
Évadzárás az Osonó Színházműhelynél
Az önfenntartó társulatként működő Osonó a 2014-2015-ös évadban 1 bemutatót tartott és a 3 műsoron lévő előadást összesen 112 alkalommal játszotta 2 kontinens 11 országának 62 településén mintegy 7000 néző számára. A színházműhely az előadások után 22 színházpedagógiai foglalkozást és 67 közönségtalálkozót szervezett, 2 marokkói fesztiválon képviselte Romániát és Kelet Európát és 3 díjat kapott.
Az Osonó, az európai és marokkói turnék mellett többször szervezett kiszállást falvakba és szórvány településekre, de a társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 85 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 122 oktatási és szociális eseményt hozott létre. A különböző kulturális programok, műhelyfoglalkozások, képzések, táborok, interatktív tréningek és szociális projektek több ezer embert mozgattak meg. A társulat, amelynek jogi háttere a Bolyongó Színházi Egyesület az év legjobb Háromszéki Civil Szervezete díját kapta.
A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó két fontos képzést szervezett az elmúlt évadban. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár -, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzésre, valamint a falusi színjátszó csoportok számára szervezett tréningsorozatra került sor. Mindkét projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog.
Az évad végén bemutatott, a Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadással beindult az az osztálytermi projekt, amely kapcsán júniusban 16 középiskolai osztály láthatta az előadást. A következő évad egyik célkitűzése, hogy minden sepsiszentgyörgyi középiskolás osztályba jusson el a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló, az Ecou egyesület fiataljaival közösen létrehozott dokumentarista és fórumszínházi produkció.
A Marokkóban bemutatott mask@face.now című osonós és arab színészekkel készült előadás két díjjal tért haza a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválról: a legjobb csapatnak és előadásnak járó díjat, valamint Daragics Bernadette a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat kapta. Az előadás Európai bemutatója a márciusban megrendezett Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál keretén belül volt, ahol az arab színészeket thaiföldiek váltották az előadásban, hiszen az Osonó arab partnerei nem kapták meg a beutazási vízumot, amely hiánya továbbra is nehezíti a koprodukció Romániában való játszását.
A közel 400 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással számos turnén vett részt a társulat. A jövő évadban egy két hónapos európai turné és két nemzetközi színházi fesztiválon való fellépés vár a dokumentarista előadásra.
A nyáron még két tábort szervez az Osonó: a július 26-30. között sorra kerülő, román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatábort, valamint az augusztus elején zajló Nemzetközi Drámatábort.