Gyerekbérletben Moşu Norbert-László Iduri szörnye

Gyerekbérletben Moşu Norbert-László Iduri szörnye

A Figuránál három alkalommal kerül bemutatásra Barabás Árpád rendezésében Moşu Norbert-László mesejátéka, Az iduri szörny, mely a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház idei gyerekelőadása. A produkció március 31-én (kedden) a Tutyi mutyi Móka bérlettel, április 1-én (szerdán) a Fogarassy bérlettel tekinthető meg, míg április 2-án (csütörtökön) az Orros, a törpe bérlettel tekinthető meg. Mindhárom alkalommal a kezdési időpont déli 12 óra. Jegyek ára 6 lej. Információk, jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.

Az Iduri szörny című mesejáték gyergyószentmiklósi bemutatója azért is fontos, mert a darab szerzője, Moşu Norbert-László a Figura társulatának tagja, míg az előadás rendezője, Barabás Árpád, több, mint tíz évig volt a Figura színésze.

Az iduri szörny a József Attila Kör, a Merlin Színház és a Színművészeti Egyetem Novák Eszter vezette zenész-színész osztálya közös pályázatának, a 2012-es Add ide a drámát! (AID2) pályázatnak nyertes alkotása lett.

A történetben adott egy király, akit nem hagy nyugodni a rettegés: visszatérhet az iduri szörny s visszakövetelheti jussát, a királyságot. Mivel jobb elébe menni a bajnak, s nem megvárni míg az bekövetkezik, döntés születik: induljon azonnal az iduri szörny felkutatására a megmentő hős és megmentés esetén övé lehet a királylány és a királyság úgyszintén. A hős jön, vállalja a veszedelmeket. Az úton vele tart jövendőbelije, a szerelmes királylány, a királylányba szerelmes bohóc, a bohócba szerelmes udvarhölgy, természetesen álcázva és a botcsinálta jós. Különleges utazás ez, nem hegyeken, völgyeken, erdőkön, folyókon keresztül bolyonganak, hanem saját maguk körül és haladnak tovább önnön megismerésük felé. Itt mindenkiről kiderül az igazság, még az iduri szörnyről is, ha szörny egyáltalán.

Moşu Norbert-László
AZ IDURI SZÖRNY

SZEREPLŐK

Malvin, a király: Szűcs-Olcsváry Gellért
Flóra , a lánya: Varga Márta
Médárd, az első lovag az udvarban : Dunkler Róbert
Nimród, a második lovag az udvarban: Tóth Árpád
Rúfusz, a rettenthetetlen katona: Nagy Csongor
Jóska, a jós: Fincziski Andrea
Biri, a bohóc: Antal D. Csaba
Emese, Flóra szolgálólánya: Mezei Gabriella
Iduri szörny: László Kata

Díszlet: Szűcs-Olcsváry Gellért
Jelmez : Biró Boglárka m.v.
Rendező: Barabás Árpád