dráMa7 - negyedik nap

dráMa7 – negyedik nap

A székelyudvarhelyen megrendezett kortárs színházi találkozó negyedik napján a dráMA kezdetei, a rendezvényt alkotó alappillérek kapják a főszerepet. Az erre a napra érkező előadás, A szentgyörgyi szent pedig a néző alkotói feladatait, felelősségét firtatja.

A dráMÁzat megnevezésű drámapályázat azzal a céllal született, hogy a rendezvény ne csak a már létező kortárs előadásokat népszerűsítse, hanem a kortárs drámairodalom megszületéséhez is hozzájáruljon. Ez kézzelfogható eredményt először 2012-ben hozott, amikor a kilenctagú zsűri által elbírált pályázatok közül  egy – Adorjáni Viktor munkája, A lovasok – megrendezésre és bemutatásra került a Tomcsa Sándor Színház társulatának előadásában, továbbá egy öt drámát tartalmazó kötet kiadására is sor került.

A következő lépés három intézmény – a nagyváradi Szigligeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara és a Tomcsa Sándor Színház – együttes munkáját jelentette, a dráMÁzat II. pályázat 2014. januári kiírását. Ekkor három külön kategóriában lehetett pályázni: a debüt, dráMAíró és dramAutor.

A három kategóriában összesen 152 pályázat érkezett be. A debüt kategóriában Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című, a dráMA7-en okt. 5-én bemutatott írása nyerte el leginkább a zsűri tetszését, ezért a nagyváradi Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös munkájában megrendezésre került.

A dráMAíró kategóriában Szmodis Jenő Ultimátum című írása nyert, ezt az alkotást október 8-án 17.00 órától élvezheti a közönség a Tomcsa Sándor Színház művészeinek felolvasásában. A harmadik, draMAutor című pályázat győztes munkáját, Laurenţiu Budău Apocalipsa vine de pe facebook című művét pedig szintén a helyi színészek felolvasásában, október 9-én hallgathatjuk meg.

Az ebből a pályázatból született könyv bemutatójára pedig október 8-án 16.00 órától kerül sor.

Ezt követően 19.00 órától a színpadi stúdióban az Ana Mărgineanu rendezésében színpadra került A szentgyörgyi szent című előadást tekinthetik meg. A különböző eseményszálakon futó történet azonban nemcsak a megtekintést, figyelmet igényli, de a látogató aktív belépését is a történetbe. A szentgyörgyi szent egy történet a nagylelkűségről és következményeiről, fotókról, labdákról, egy nő álmairól, egy férfiról, aki megpróbál (fel)lélegezni, egy lányról, aki a babáival beszélget; egy kétnyelvű történet, nézőkről, akik egy szép estén a nézőtérre beülve azon kapják magukat, hogy ők dönthetnek a szereplők sorsáról.

Jegyek elővételben a színház jegypénztárában személyesen vagy a 0266 212131-es telefonszámon. A pénztár a dráMA találkozó alatt naponta 10-14, illetve 15-19 óra között tart nyitva. A felolvasószínházra, a könyvbemutatóra és a beszélgetésekre a belépés ingyenes.