Gyerekszereplőket keres a kolozsvári színház

Gyerekszereplőket keres a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Béres László rendezésében bemutatja a Légy jó mindhalálig című népszerű musicalt. A musical Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján készült, zenéjét Kocsák Tibor írta, a librettót Miklós Tibor jegyzi. Az előadás bemutatója 2017. januárjában lesz, a próbafolyamat 2016. októberében kezdődik.

11-15 év közötti énekelni, táncolni szerető gyerekeket keresnek. A darab jellegéből fakadóan több fiúszereplőre van szükség, ugyanakkor lányok is szerepelni fognak az előadásban.

A jelentkezőknek készülnie kell:
– egy maximum 3 perces szabadon választott szöveggel (vers, meserészlet, monológ stb.)
– egy szabadon választott énekkel

Jelentkezni október 10-17. között az emoke.veres@huntheater.ro e-mail címen vagy a színház művészeti titkárságán (naponta 10-16 óra között, szombat és vasárnap kivételével) lehet a színház honlapján található adatlap kitöltésével.

A meghallgatásokra október 21-én (péntek) és 22-én kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében. A meghallgatások beosztásáról telefonon értesítjük a jelentkezőket, illetve a beosztást október 20-án közzétesszük a színház honlapján is.

Valamennyi meghallgatásról videofelvétel készül.

A szereplőválogatást követően, október 25-én hirdetünk eredményt, amit a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján (www.huntheater.ro), illetve színház portáján tesszük közzé.