D-BUTAN-T SZÍNHÁZI FESZTIVÁL Sepsiszentgyörgyön

D-BUTAN-T SZÍNHÁZI FESZTIVÁL Sepsiszentgyörgyön

            „A D-Butan-T egy olyan kulturális termék, mely kezdő színházi alkotók keresőmotorjaként működik, olyan alkotók felkarolását célozza, akiknek színházról szőtt ideáljainak megvalósításáért érdemes kockáztatni, akiknek munkája az előadások világának alig ismert tájaira kalauzolja a nézőt.

            Egy, a fiatal tehetségek felkutatását célzó program, amely annál is fontosabb a jelen kontextusban, hogy évente több száz fiatal végez a művészeti egyetemeken, akiknek a költségvetési színházak, csupán elenyésző hányadát tudják és akarják foglalkoztatni.

            A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, mely 29 évig a Tamási Áron Színház székhelyén működött, végre saját „otthont” tudhat magáénak; és annak jeleként, hogy ajtói mindig is nyitva fognak állni a fiatal művészek előtt, kulturális stratégiáját a rutin és merevség ellenében építette fel.

            A D-Butan-T ennek a stratégiának válik a motorjává, ahol kétévente tehetséges fiatal művészek  – színészek, rendezők, látványtervezők, koreográfusok, drámaírók, zeneszerzők – kapnak megmutatkozási lehetőséget, lehetőséget arra, hogy összemérjék képességeiket, tehetségüket. A fesztivál nyertesének egy éves együttműködési szerződést ajánl fel az  Andrei Mureşanu Színház.

            A D-Butan-T első kiadását 2016 november 8 és 13 közötti időszakra tervezzük, és jelen esetben a fiatal színészekre koncentrálódik. A következő kiadás célcsoportja a fiatal rendezőgeneráció lesz, így a D-Butan-T „főszereplői” kiadásról kiadásra változnak. Az összes fiatal alkotó munkásságát, akik részt vesznek a fesztiválon, a színház vezetősége figyelemmel kíséri a továbbiakban is, és esetenként együttműködésre kéri fel őket.

            A D-Butan-T fesztivál egy másik erőteljes vonala a továbbképzési lehetőség biztosítása ezen alkotók számára: a fesztivál zsűrijében résztvevő öt színházi szakember a rendezvény ideje alatt műhelygyakorlatokat vezet, melyek segítségével a fiatal művészek kreativitása kibontakozhat, megmutatkozhat az a kirobbanó alkotó erő, mely megrengetheti a kőszínházak merevségét: nézőtereivel és közhelyeivel együtt.

            A D-Butan-T az Andrei Mureşanu Színház reakciója arra a román színházi életben uralkodó sztereotípiára, hogy a kezdő alkotó kockázat, és ezen kockázat elkerülése érdekében a fiatal művészek projektjei csupán mellékesnek tekinthetők. Az Andrei Mureşanu Színház számára a D-Butan-T nem mellékes, hanem természetesen elsőrangú. Nem is képzelhető ez másképp, hiszen ezt bizonyítja a székelyföldi román színház története: Románia legkisebb színházaként az  Andrei Mureşanu Színház társulata akkor került előtérbe, amikor folyamatos lehetőséget nyújtott egy kezdő rendezőnek: Radu Afrimnak az alkotói kibontakozásra.

            A D-Butan-T egyszerűen egy munkaeszköz a színház számára, melyen keresztül a színház új vezetése egy művészi ütközési teret biztosít a fiatal alkotók számára, mely során feltérképezhetik, kialakíthatják saját útjaikat. Ahogy minden egyes színházi gesztusnak szinte magától értetődő velejárója a kockázat, ebben a felfogásban a kezdők alkotásainak előtérbe helyezésével nem a kockázatos, hanem az izgalmas, az újszerű kerül fókuszba. Izgalmas egy fiatal művésznek segítő kezet nyújtani, hogy elinduljon az alkotói önmegvalósítás útjain, nem másért, csupán az őszinte kíváncsiságért a tekintetében, mely során a színház közelebb kerülhet az emberekhez, a környező világhoz, a hétköznapok látványos sokszínűségéhez.”

             

           Nina Țînțar – “D-Butan-T: Használati útmutató”

A szakmai zsűri tagjai: Eugen Gyemant, Czegő Csongor, Bordás Attila, Mihaela Sârbu és Luiza Zan.

A fesztivál során a következő előadásokat láthatják: Három bohózat Pantalonéval – Bukarest, Térdünk összeér – Bukarest, Vagina monológok – Kolozsvár, Illuziók – Bukarest, Aglaja – Bukarest, MaRó – Marosvásárhely.

Jegyek a városi Kulturális Szervező irodában és online a biletmaster.ro honlapon vásárolhatók.

Egy jegy ára 15 lej, 60 lejért vásárolhatóak fesztiválbérletek, melyek a fesztivál versenyprogramjában résztvevő hat előadásra érvényesek.