Demény Péter üzenete 2015-ben  a magyar dráma napján

Demény Péter üzenete 2015-ben a magyar dráma napján

2015. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasó színházi ősbemutatóval,  Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámájával ünnepli a magyar drámairodalmat. A 18.00 órakor kezdődő premiert megelőzőleg 17.30-kor Aranka György köztéri szobrának megkoszorúzására kerül sor, melynek alkalmával elhangzik Demény Péter  köszöntőbeszéde, amit az író a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felkérésére írt erre az alkalomra.

A továbbiakban Demény Péter üzenete olvasható.

 

Játékbarack

Üzenet a Magyar Dráma Napján

 

Amikor a Játék a kastélyban béli idősebb operettszerzők eldöntik, hogy megvédik a fiatalabbat a csalódástól, és egyikük játékot ír, melyben színpadi próbává teszi a valóságot, hogy tehát Annie nagyon is megcsalta Ádámot, akkor a színház szabályai és felszabadító szenvedélye egyaránt érződik. Már nem lehet akármit megtenni; már nem lehet mondjuk vöröskáposztához hasonlítani az ifjú hölgy keblét, csak barackhoz: az igazságot másoljuk, és ellene fordulunk. Ebből is látszik, hogy nem az igazság a fontos, hanem a játék. A játék révén felvillanó igazság. Ádám mindent nagyon szívesen elhisz (szerelmes, mit tehetne?), a színház pedig ismét győzedelmeskedik.

Ez a dráma: az életté vált vagy életből hasadt feszültség. A (mellé)beszélésből fakadó játékos és szándékolatlan önazonosság. Nem a nemzeti öblögetés, nem a szentenciózus moralizálgatás. Hanem amikor a fényezett csizmás magyarság között megerőszakolják az új tanítónőt. Amikor a székelyhimnuszos, románrendőrgyilkoló magyarok közül elmenekül a leány, mert semmi esélye nincs, hogy az apja valaha is megértse. Amikor az anya folyton felbukkan lánya szerelmeskedései közben, hogy nehogy az istenért felnőhessen egyszer. Amikor az idős házaspár inkább óvja a maga diktatúrában áporodott igazságát, mint hogy higgyen egy idegennek, aki egykor szintén az életük része volt. Amikor egy hideg úrhölgy majdnem életét veszíti a férfira mért kényszer miatt, melyet egyébként ő szabott. Amikor…

„Megijedt, vak tűztől?”, kérdezi a drámairodalom legnagyobb gondolkodója, persze gúnyosan. Hiszen Hamlet nagyon is tisztában van azzal, hogy a színház egyáltalán nem „vak tűz”. A színház (és mi más a dráma, ha nem színházba vágyó szöveg) mindig egérfogó. Aki úgy jön ki, ahogy bement, az bárhol eltölthetett volna két órát.

Az írónak pedig benne van minden félbemaradt beszélgetése és kibeszéletlen megfigyelése. Ő sem úgy jön ki, ahogy bement, mert akkor csak egy profi szöveggyáros, semmi más.

Senki nem azért költözik egy másik valóságba, hogy ne a maga barackjáról beszélhessen. Ott, a drámában, a színházban azonban éppen az derül ki, hogy nincsen olyan barack, amelyhez ne lenne közünk. Mi más lenne a boldogság, a boldogtalanság, a csalódás, a féltékenység, a kiábrándulás, a szerelem, a szeretet, a képmutatás, a politika, ha nem dráma, abban az értelemben, hogy szereplők, replikák és díszletek között történik? Mi más lenne az élet, ha nem dráma? Dráma a kunyhóban, a menekültsátorban, a nappaliban, a hálószobában, a bevásárlóközpontban, a templomban, az irodában, az óvodában, az országházban, mindenütt? Dráma a kastélyban.

 

Demény Péter

 2015. szeptember 20.