fontos történetek kellő távolságból beszél arról, hogy milyen itt lenni, milyen így lenni, hogy milyen ez lenni. És, hogy a személyes kételkedéseinkre milyen választ adunk, az talán éppen ezekben a milyenekben rejlik.

——————————

Hideg. Négy valótlan történet Gyergyószentmiklósról. Ősbemutató dátuma: 2018. február 19.; Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós. Rendező: Leta Popescu; Szerző: Elise Wilk; Fordító: Czegő Csongor; Díszlet- és jelmeztervező: Török Réka; Zeneszerző: Bocsárdi Magor; Szereplők: Bartha Boróka, Boros Mária, Faragó Zénó, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér.