
Évadismertető sajtótájékoztató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Szeptember 5-én Tompa Gábor, a színház igazgatója sajtótájékoztató keretében ismertette a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2013/2014-es évadának terveit.
A 221. évad első sajtótájékoztatóján Tompa Gábor elmondta, hogy nagyon rövid nyári vakáció után már augusztus 20-án elkezdődött a munka a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Mielőtt részletesen ismertette volna az évadtervet, bemutatta az újonnan alakult Kulturális és marketing stratégiák igazgatósága vezetőjét, Kovács Kingát, és üdvözölte az iroda munkatársait Mirela Sandu irodavezetőt, Csép Zoltán irodalmi titkárt, Szepessy Katalint, Lőrincz Ildikót, Csüdöm Ildikót és Majoros Csillát.
A 2013/2014-es évad zsúfoltnak ígérkezik, sok új bemutató lesz a színház mindkét teremben, de felújításokra is sor kerül új szereposztásokkal, valamint fesztivál- és turnémeghívásoknak is eleget tesz majd a színház.
Az első nagyszínpadi bemutatóra október 16-án kerül sor; Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház művészeti igazgatójának rendezésében már elkezdődtek Bohumil Hrabal híres regényéből, az Őfelsége pincére voltam című készült színpadi adaptáció próbái. Az előadás egy négy éves Európai Színházi Uniós projekt, a The Fallen Angel of History része, amelynek során a tagszínházak produkciói a száz éve kirobbant első világháború földrajzi és politikai következményeire reflektálnak. Ugyanennek a projektnek a keretében 2014. februárjában mutatja be a színház a nagyszínpadon a horvát klasszikus, Miroslav Krleža Léda című darabját Robert Raponja rendezésében.
Egy másik UTE projekt keretében november 3-án és 4-én a Szputnyik Hajózási Társaság Social Error. Az utolsó ember… Bodó Viktor által rendezett előadása lesz látható a nagyszínpadon.
A nagyszínpadon kerül bemutatásra továbbá Roger Vitrac Victor, avagy a gyermekuralom című szürrealista drámája Silviu Purcărete irányításával, Dragoş Galgoţiu Stephen Sondheim világhírű Sweeney Todd musicaljét viszi színre, Albu István pedig az Élektra történetet feldolgozó amerikai szerzőpáros, Stephanie Robinson és Theodore Shank Serena in X-tremis című darabját rendezi meg.
A Stúdióteremben kerül sor az idei évad első új előadására. Mihai Măniuţiu, akinek ez a hetedik rendezése a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, ezúttal Johannes von Tepl középkori szerző szövege alapján készült, A földműves és a halál című előadást rendezi. Az előadás előbemutatójára szeptember 8-án kerül sor, premierje pedig októberben, a kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház által szevezett George Banu Nemzetközi Találkozó keretében lesz. A Stúdiótermben ezt követően egy kolozsvári ősbemutatót láthat a közönség, Demény Péter Bolero című drámáját Albu István viszi színre. Urbán András vajdasági rendező, akinek Turbo Paradiso Szabadkán rendezett előadása a tavalyi INTERFERENCIÁK Fesztiválon volt látható, egy kortárs orosz szerző, Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij Ivanovék karácsonya című darabját viszi színre. Végül a Születésnap című nagysikerű előadás rendezője, Robert Woodruff Caravaggio címmel rendez előadást a Stúdióban.
A repertoáron tartott előadások közül a Visszaszületés és a Ványa bácsi az idei évadban új szereposztással kerül műsorra. A Visszaszületés új változata először a George Banu Nemzetközi Találkozón, a Ványa bácsi új szereposztással pedig decemberben lesz látható.
Az új évadban gazdag kiegészítő programokkal is várja közönségét a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Stúdióteremben sorra kerülő eseményekről Visky András, a színház művészeti igazgatója számolt be. Az évad során a kortárs irodalom olyan ismert és népszerű alakjaival lesznek beszélgetések, mint Esterházy Péter, György Péter, Dragomán György, de koncertekre, felolvasószínházra és filmvetítésekre is sor kerül.
Az igazgató beszámolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyári tevékenységéről is. A 2012/2013-as évad végén a Leonce és Léna Geissenben vendégszerepelt, majd az Übü királyt a 67. Avignoni Színházi Fesztiválon huszonnégy alkalommal játszotta a társulat. Az előadás avignoni nagy sikerének köszönhetően várhatóan 25-30 franciaországi színházban turnézik a közeljövőben az Übü király.
A nyári turnék ürügyén Tompa Gábor elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt, 1993. szeptemberében a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében először került sor egy nagy-britanniai turnéra, melynek keretében Eugène Ionesco A kopasz énekesnő című előadását Londonban, Glasgowban, Derryben, Leedsben és Oxfordban mutatták be. A kopasz énekesnőt akkor az év legjobb külföldi előadásnak választották az angol kritikusok. A turné sikere irányította a nemzetközi színházi szakma figyelmét a Kolozsvári Színházra. A nemzetközi kapcsolatok alakulásában a legfontosabb mozzanat az volt, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban az Európai Színházi Unió tagja lett. A kétévente megszervezett INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztivál, a gyakori külföldi vendégelőadások és a színház külföldi fesztiválszereplései és turnéi mind azt jelzik, hogy Kolozsvár a nemzetközi színház fontos központjává vált.
Tompa Gábor fontosnak tartotta elmondani, hogy a nézőkkel való hatékonyabb kapcsolattartás érdekében a színház igyekszik két-három hónapra meghirdetni a műsorát, és ezzel egy időben a jegyek árusítása is megkezdődik a színház jegypénztárában és interneten, a biletmaster.ro oldalon is. Az igazgató külön hangsúlyozta azt is, hogy az összes előadás minden alkalommal román nyelven feliratozott.