Egyszer élünk - Tom Dugdale rendezésében készül az M Studio legújabb előadása

Egyszer élünk – Tom Dugdale rendezésében készül az M Studio legújabb előadása

A sepsiszentgyörgyi M Studio Tom Dugdale rendezésében mutatja be Egyszer élünk c. legújabb produkcióját február 20-án. Az amerikai kortárs színházművészet fiatal alkotója Euripidész Alkésztisz c. drámájának adaptációját állítja színpadra.

Az M Studio repertoárjában rendhagyónak számít, hogy klasszikus görög dráma alapján készül előadás. A rendező Tom Dugdale szerint újraírással lehet a legőszintébben megragadni a kétezer-ötszáz éves történetben rejlő aktualitást, így Euripidész Alkésztiszét kortárs adaptációként mutatják be. Az előadás tíz százalékban őrzi meg a dráma eredeti szövegét, mely klasszikus tartópillérként fogja össze az új textúrát.

Tom Dugdale összművészeti formaként tekint a színházra, ennek értelmében olyan produkciók képezik rendezői ars poétikáját, melyek egy időben több művészeti ágat olvasztanak magukba. Ez a kollázsozás az Egyszer élünk című előadásban is fellelhető, hiszen az elhangzó szöveg, a zenei, mozgás- és képzőművészeti elemek  egyenértékű elemekként teszik teljessé a produkciót.

A feldolgozott történet egyszerű: Attilának meg kellett volna halnia. Apolló viszont úgy döntött, hogy visszahozza őt a halálból – egy feltétellel: ha talál valakit, aki kész meghalni helyette. Az élet és halál metszéspontjában Alkésztisz története több aktuális kérdést fogalmaz meg, melyek közül kettő különösen foglalkoztatja a rendezőt: Többet érhet-e egyik ember élete a másikénál? Odaadnánk-e saját életünket a Halálnak, csak hogy valaki más életben maradjon?

A rendező kiemelte, külön örömet jelent számára az M Studio színészeivel dolgozni, hisz sokoldalú tehetségekről van szó: mozgásszínészek, zenészek, képzőművészek, akik kiválóan bánnak a színpadi szöveggel is. Az előadás rendezője, szövegkönyvírója és zenei szerkesztője Tom Dugdale, díszlet- és jelmeztervező György Eszter, fordító és dramaturg Szabó Réka.

Tom Dugdale dolgozott már Romániában, 2010-ben és 2011-ben Gogol Egy őrült naplója és Arthur Miller Egy ügynök halála c. műve alapján rendezett két előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál. Az M Studio február 20-án, pénteken 19 órától mutatja be az Egyszer élünk c. produkciót, majd 22-én, vasárnap is megtekinthető a sepsiszentgyörgyi Új Stúdióban. Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Helyet foglalni, jegyet vásárolni a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet.

 

 


 

 

EGYSZER ÉLÜNK

Euripidész Alkésztisz címú drámája nyomán

 

Szinopszis

Attilának meg kellett volna halnia. Apolló viszont úgy döntött, hogy visszahozza őt a halálból – egy feltétellel: ha talál valakit, aki kész meghalni helyette. Megkérdezte a szomszédait, ismerőseit, barátait, az idős szüleit, de mindannyian visszautasították. Te is ugyanezt tennéd?

Végül valaki mégis jelentkezett, és ma lesz a Nagy Nap.

Helyes az, hogy valakinek meg kell halnia azért, hogy te élhess?

 

 

Szereposztás

Kórus – Bajkó László

Kata – Gáll Katalin

Eszter – Nagy Eszter

Halál – Orbán Levente

Cseléd – Polgár Emília

Apolló – Szekrényes László

Attila – Veres Nagy Attila

 

Rendező: Tom Dugdale

Díszlet- és jelmeztervező: György Eszter

Szövegkönyvíró és zenei szerkesztő: Tom Dugdale

Fordító, dramaturg: Szabó Réka

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Az M Studio hivatalos fenntartója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.