,,Én mindent ki szeretnék próbálni!” – Veres Orsolyával Ozsváth Zsuzsa beszélgetett

,,Én mindent ki szeretnék próbálni!” – Veres Orsolyával Ozsváth Zsuzsa beszélgetett

Borítókép: Kerekes Emőke

Interjú az éterben: Zoom meeting 1.0. Veres Orsolyával beszélgettem egyetemi évekről, munkáról, színészetről.

2019-ben diplomáztál alapképzésen. Hogyan kerültél a színire, mi a történeted? És hol tartasz jelenleg?

Nekem nem volt egyetlen nagyon meghatározó élményem, ami miatt eldöntöttem, hogy színire akarok menni. Mindig is érdekelt a színház. Sepsiszentgyörgyi vagyok, nagyon sokat jártam ott színházba, önkéntes is voltam. Amikor érettségi előtt a szüleim megkérdezték, hova megyek felvételizni, akkor kis gondolkodás után rávágtam, hogy színire. Igazából nem voltak elvárásaim, úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, meglátjuk, mi lesz belőle. Egyáltalán nem bántam meg. Viszont elhelyezkedni nehezebb, mint gondoltam, azt hittem, diploma után mindenkinek lesz munkahelye. Úgyhogy ilyen szempontból csalódás volt, mert hát ez nem így megy. Nekünk kell menni, és keresni a munkát. 

Jelenleg a Váróterem Projektnél dolgozol. Hogyan talált meg téged a független szcéna? 

Rácz Endre, aki szintén várótermes, tanárom volt másod- és harmadéven, ő kérdezett meg engem s Varga Huni évfolyamtársamat, hogy szeretnénk-e részt venni egy várótermes projektben. Mondtuk, hogy persze. S mivel ők épp frissíteni akarták a csapatot, kaptunk egy ajánlatot, hogy csatlakozzunk, és így alakult ez ki.  

Milyen független alkotóként a világjárvány kellős közepén boldogulni?

Nagyon nehéz. Mert a járvány mellett most a ZUG-ot is lebontják, el kell költözzünk, folyamatos térkeresésben vagyunk. Próbálunk mi is valamennyire az online szférában érvényesülni. Egy régebbi osztálytermi előadásunknak, a Bánk Bán? Jelen!-nek csináltunk egy online verziót, turnéztunk online, Zoomon. Bármilyen előadást tervezünk, párhuzamosan gondolkodunk a netes változatán. Nagyon hiányoznak az élő arcok, és a fizikai jelenlét. A reakciók is másképp érkeznek, olyan, mintha csak mi színészek lennénk a képernyő egyik oldalán. 

Fotó: Ráduly Sándor

Mi az, amit az egyetemi éveidből tovább tudsz vinni a további szakmai életedbe?

Harmadév végén volt egy Tavaszi áldozat mozgásszínházi előadásunk, amelyet Uray Péter rendezett. Alapképzésen bőséges mozgásképzést kaptunk egyébként. Ez a próbafolyamat egy intenzív kéthetes munka volt – megerőltető, de nagyon jó élmény –, és általa elkezdett érdekelni ez a műfaj. Független alkotóként nem csak színész vagyok, hanem van lehetőségem és szabadságom akár egy egyéni mozgásszínházi előadást is létrehozni. Egyébként a Váróteremnél most pályázunk meg egy mozgásszínházi előadást, úgyhogy hátha lesz ilyen is nálunk. 

Társművészetekkel hogy állsz? Alkotsz még más műfajban, ami emberileg kiegészít?

Régebben írtam. Mindenfélét, pontosan én sem tudom már, miket. Kisebb történetekkel, slam-szerű versekkel is próbálkoztam. Egyszer egy fogadást elvesztettem és el is mentem egy slam poetry estre előadni egy írásomat. Inkább terápiajelleggel írtam, nem publikálási céllal, de emlékszem, okés visszajelzéseket kaptam. 

Mint teatrológus hallgatót érdekel, hogy az egyetemi évek alatt milyen viszonyban, kapcsolatban álltál személy szerint és egész évfolyam tekintetében a teatrós társaiddal? Voltak-e élvezetes közös munkák?

Barátságok kialakultak, de szakmai szempontból sajnos nem volt erre lehetőségünk. Alapképzésen csak közös elméleti óráink voltak. Ellenben a kortárs színház mesterképzésen egy évfolyamon vagyunk teatrológusokkal is, és vannak gyakorlati órák is, amelyeken közösen veszünk részt. Például egy januári egyhetes próbafolyamaton, amelyet Hatházi András vezetett, a teatrósok is érdemben meg tudtak nyilvánulni. Szöveget vágtak, írtak, rendezőasszisztensi feladatokat láttak el, voltak visszajelzéseik számunkra. 

Ha már próbafolyamat: hogyan jellemeznéd a színészkollégáiddal való együttműködésed? Milyen típusú kolléga vagy szerinted?

Ú, ez nehéz kérdés. Azt tudom magamról, hogy nagyon dolgos vagyok, megcsinálok mindent. Nem panaszkodok. Ezt elvárom a többiektől szintén. Például bosszant, ha valaki állandóan elkésik próbáról. De mivel közösség vagyunk, elengedhetetlen a kommunikáció, és ha valami zavar, meg kell beszélni. 

Fotó: Tóth Vivien

Színészként mit vársz egy rendezőtől, és mi az, amit nem fogadsz el?

Elvárom, hogy vezessenek, de nem úgy, hogy megmondják, mit csináljak, aztán találjam ki, hogyan, hanem, ha például nem tiszta az instrukció, legyen, akivel beszéljek. Szépen mondva ne ,,dirigáljon”, hanem bízhassak meg benne, tehessek fel kérdéseket. 

Amit nem fogadok el… ha azt látom, hogy nem tudja, mit akar. Inkább beszéljen tisztán, vállalja fel, hogy gyerekek, nem tudom, mi történjen ebben a jelenetben. Találjuk ki együtt, vagy bármi – hogy ilyen szempontból ne vezessen félre. 

Képzeld el a létező világok legjobbikát. Hol vagy te, mint színész ebben a világban, milyen társulatban, milyen vágyak vezérelnek, milyen az ideális színházi létezésed? Milyen szerepeket játszol? Milyen az életed?

Ideális esetben a sepsiszentgyörgyi társulatban képzelem el magam. Nagy vágyam egyszer csak elkerülni valahogy oda – akár egy előadás erejéig, mert nagyon kíváncsi vagyok az ottani emberekre, és a helyszín miatt van is egy személyes kötődésem a színházzal. 

Én nagyon szeretem ezt a szabadságot is, bár rengeteg bizonytalansággal jár. Lehet, hogy még nem vagyok kész elengedni ezt a független alkotást. Ha egy ideális világra gondolok, valószínűleg valami hasonlót képzelnék el, mint most, ami van. Mondjuk covid nélkül. És azért az anyagiak is elég fontosak, mert jó, ha van az embernek egy biztonságérzete. Egyetem után rögtön belecsöppentem a Váróterembe, így én még nem dolgoztam kőszínházban, szóval azt is mindenképp ki szeretném próbálni. Nyitott vagyok bármire.

És szerepálmod van-e?

Nem tudom, nincs bennem egy ilyen, hogy akkor most Júliát mindenképp el akarom játszani, de nagyon kíváncsi vagyok Júliára. Vagy ott van Puck a Szentivánéji álomból! Én mindent ki szeretnék próbálni. Az utóbbi időben nagyon érdekel Szörnyella karaktere a 101 kiskutyából. Nagyon-nagyon érdekes figura. De amúgy bárkit, bármikor. Fiúszerepet is. Például, amikor a Sirályt csináltuk harmadév végi vizsgára, több szerepet keverve játszottunk fiúk-lányok. Többször kaptam Trepljov figuráját, akit szintén miért ne játszhatna lány – szóval nyitott vagyok ilyen szinten is. 

Van egy nagyon mocsok kérdésem. Szerinted mi a szakmád, a színészmesterség kulcsa?

Wow! Ez a kérdés időről-időre előkerül mostanság mindig picit más formában. Ilyenek jutnak eszembe, hogy munkavágy, odaadás, kreativitás, rengeteg kitartás, kedv. 

A szerepformálás részéről megfogva, hol van az a pont, amikor úgy érzed, hogy ez a szerep ,,megvan”? 

Mondjuk egy jól sikerült impró után. Az abszolút olyan pont. Ha az improvizáció nagyon szabad és tág keretei között el tudok csípni valami zsigerit a karakterből, akkor onnan már azt érzem, fogom a gyeplőt. 

Fotó: Sájter Bernadett

Milyen színházi munkákat emelnél ki az utóbbi évekből, amelyek igazán szívügyeid voltak?

A Sirály, amely a vizsgaelőadásunk volt; a Tavaszi áldozat; a Bánk bán? Jelen! – bár ebben nem a kezdetektől játszok, csak átvettem Gertrudis szerepét, de ez mindenképp fantasztikus élmény volt. Akkor volt még egy utcaszínházi előadás, a Fekete bika és más történetek című, amelyben körülbelül két évig játszottam. Ez egy shoshinos előadás volt. Itt minden jelenetben valaki más voltam; nagyon intenzív mozgású, elrajzolt karakterekről van szó. Igazi wow-élmény volt, hogy ilyen körülmények között is lehet játszani: szabadtéren, a közönség között, akár Kolozsvár főterén.