
Fábián Enikő: 35 évad a pályán
Március 25-én, Az én kis hűtőkamrám című nagytermi előadást követően ünnepelte a Szigligeti Társulat Fábián Enikő színművésznő pályakezdésének 35. évfordulóját. Az ünnepségen ifj. Kovács Levente mondott laudációt, és kiemelte, hogy Fábián Enikő harmincötödik évada szolgálja töretlen hűséggel a nagyváradi közönséget, amelyet a magyar és a világirodalom legszebb női szerepeinek sorával örvendeztetett meg az évtizedek során. A színésznő pályafutása alatt Erdély szerte ismert név lett nem csupán a megfeszített csapatmunkát igénylő produkciókban, hanem azokban az egyéni műsorokban is, amelyeket a nézők és a szakma egyaránt elismertek, többek között az EMKE legnagyobb kitüntetésével, a Poór Lili-díjjal is.