
FELHÍVÁS KULTÚRÁRA! – Bérletet hirdet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Vedd kézbe a kultúrát! Ezzel a jelmondattal hirdet bérletet a 2014/2015-ös évadra a temesvári magyar színház. A KULT Card bérlet tulajdonosai nem csak kedvezményezettjei az idei évadnak, de a bérlet megvásárlásával aktívan támogatják a színház működését, illetve a város kulturális életének pezsgését.
A KULT Card nem pusztán egy egyszerű színházbérlet. A kölcsönös barátság és tisztelet jele, ahol belépőt biztosítnak az évad 5 nagytermi bemutatójára és féláras jegyet a színház minden más nagytermi, stúdió és bábelőadására. Mindemellett, a bérlet tulajdonosai az idén is megrendezésre kerülő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó meghívott előadásaira is fél áron válthatnak jegyet, illetve bérletet.
A megvásárolt bérletek árából összegyűlő összeget az évad végén megrendezésre kerülő díjátadóra fordítják, ahol a helyi sajtó, a társulat és a bérleteseink által megszavazott Évad színésze és színésznője kerül kitüntetésre. Ilyen értelemben véve az érdeklődők a bérlet megvásárlásával kedvenc színészüket és színésznőjüket támogathatják. A KULT Card a barátság jele. Az évad során minden bérlettulajdonost szívesen látnak nem csak az előadásokon, de a szakmai beszélgetéseken, közönségtalálkozókon és egyéb rendezvényeiken is, hiszen ezzel a befektetéssel nem csak ülőhelyet vált magának a vásárló, de közvetetten részévé válik a temesvári Csiky Gergely Színház „családjának.”
„ Egy ilyen bérlet tulajdonosaként a látogatók nem csak a színházunk iránti elkötelezettségüket bizonyítják, de barátságukról és támogatásukról is számot adnak. A KULT Card lényegében a barátság és a bizalom jele köztünk és nézőink között. Ily módon közösen járulhatunk hozzá ennek a sokszínű, multikulturális város életének alakításához és felpezsdítéséhez, miközben jobbnál jobb előadásokkal örvendeztethetjük meg a színház látogatóit.” –nyilatkozta Balázs Attila, a színház igazgatója.
A KULT Card bérlet ára 100 Ron. Érdeklődni, valamint bérletet váltani szeptember 10-től lehet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház jegypénztárában (cím: Alba Iulia utca, nr.2), hétfőtől péntekig, délután 16 és 19 óra között.