Gábor Sára: Hármas útkereszteződés

Gábor Sára: Hármas útkereszteződés

TESZT fesztivál(napló), május 24-25

Szombaton indult a TESZT, három szomszéd ország, a négy nyelv és számtalan színházi forma, műfaj, alkotó éves randevúja. Hetedszer gyűltek össze a szomszédok a hármas útkereszteződésnél, a régió egyik központjában, Temesváron. A Csiky Gergely színház, Balázs Attila vezetésével, fórumot biztosít a kommunikációra és a határokon átívelő szakmai kapcsolatok kialakítására.

A nyitottság a soknyelvű és kultúrájú közönség felé elkerülhetetlen egy magyar színháznak a szórványban, ebből a helyzetből született a TESZT. Tom Sawyer jut eszembe, aki olyan tehetséggel és ravaszsággal játszotta el, hogy a kerítésjavításnál nagyobb móka a világon sincs, hogy a pajtásai lassan köré gyűltek, és egymást túllicitálva vetélkedtek azért, hogy helyette végezzék el a munkát. A TESZT a kommunikációs csatornákat megnyitva bontja le lécről-lécre a kulturális határokat a régióban.


A programfüzetet kinyitva egy Peter Brooktól kölcsönzött idézettel mutatkozik be a fesztivál „A világ színházkultúrájának semmire sincs nagyobb szüksége, mint a különböző fajú és hátterű művészek együttműködésére …” Az akadályokat áthidalva lehet eljutni egy közös nyelvhez és közös igazsághoz. A különböző országok, anyanyelvek és formanyelvek közös metszetét próbálja körüljárni és megtalálni a fesztivál, és évről-évre más programokkal és módszerekkel kísérleteznek, hogy megközelítsék a kitűzött célt. Az idei „javaslatcsomag” kivételesen gazdag és ígéretes iránynak tűnik. Az egyik fontos kezdeményezés a kolozsvári, vásárhelyi, budapesti és román diákok közös workshopja Urbán András és Kárpáti Péter vezetésével.

A vasárnap bemutatott TESZT kiadvány egyszerre a fesztivál ars poeticája, reflexió a fesztiválhoz kapcsolódó koprodukciókra és praktikus kézikönyv, amely leírja – tanulmány és adatbázis formájában – a régió országaiban működő színházi intézményrendszert. Varga Anikónak, a kötet szerkesztőjének egyik legfontosabb döntése, hogy minden tanulmány eredeti nyelven és angol fordítással jelent meg. Se nem magyar, se nem szerb, se nem román, hanem európai az a közös alap, ahonnan érdemes elindítani egy diskurzust, a közös nyelv pedig az angol. A bemutató végén említette Gálovits Zoltán – a fesztivál művészeti vezetője -, hogy a jövőben is tervezik folytatni és bővíteni a fesztiválhoz kapcsolódó kiadványt.

A fesztivál programja egyre fejlődő és bővülő képet fest a régió színházi életéről. Idén az előadások tematikus keretét a közös múlthoz, kulturális emlékezethez kapcsolódó kérdések és problémák adják.

A TESZT nem mustra, nem verseny, hanem találkozó. Előadások, alkotók és a közönség találkozása. A fesztivál nyitóelőadása a Csiky Gergely színház nemrég elkészült produkciója, a Futótűz volt. Radu-Alexandra Nica, román rendező dolgozott együtt a temesvári színház társulatával. Az elhallgatott múlt ebben a történetben egyenlő a titokkal és a traumával, ahogy a főszereplők elkezdenek nyomozni saját gyökereik után, és eljutnak megszületésük botrányáig.

A temesvári román társulat Egyszer volt Temesváron című előadása egy nagycsalád életébe enged bepillantást. Peter Kerek írta a drámát és rendezte az előadást. A történetben az anya halála indítja el a múltbeli traumák feldolgozásának folyamatát, és a szereplők megpróbálják újra összekovácsolni a darabjaira hullott családot.

A Leenane szépe egy kortárs ír darab, amelyben anya és lánya összeszorulva, keserűen ülnek hegytetei kis kunyhójukban, és kegyetlen játszmáikban lassan felemésztik egymást. Upor László rendezésében Magyari Etelka és Csoma Judit anya-lánya alakítása, hihetetlen pontossággal és brutalitással adja vissza kegyetlenkedések köreit, egészen végső ütközésig. Az előadás atmoszféráját a rádióból szóló ír zene, és időtlen csupa fa szobabelsője határozza meg leginkább.

Az első két nap előadásaiból a Máté Gábor által rendezett Vörös kapcsolódott legszorosabban a fesztivál tematikájához, a kollektív múlt kérdéséhez. Szerbül és magyarul, szabadkai és budapesti színészek játszottak el igaz történeteket – fiktív nevekkel – az 1944-es szerbiai mészárlásokról. Az előadás elején Szirtes Ági fekete ruhában ül, és túlélőként elkezdi a holtak történetét, majd a fekete granulátummal feltöltött mélyedésből – ami az előadás játékterét képezi – kikelnek a holtak, és megelevenedik a múlt. Az előadás nem ítélkezik, és nem moralizál, de felhívja a figyelmet és szembesít. A kivégzések és kínzások jelenetei között a színészek kicserélik a tárgyakat a színen, és a szerb partizánból magyar nyilas, áldozatból elkövető válik egyik percről a másikra. A szerepüket levedlő színészek emberi gesztusai és a szimbolikusan megjelenített brutalitás együtt alkotják az előadás szövegét. A koprodukció próbafolyamatáról Brestyánszky Boros Rozália, a szöveg írója mondja, hogy „nemcsak a téma, nemcsak a körülmények – a szabadkai színházban próbáltak -, hanem a társulat hihetetlen empátiája (mind egymás, mind az előadás anyaga iránt) eredményezte, hogy teljes egységé kovácsolódva sikerült megszületnie az előadásnak.” És nézőként valóban nem volt érzékelhető különbség, távolság, idegenség a két társulat színészei között.

Ha a koprodukciók ilyen előadásokat eredményeznek, akkor megkérdőjelezhetetlen a fesztiválnak az a célja, hogy a három ország színházi csoportjai vegyüljenek egymással. És talán ha ezek a határok leomlanak, akkor el lehet kezdeni közeledni az országokon belül. A megosztottság – ahogy Kovács Bálint kritikus írja a TESZT kiadványban – jellemzi leginkább Magyarországot, és ezzel nincs egyedül ebben a régióban. Talán, ha bizonyos határok bizonyos területeken lassan lebomlanak, az elindít valami dominósort. Valahol.