
Dániában tart előadásokat és műhelyfoglalkozást az Osonó Színházműhely
Az augusztus végén elkezdődött kilenchetes európai turné részeként, az Aalborg-i Det Hem’lige Theater-ben szeptember 26-án, szombat este fél 8-kor mutatja be a társulat az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást. A dokumentarista produkciót másnap, 27-én este 7 órakor Koppenhága közönsége tekintheti meg a Vanløse Børne-og Ungdomscenter-ben. A koppenhágai egyetemisták számára 28-án, hétfőn tart műhelyfoglalkozást az Osonó két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár.
A dániai helyszíneket megelőzően több németországi városban lépett fel a független színházműhely. Brémában a helyi magyar református közösség látta vendégül a csapatot, majd azt követően az Észak Németország-i Stade elitiskolájának közel 200 diákja láthatta az előadást, amely nagy sikerrel szerepelt az egy hete megrendezett luxemburgi összművészeti fesztiválon is.
Szeptember elején, Marseille környékén kirabolták a társulatot, így a csapat telefon, laptop, pénz és iratok nélkül maradt. Ennek ellenére az Osonó úgy döntött, nem szakítja meg a turnét. Az előadáshoz szükséges díszlet, jelmezek, kellékek megmaradtak, a hiányzó eszközök beszerzése folyamatban van és a társulat tudja tartani az eredeti játékrendet és útitervet.
Az október 21-én befejeződő turné az önfenntartó társulat saját anyagi forrásaiból jött létre, kiegészülve a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, a Közösségért Alapítvány Segíthetek?- MOL Tehetségtámogató programja valamint Kovászna Megye Tanácsa támogatásával.