Eltávozott Senkálszky Endre (1914–2014)

Eltávozott Senkálszky Endre (1914–2014)

A sors eleve színi pályára szánta: abban a házban látta meg a napvilágot 1914. október 2-án, amelyben az első hivatásos erdélyi együttes indította 221 éves útjára az anyanyelvi színjátszást Kolozsváron, és megáldotta a drámai hős adottságaival, jellemábrázoló készséggel, zengő orgánummal, tragikai erővel. Pályája 1937-ben indult, történelmi viharok közepette: kisebbségi sorsban, önellátásra ítélve, majd államhatalmak változásának örömét és tragédiáját kellett megélnie. De jó iskola volt. Ártó Mihályként (Nyírő: Jézusfaragó ember), Török Ágostonként (Zilahy: Hazajáró lélek), Ádámként (Madách: Az ember tragédiája), Kreónként (Szophoklész: Antigoné) megtanulta a küldetés aranyszabályát: a színjátszás szellemi honvédelem. A nagy világégés után Bánk bán szerepében meditál sorskérdésekről, majd 1948-ban III. Richárdot formálja meg, pályája egyik legfontosabb állomásaként, szembeszállva a kor megkövetelte dogmatikus olvasatokkal. A szerep kulcsát Petőfi útmutatásaiból kiindulva lelte meg: „anakonda nézés, mely oda édesgeti a madarat a kígyó torkába”. A dogmatizmus korszakában szerepeinek lélektani hitelességű felépítésével sikerült elkerülnie a sematizmus csapdáit, s erre oktatta tanítványait is a Színművészeti Főiskolán. Az erdélyi színjátszás megkerülhetetlen személyiségeként 1964-ben, fél évtizedre, kinevezik a kolozsvári színház igazgatójának. A színház ebben az időszakban a modernizációs kísérletek színterévé vált (Brecht-, Dürrenmatt-, Miller-, Tenessee Williams bemutatók), a kolozsvári együttes sajátos arculatot munkált ki. Korszakában színháztörténeti jelentőségű Az ember tragédiájának új és eredeti olvasatban bemutatott rendezése. Személyes nagy sikere Maximus alakítása Teleki–Illyés Kegyencében, amely hatalom és erkölcs, az elszabadult hatalomvágy kérdéskörét taglalta a totalitarizmus időszakában. Párhuzamosan az erdélyi magyar színjátszás megújulásával, a látványszínház térhódításával, stílusteremtő rendezők, Harag György, Tompa Gábor kísérletező partnerévé válik, s antologikus értékű előadásokban nyújt maradandót (Farel–Sütő: Csillag a máglyán; Kosztiljov–Gorkij: Éjjeli menedékhely; Hamlet atyjának szelleme, Színészkirály – Shakespeare: Hamlet; Öregapó – Kao Hszing-Csien: Buszmegálló; Nagypapa – Ionesco: Jacques avagy a behódolás; Priamus – Shakespeare: Troilus és Cressida). Pályája jelképévé válhat Firsz alakítása életének 88. évében Csehov Cseresznyéskertjében Vlad Mugurrendezésében. A rendezői olvasat szerint a mű „végjáték”, az értékek pusztításáról szól a haszonelvűség jegyében. Alakítása tiltakozás volt, hogy ránk csak a villanyoltás várna. Lehet, hogy fatális tévedésben élünk, de mindig volt és lesz újrakezdés – üzente és üzeni Firsz.

Díjak, kitüntetések: az RNK érdemes művész kitüntetése, Kemény János díj (EMKE), Életműdíj – Kisvárda, Szentgyörgyi István díj, Bánffy Miklós vándordíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat), a budapesti Játékszíni Társaság Életműdíja, UNITER-életműdíj, a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendje, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíja, a Magyar Művészeti Akadémia  Színházművészeti Tagozatának díja.
A 100. évében elhunyt Senkálszky Endre, Európa legidősebb aktív színésze, szeretett színháza gazdag adattárának gyűjtője, amely dokumentáció nélkül a Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi 75 éves történetének megírása szinte lehetetlen lenne. Mindezt a szó és a lélek fáklyájaként nyújtja át nekünk, stafétaként, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek.
Szomorú szívvel búcsúzik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata.

Az elhunytat a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti.