Ebben az évben utoljára lesz látható az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureșanu Színház koprodukciója

Ebben az évben utoljára lesz látható az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureșanu Színház koprodukciója

December 3-án, szombat este 7 órakor Sepsiszentgyörgyön lesz látható a Bányavakság című koprodukció. Az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureșanu Színház közös, román és magyar nyelvű előadását az Andrei Mureșanu Színház Arta termében, magyar és román feliratozással láthatja a közönség. Az előadást Catinca Drăgănescu állította színpadra, a rendező munkatársa Fazakas Misi volt.

Székely Csaba trilógiájának második része, a Bányavakság egy keserű komédia a székelyföldi település, a név nélküli falu közösségének vakságáról. A szereplők a szétesés utolsó lépcsőfokán léteznek, ahol már az emberek elveszítik az identitásukat és emberségüket. Ezek a szereplők nem egy betegség miatt vakultak meg, hanem a szegénység, a torz ambíciók és titkok miatt. A túlélésért való küzdelem működteti őket, ezért úgy élnek, mint valami vakok: úgy szavaznak, mint a vakok, úgy tesznek, mintha nem látnák a nővér fájdalmát vagy a lány eltévelyedését, ahogy azt az ürességet sem, amit a fakitermelő maffia hagyott maga után. Megvakította őket az interetnikus vakság, és nem látják, hogy apránként elhal, felszámolódik az egész falu.

Rendező: Catinca Drăgănescu. Társrendező: Fazakas Misi. Szereplők: Virgil Aioanei, Elena Popa, Sebastian Marina, Claudia Ardelean, Ion Fiscuteanu JR., Mucha Oszkár, Morár Ervin, Benyhe Bernát, Hegyi Kincső, Péter Izolda. Zenész: Csibi Szabolcs. Díszlettervező: Wegroszta László. Koreográfus: Ivácson László.

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc

Jegyek a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók. Az Osonó Színházműhely főtámogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány.