Egy véget nem érő balkán nyaralás

Borítókép: Balogh Ádám, Brok Bernadette, Barna Léna, Koós Csenge, Kósa-Szigety Zsófia, Torner Anna, Tompa Ferenc.

Csoportos interjú Balogh Ádámmal, Barna Lénával, Brok Bernadette-tel, Koós Csengével, Kósa-Szigety Zsófival, Tompa Ferenccel és Torner Annával, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős teatrológia szakos hallgatóival. Az interjút készítette: Simon Júlia Annamária.

Az idei végzős teatrológia osztályban heten vannak. Ez nemcsak a szakon, hanem egy csoportos interjú készítésekor is szokatlanul nagy létszám. Sok mindenről beszélgettünk, múltról, jövőről, jókról, rosszakról, mégis minden egyes válasz visszatért ugyanahhoz az egy kérdéshez.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

BARNA LÉNA: Én diákszínjátszóztam. Majd szembejött velem a Drámapálya felhívás.

KOÓS CSENGE: Engem öt éves koromban a Rómeó és Júlia musical vezetett el a színházhoz. És ezt büszkén vállalom.

BROK BERNADETTE: Megnéztem a Liliomfit, és szerelmes lettem Darvas Ivánba. Negyedikes voltam.

TORNER ANNA (PANKA): Nekem az István, a király volt az első. Emlékszem a pillanatra, amikor  egy vízilabda edzésen, egy csapattársam megkérdezte a gyerekmedencében, mi leszek, ha nagy leszek, azt válaszoltam, hogy színésznő. Érettségi után rengeteget utaztam, aztán mire visszaértem Európába, megszűnt az SZFE abban a formában, ahogy én szívesen jártam volna oda. Felvételiztem Kolozsváron és Marosvásárhelyen színész szakra, végül az iszonyatosan jó felvételi élmény miatt az utóbbit választottam. Már ide jártam, amikor megszületett bennem a vágy, hogy egy rétegzettebb tudással egészítsem ki a színész szak gyakorlati képzését. Úgyhogy jelentkeztem teatrológiára. 

KÓSA-SZIGETY ZSÓFIA: Két emelettel alattunk lakott Bocsárdi Laci és a családja. Rejtélyes világnak tűnt az övék.

TOMPA FERENC (FERKÓ):  Amikor felvételiztem, nem indult rendező képzés, ezért elkezdtem a teatrológiát, ami tudásalapot biztosít a rendezéshez. Következő évben felvettek színire is. Azóta sem lettem rendező. Most valami színházcsináló szerepkör a cél.

BALOGH ÁDÁM: Húsz éves korom óta színházban dolgoztam. Ott mondták, hogy kezdjek el egyetemre járni, mert mindenkinek jobb lesz. Elkezdtem. Hát nem lett jobb.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

ZSÓFI: A színházból kívülről a színész látszik. Csak később látsz és szeretsz bele a többi részébe.

CSENGE: Az ember elfogadja a sorsát. A dramaturgia egy marginalizált szakma. A dramaturg nem egy sztár. Ha jól csináltuk a dolgunk, az nem látszik. Szerintem ezért is tök jó a Teatrológia – Dramaturgia Facebook-oldalon a #mit_csinál_a_teatrológus kezdeményezés, vagy az elsőéves projektünk, amely a láthatatlan munka láthatóvá tételéről szólt.

FERKÓ: A teatrológia szak nem kizárólag a dramaturgiáról szól. Mindenki másért jön ide, ki írni szeretne, ki dramaturg lenni, ki irodalmi titkár.

BERNI: Szeretem, hogy ilyen nyitott a teatrológia, nem kell azonnal eldönteni, mivel fogsz később foglalkozni.

PANKA: A mi felelősségünk, hogy mit veszünk ki a képzés által kínáltakból. Ehhez meg szakirodalmat, hátteret, támogatást és útmutatást kapunk.

ÁDÁM: Nagyon érdekes dolognak tartom, most így utólag kifejezetten bánom, hogy az elmúlt három évben a színházi munkáim miatt nem töltöttem több időt Vásárhelyen, az egyetemen meg a kortársaim között.

ZSÓFI: Arra kondicionál, hogy tudatos alkotóvá válj. Én mindenkit egy év teatrológiával indítanék útra az egyetemen, hogy lássa át, mi az, amit választott, hogy mi a színház.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

LÉNA: Szokatlanul nagy létszámú osztály vagyunk. Hatan kezdtük és heten lettünk. 

PANKA: Az egyetemen egyre gyakoribb jelenség, hogy diákok nem fejezik be a képzést. Tőlünk senki nem ment el.

CSENGE: De úgy kezdtük az egészet, hogy Ádám Szatmáron volt. Meg elsőéven én is párhuzamosan jártam teatrológiára és báb szakra.

PANKA: Én végig két szakon voltam. Másodéven Léna volt Budapesten Erasmussal.

FERKÓ: Én meg másodévtől kezdtem el párhuzamosan színire is járni.

PANKA: Szóval röviden válaszolva, sosem voltunk heten.

CSENGE: Hatan se.

PANKA: Van egy kis lelkiismeretfurdalásom veletek szemben. Nekem az elsődleges közösséget a színész szak jelentette, oda érkeztem először és velük töltöttem a napom legnagyobb részét. Szerintem nem az nehéz, hogy heten vagyunk, hanem, hogy heten vagyunk hét felé.

CSENGE: Az első két év ilyen szempontból konfliktusmentesen telt.

LÉNA: Egyszer kiabáltam Ferkóval.

FERKÓ: Erre nem is emlékszem.

ÁDÁM: Aztán harmadéven jött Zsófi.

CSENGE: Harmadéven olyan feladataink voltak, amelyekben teljesen egymásra voltunk utalva. Ebből voltak nézeteltéréseink, viszont iszonyatosan hálás vagyok, mert mégiscsak kialakultak olyan kapcsolatok, amelyek miatt úgy érezhetem, volt egy osztályom.

FERKÓ: Ennek az egyetemnek egyik nagy előnye, hogy kialakulnak közösségek az osztályokban. Máshol százhúszan ülnek egy hatalmas előadóteremben. Mi azért beszélhetünk az osztályközösségünk problémáiról, mert van osztályközösségünk.

ZSÓFI: Nekem ti vagytok a harmadik közösségem. Itt tapasztaltam meg, mennyire szükségem van ilyen típusú emberek társaságára is. A színész osztályom, az első és a második teatrológia osztályom mind nagyon másmilyen, mindegyikben nagyon más minőségben vagyok jelen és mind az életem része.

BERNI: Harmadéven tetőzött a szétszóródás, mert már kezdtünk kifelé is lépni. Mindenkinek megvolt külön a maga dolga, másik képzés, szakmai gyakorlat, akár fizetett munka. Megoszlott a fókusz.

CSENGE: Ez így természetes. Szereztünk annyi tapasztalatot és kapcsolatot, hogy kifele dolgozhassunk. Mindannyiunknak volt külsős munkája, hívnak minket egytől egyig, egymástól függetlenül, és én nagyon büszke vagyok az osztálytársaimra is, meg magamra is.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

LÉNA: Sokat viccelődtünk azzal, hogy borítom az asztalt és itt hagyom az egészet.

BERNI: Nyári vakáció után mindig örömmel jöttem vissza, szeretek itt lenni. Számomra beigazolódott, hogy jó helyen vagyok, jó úton haladok.

ÁDÁM: Nekem nagyon gyakran voltak elbizonytalanodásaim. A munkahelyemen azzal biztattam magam, hogy visszamegyek az egyetemre, és ott jó lesz, az egyetemen azzal, hogy van munkám, jó lesz. Közben meg nem feltétlenül éreztem jól magam a bőrömben. Most próbálom racionálisan meggyőzni magam, hogy már csak egy szesszió és egy szakdolgozat (szerk.megj.: most már ezek is megvannak) választ el a diplomától.

CSENGE: Minden tanév máshogy volt strukturálva, ezért mindig volt, mit várni, és az évek során értek olyan élmények, amik miatt mindig jó volt visszajönni. Most nagyon ijesztő visszanézni, mert itt az egyetemen máshogy telik az idő. Eltelik egy nap, de közben eltelt egy hét, eltelt három év, hihetetlen, hogy vége.

FERKÓ: Azt érzem, hogy kicsit sok kettő, sőt a pedával együtt három szakot végezni egyszerre. Ugyanakkor van bennem félelem is most, hogy a teatrológia számomra véget ér. Mi van, ha azt érzem majd, nem csinálok eleget? Eddig abból állt két évem, hogy egyik teremből a másikba szaladtam, egyik beadandót írtam a másik után, próba közben tanultam. Mi van akkor, amikor ott vagy valahol százszázalékosan?

PANKA: Én nem gondolkodtam azon egy nagyon kicsit sem, hogy itt hagyjam ezt az egészet. Sőt bennem sokszor a teatrológia szak tartotta a lelket.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

CSENGE: Nem a  pénzért.

LÉNA: Nem is a rendszerességért. Annyira bírtam volna, ha bemegyünk reggel nyolcra és bent vagyunk délután kettőig, és utána van idő mindenre. Megkönnyítette volna a napokat, ha tudom a programomat.

ÁDÁM: Nekem az elmúlt három évben az hiányzott a legjobban, hogy prekoncepciók nélkül legyek jelen. Kőszínházból érkeztem, azt képzeltem, hogy már nincs mit tanulnom az egyetemen. Tévedés volt, utólag belátom. Ez a felismerés hiányzott.

CSENGE: Sokat segítettek volna a projektalapú találkozások. Nagyon bánom, hogy nem volt együttműködés a román karral. Illetve, bár nagyon sokat mehettünk mindenfelé, én mentem volna még többet. Nem láttam színházat például Nagyváradon.

PANKA: Iszonyatosan sok lehetőségem adódott abból, hogy megjelentek írásaim. Az is a teatrológia szaknak köszönhető, hogy dramaturg gyakorlatra mehettem a szívemnek kedves Örkény Színházba. Egyelőre a bátorság hiányzik ahhoz, hogy megszólítsak alkotókat: figyelj, itt vagyok, ha szükséged van arra, amit nyújtani tudok, akkor keress meg, ez a számom. 

BERNI: Az a tapasztalatom, hogy ha bekéredzkedsz egy próbafolyamatba, mindegy, hogy csak légy vagy a falon, előbb-utóbb úgyis megkérdezik a véleményed.

CSENGE: Nekem hiányzott a kíváncsiság a többi szak vezetőitől. Eseti kezdeményezések történnek, de nem magától értetődő, hogy a színészvizsgákra teatrológusok közreműködésével készüljön a szöveg, vagy hogy szakmai véleményt kérjenek tőlünk.

BERNI: De idén minden stúdiós előadásban dolgozott már teatrológus.

ZSÓFI: A drámaíró mesteriseknek a felolvasását, a rendező szakosoknak a rendezés vizsgáját, a színész szakosoknak a színészmesterség vizsgáját lehet megnézni. Jó lenne megoldást találni arra, hogy mi is megmutathassuk azt, amivel foglalkozunk. Jó lenne megmutathatóvá tenni a teatrológia vizsgát.

CSENGE: Mondjuk, én nagyon szeretem ebben a szakban, hogy „safeplace”. Mertünk „elcseszerinteni” dolgokat, közben észre sem vettük, és megtanultunk írni. Viszont most már érzékeny vagyok arra, az önképviselet miatt, hogy mit láttatok magamból.

PANKA: A Nyitott Kapukon elsőéven tartottunk egy nyílt órát, a Hat dramaturg drámát keres címmel, amikor tényleg azt mutattuk be, hogy mivel foglalkozunk teatrológia órán leendő teatrológusokként.

ZSÓFI: Négy éve vagyok ezen az egyetemen – jézusom! Azt érzem, fel kell ébrednem abból az álomból, hogy garantált a megélhetésem a szakmában. Sokszor kilátástalannak érzem a teatrológiát és a színészi pályát külön-külön is, de főleg azt a vágyamat, hogy a kettőt együtt gyakorolhassam.

CSENGE: Kinek a szülei akarnák azt, hogy művészeti képzésre járjon a gyerekük…

Miért megy ma valaki teatrológiára?

CSENGE: Az emberek miatt. Már most hiányoznak.

ZSÓFI: Elballagott az osztály, akikkel együtt kezdtem, most elmentek ti is, én meg maradok. Nagyon nehéz ezt megélni. Közben meg kikerülnek innen a jövendőbeli munkatársaink. Én nagyon remélem, hogy valahogy majd belakjuk a szakmát.

BERNI: A közösséget fogom hiányolni. A mindennapos élményt, hogy ülök az egyetemen, jönnek-mennek az emberek és egy-egy félmondatra beszélgetünk.

PANKA: Az impulzusok fognak hiányozni. Bár most telítődtem, és idő kell, hogy feldolgozzam. 

FERKÓ: Pont az impulzusok miatt nem tudok úgy tekinteni még a teatrológiára, mint valamire, ami lejárt. Annyira jelen idejűnek érzem az egészet.

ZSÓFI: Szakmailag is nagyon sokat kaptam a teatrós tanároktól, formálták a gondolkodásomat, részük volt a felnőtté válásomban.

LÉNA: Az identitásomat képzi, hogy Vásárhelyen laktam és tanultam három évig. Vágyom arra, hogy majd hiányozzon ez a hely és ez az időszak, minden, ami hozzá tartozik: a macskakő, a sirályok, a nénik a Timkóban, akik a neveden szólítanak, pedig sosem mutatkoztál be nekik…

ZSÓFI: Nekem ez a város az egyetemből áll. Az elmúlt négy évem az egyetem, a színház és a Tranzit kocsma háromszögében telt. Valaki azt mondta, miután elballagott, hogy a fél lábát odaadná egy unalmas, tranzitos estéért. Szerintem ezt akarod érezni te is.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

CSENGE: Megtanultam, hogyan legyek türelmes magammal, hogyan merjek próbálkozni, hibázni, és hogyan képviseljem a saját érdekeimet. Már el merem hinni, hogy bár nem tudok mindent, de amit én tudok, azt csak én tudom.

FERKÓ: Kaptunk egy érzéket, szemet a dolgokra, hogy mi működik színpadon és mi nem. Megsegít, mint alkotót.

LÉNA: Visszük magunkkal a kritikus gondolkodást.

ÁDÁM: Valamiféle attitűdöt a világgal kapcsolatban, hogy merjünk kiállni magunkért, merjünk kérdezni, merjünk kíváncsinak lenni.

CSENGE: Színházi ízlést. Rendkívül nagy tudású tanáraink vannak.

FERKÓ: Színész szakon hajlamosak vagyunk a mesterségtanárunkra mesterként tekinteni, abszolút tudást tulajdonítani neki. Teatrológián máshogy tudok hozzáállni feladatokhoz, szabad máshogy látnom dolgokat.

ZSÓFI: A tanárok, akiket mi itt mesterünknek gondolhatunk, ők önmagukra nem gondolnak mesterként. Itt nem kapod, hanem választod a mestert.

BERNI: Abszolút útmutatók. Az első évhez képest rengeteget változtam, naiv voltam, sokkal-sokkal hallgatagabb, a véleményemet sokszor megtartottam magamnak, ezért Kinga (szerk.megj.: Boros Kinga) rámenősen próbált kizökkenteni a komfortzónámból. Rádöbbentett például, mennyire kucifántos, magyartalan mondatokat tudok alkotni. Azóta is nagyon  figyelek, hogy ne csak én értsem, amit írok.

ÁDÁM: Nagyon sok mindennel nem találkoztam volna, olvasmányokkal, filozófiával, esztétikával, színházelmélettel, hogyha nem tanulok itt. Nagyon érdekes világlátások és nagyon érdekes emberszemléletek körvonalazódtak.

PANKA: Én viszem magammal a kisvárosi létformát. Tudom, hogy ki melyik tömbházban lakik, és tényleg létezik az, hogy felcsöngetünk egymáshoz. Sőt az egyetemi társainkkal lakunk együtt, én most Zsófival és Matyival, így gyakorlatilag otthon is folytatódnak az egyetemi párbeszédek. Előző lakótársammal úgy hivatkoztunk erre az egészre, mint egy véget nem érő balkán nyaralásra.

ZSÓFI: Rengeteg közösségi munkakedvet kaptam. Nagyon szívesen összeszednék egy csapatot, akikkel a kollektív alkotás felé tarthatunk, akikkel keressük azt a színházi működést, ami felé szeretnék tartani a felnőtt életemben. Itt tanultam meg, hogy így érdemes dolgozni.

Miért megy ma valaki teatrológiára?

LÉNA: Én belevágnék az igazi színházcsinálásba. Pécsen fogok  mesterizni, színháztudomány specializáción.

ZSÓFI: Én szeretek a jövőben élni. Már most kilencven forgatókönyv van a fejemben, a zöme tetszik. Biztos vagyok abban, hogy a tudást, amit itt megkaptam, sok mindenre fel tudom használni. Lehet, hogy DIY-életem lesz, de ez inkább lázba hoz, mint elbizonytalanít.

ÁDÁM: Az egyetem után kutatni fogok egy fasza ösztöndíjjal, mesterizek, doktorálok, színházigazgató leszek, nyugatra megyek, megtanulok franciául vagy németül, független társulatot alapítok EU-s pályázatokból, olyan színházat fogok csinálni, mint Milo Rau, akiről a szakdolgozatom is szól, felvételizek színire, elmegyek politikusnak vagy ökológiára. Valami nagyon vagányat fogok csinálni.

BERNI: Egyelőre szeretnék maradni az egyetemen, drámaíró szakon. Szeretném megismerni a szakmának ezt az oldalát is, kicsit művelni, kacérkodni vele. Kacsintgatok a fordítás felé is. 

FERKÓ: Még két évet itt leszek színész szakon, azután egy rendező mesterit is jó lenne megkörnyékezni, ha már azért jöttem teatrológiára.

CSENGE: Én szeretném folytatni az Adakoznimenő-t. Ez a projekt, még anno az egyetemen találták ki, a vásárhelyi hidegvölgyi hátrányos helyzetben élő gyerekeknek segít. Jövőre szeretném átadni a stafétát az arra megfelelő embernek. Szeretnék valami remote újságírói munkát. Úgy néz ki, lesz színházi munkám is. Az, hogy pénzt kapok-e érte, egy másik kérdés.

PANKA: Mennék a Himalájába, drámaíró mesterire, kőszínházba színésznőnek. Kipihenném az elmúlt pár év intenzív mindent.

Köszönet az elmúlt három évért tanárainknak: Albert Mária, Boros Kinga, Csizmadia Imola, Dálnoky Réka, Jankó Szép Yvette, Karácsonyi Zsolt, Kárpáti Péter, Kelemen Roland, Lázok János, Mihály Emőke, Nagy Imola, Patkó Éva, Székely Hilda, Sz. Gál Boglárka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Varga Anikó.

Az írás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. év teatrológia szak Színházi szaksajtó tantárgyának keretében készült. Irányító tanár: Boros Kinga.