„Én azt hiszem, hogy a színházban mi is ezt keressük.”- interjú Fazakas Misivel

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely két hónapot töltött Thaiföldön és Kambodzsában, ahol a turnék során összesen 28 alkalommal léptek fel a thaiföldi Moradokmai Színházi Központtal közösen készített Carnival és Nontok című előadásokkal. A turné tapasztalatairól Fazakas Misit, az Osonó vezetőjét és a Carnival című koprodukció rendezőjét kérdezte Erdély András.

E.A: Az Osonó Színházműhely egyre többet van úton. Legutóbb egy hathetes európai turnén vettetek rész, most pedig két hónapig dolgoztatok Ázsiában. Mi a hozadéka ezeknek a turnéknak?

F.M: Úgy tűnik, hogy az életmódunk részévé vált az, hogy utazunk, hogy emberekkel találkozunk, hogy nem csak színházi, hanem oktatási és szociális projektekben vagyunk benne, amely nagyon sok emberrel összehoz bennünket. Azt hiszem ezek a találkozások a legnagyobb hozadékai ennek a két hónapnak is. Ez a fajta jövés-menés, ami most az Osonóra jellemző, gyakorlatilag mindannyiunk látókörét kitágította.

E.A: Az általad rendezett Carnival című előadás az első olyan produkció Thaiföldön, amelyben európai és thai színészek együtt játszanak. Hogyan fogadták az ázsiai nézők ezt a koprodukciót?

F.M: Összesen huszonnyolc előadást játszottunk a két hónap alatt, közel nyolcezer néző számára. Soha nem kaptuk azt a visszajelzést, hogy miért nem szórakoztattunk, miért nem egy könnyebb műfajjal jöttünk. Tehát ez azt jelenti, hogy igény van mindarra, amit ebben a pillanatban a színház által meg tudunk valósítani az itteni partnereinkkel közösen. Jól esett, hogy egy olyan előadást mutattunk be, amely kérdéseket tud elindítani nézőkben és erre ők pozitívan reagáltak. A közönségtalálkozókon, illetve az előadások utáni beszélgetéseken sok mindenről szó esett. Kambodzsában például találkoztunk egy olyan művésszel, aki abbahagyta a pályáját – a megélhetés miatt most egy vendéglő tulajdonosa- és már hét éve nem játszott illetve nem is rendezett. Lelkesen mondta előadás után, hogy újra kedvet és lendületet kapott. Ő volt az, aki visszahívott bennünket jövőre, hogy hozzunk létre valamit közösen. Azt hiszem az nagyon fontos, hogy impulzust tudtunk adni embereknek. A szabadság, a társadalom és az egyén problémája kapcsán egy festőművész jelezte vissza, hogy mennyire fontos szerepe van a művészetnek abban, hogy tudjuk megélni a szabadságot.

E.A: Bizonyára sok szakmai élményben volt részed a két hónap alatt, de melyik volt az egyik legmeghatározóbb?

F.M: Számomra talán az egyik legjobb szakmai élmény az volt, amikor megnézhettem a kulisszák mögül a cirkusziskola diákjainak az előadását. Sokat tanultam abból, ahogyan figyeltek arra, ami bent történik a színpadon, ahogyan izgultak egymásért, hogy a kolléga bravúrja sikerüljön, ahogyan együtt lélegeztek. Én azt hiszem, hogy a színházban mi is ezt keressük. Természetesen a cirkusz adta veszélyhelyzet jobban összehozza az embereket, de abban nagyon megerősített ez az élmény, hogy még erőteljesebben kellene tanítanunk ezt a diákjainknak, de a társulaton belül talán még mi is jobban el kellene mozduljunk ebbe az irányba.

E.A: A szakmai tapasztalatokon túl, mi az, amivel maradtál?

F.M: Arról győződtem meg, hogy az a jelen idő, amiben itt élnek az emberek, egy hihetetlenül fontos és szimpatikus létezés, de az a fajta tudatosság, amit mi hozunk magunkkal Európából, az is ugyanannyira fontos. Valahol a középúton van az igazság.

E.A: Ha minden igaz, akkor nem álltok meg itt. Szerettek mindenhonnan úgy elbúcsúzni, hogy a szakmai partnereitekkel megállapodtok a következő lépésekben. Ez most is így történt? Mesélsz a tervekről?

F.M: Rengeteg tervünk van. Folytatjuk azt az önkéntes projektet, amit elkezdtünk tavaly. A thaiföldi Moradokmai iskolából idén is jön egy fiatal fél évre az Osonóba. Visszahívtak bennünket tanítani egyetemekre, iskolákba. Kambodzsában egy közös előadás létrehozása is felmerült, az ottani cirkusziskolába meghívtak tanítani bennünket. Ez azért egy jó visszajelzés a munkánkra. De mindezek mellett egy Indiai turnét is tervezünk jövőre. Azt hiszem, ezek olyan lehetőségek az én személyes életemre nézve, de úgy gondolom, hogy az Osonó és az osonósok életére nézve is, amelyek sokat tudnak bennünket segíteni abban, hogy megtanuljuk egy másik kultúrára való odafigyelést, a toleranciát, nem utolsó sorban nagyon sok impulzust kapunk az emberektől, akikkel találkozunk. Ezt valahogy magunkban összegyűjtve, miután hazamegyünk az otthoni terveinkben, projektjeinkben, az otthoni diákjainkkal és a színházműhelyünk következő bemutatóiban is tudjuk kamatoztatni. A kölcsönhatás azt hiszem ebben a világban nagyon fontos és itt tényleg van lehetőség rengeteg ilyen kölcsönhatást megélni. A tét az, hogy ezt hogy tudjuk hazavinni és hogyan tudjuk átadni otthon, Sepsiszentgyörgyön.