Dunkler Réka: Impressziók a térben

A Játéktér 2022/4. számából
#10év

Reflex Fesztivál, Sepsiszentgyörgy. Munka és öröm, a találkozások, a baráti együttlétek ideje. Egy padlásszoba szűkössége, amit Sebestyén Ritával osztok meg. A hely, ahová Rita egy este csillogó tekintettel, boldogan tér meg az álma megvalósulásának lehetőségével tágítani a parányi teret. Szavaiból egy új színházi szaklap létrehozásának tervei bomlanak ki. Magával ragad a genezis eufóriával és energiával teli élménye, utazom vele az együttgondolkodásban, arcokkal, irányvonalakkal telik meg a szoba. Akkor, azon az éjszakán még nem tudom, hogy egy olyan munka lehetősége sejlik fel előttem, amelynek majd a megvalósulása, örömeivel és terheivel együtt, tíz éve helyet követel magának nap mint nap az életemben. Egy héttel később Kötő József tanár úrral folytatott „hivatalos” beszélgetés után válik bizonyossággá, hogy a Játéktér, aminek a keresztelőjén is jelen vagyok, az terem lesz nekem is.  

A bennem látott lehetőségek közül a lapindítás körüli szervezést választom, abban érzem magam otthonosnak, a színházi munkáim során szerzett tapasztalataimat hasznosítom, tágítom. ISSN számot kérek és intézek, lapterjesztést tervezek, színházakkal, szerzőkkel egyeztetek, pályázatokat kutatok fel, honlap ügyében egyeztetek, tartománynevet intézek, Kötő tanár úr (ahogy én szólítom) pontos és kedves kéréseire válaszolok megoldással, amikor tudok. Ritával szárnyalunk a mit lehetne még, mit kéne még felhőin, melyeket gyakran foszlat szét valami megoldhatatlan akadály, legyen az emberi vagy anyagi.  

Mindeközben megalakul a szerkesztőség, lázasan készül az első lapszám. Belénk ég a pillanat, amikor először a kezünkbe fogjuk, ott keveredik a várakozással telített öröm, büszkeség a tartalma okán és a csalódottság a nyomdai kivitelezés miatt, a bizonyossága annak, hogy újra kell nyomtatnunk, és a tudat, hogy az első lapbemutató előtt ezt már nem tehetjük meg. A Janus-arcú kezdet. 

Honlappal gazdagodunk, abban vállalok konkrétabb feladatot, elkezdem azt a munkát, amit majdnem minden nap végzek azóta is, a színházak híreinek szerkesztését. 

Rögösen, de elindulunk, a reménnyel, ami a mai napig tart, hogy majd minden egyszer könnyebb lesz. Minden beszélgetésben azóta is ott van az igény a gördülékenyebb működésre. Tíz éve  körvonalazódnak a feladatkörök, melyeket minduntalan felülír a szűkös anyagi keret. Akkor, és azóta is, túl kevesen vagyunk a lap követelte munkához. Aki belépett e tíz év alatt bármilyen kis időre is e játéktérbe, időt, energiát áldozott sokszor fizetség nélkül, valami furcsa, megfoghatatlan elhivatottságtól fűtve. Megéri, megérte?! Nem tudom a válaszokat, csak azt, hogy: összetart minket ez a tér.

Fotó: Kovács Levente