
Gazdag heti programkínálat a Puck Bábszínházban
A székhelyen, a monostori Dacia moziban, a Montessori Iskolában és a Hófehérke Óvodában játssza előadásait ezen a héten a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. Szerdán útnak indul a Mesekosár című sorozat, szombaton pedig folytatódik a Mi a manó? kör, a bábszínház gyerekeknek szóló színházi nevelési programja. Párhuzamosan készül az évad negyedik bemutatója. A Kovács Ildikó rendezőnek szánt megemlékezés megszervezése is fokozott ritmusban zajlik, ugyanúgy mint a Mikulást váró ünnepségé.
2017. november 22-ével kezdődően, egész évadon át (összesen nyolc hónapon keresztül), havonta egy alkalommal egy sajátos bábos foglalkozásra kerül sor. A gyerekek egy mesefilm megnézését követően Rekita Rozalia színész és Forró Ágnes képzőművész irányításával készített bábokkal, közösen eljátsszák a történetet. A bábos játékok helyszíne a Hófehérke Óvoda lesz. A kisgyerekek minden alkalommal hazavihetik az adott meséhez készült bábokat.
A felvételeken bemutatott meséket a Kolozsvári TV Magyar Adásával közösen, Forró Ágnes és Rekita Rozália készítették 2001-2002-ben, a Mesekosár műsor keretében.
Az első alkalommal november 22-én, A brémai muzsikusok mese kerül bemutatásra és eljátszásra. A következő mesék ütemterve pedig a következő: december 5-én a Mikulás mese, januárban A ravasz róka, a kismalac és a hóliba, februárban a Seprűnyélen világgá című mese, márciusban A nagyravágyó feketerigó Lázár Ervin mese, áprilisban A tyúk és a tojás, valamint az Öt tojás mesék, májusban A teknősbéka és a nyúl La Fontaine meséje, júniusban pedig A szökevény szeplők Lázár Ervin mese képezi a bábos foglalkozások alapját.
A Hófehérke Óvodában bemutatott meséket más óvodákban is meg lehet majd tekinteni, előre megtervezett időpontokban.
Drámajátékokkal egybekötött Csipike a Puck Bábszínházban
November 25-én szombaton 11 órától a szórakoztató Csipike lesz látható a bábszínház színpadán. Előtte 10 órától pedig második alkalommal valósul meg a gyerekeknek szóló színházi nevelési program a Mi a manó? kör. A havonta egyszer megszervezett tevékenységen a bábszínház egy-egy előadására készülnek fel drámajátékok segítségével a gyerekek.
Az első Mi a manó? kör Szegény Dzsoni és Árnika történetére készítette fel a játszani szerető gyerekeket, most viszont a Fodor Sándor közismert meseregényéből készült bábelőadás, a Csipike bemutatása előtt valósul meg a 6-12 éves gyerekeknek szóló színházi nevelési program.
Csipike rendet tart az erdőben, reggeli dalt kér Madártól, kiküldi a vadméheket mézet gyűjteni, felrázza a lustálkodó Kukucsit, és mindez teljesen harmóniában van a természet törvényeivel. Munkássága példaértékű: elrettentő példával tanítja Vadmalacot és szeretetkórust szervez az erdő állatainak. Terve viszont nem mindig sikerül és Csipikének a kudarcok nyomán az az érzése, hogy nem hallgatnak rá. Barátai felvilágosítják, hogy nem elég erélyes, szigorú. Csipike, aki a szeretet és béke szorgalmazója volt, enged az önkényes hatalom kísértésének és a megfélemlítés eszközét használja, hogy elérje célját.
Az előadást 3 éven felülieknek ajánljuk.