Csütörtökön kezdetét veszi az Interferenciák 8. kiadása

Csütörtökön kezdetét veszi az Interferenciák 8. kiadása

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hivatalos megnyitójára csütörtökön, november 17-én este 6 órától a színház emeleti előcsarnokában kerül sor. A tizenegy napos fesztivál programjában idén 11 ország 14 társulata szerepel.

Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója a fesztivált megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál nyolcadik kiadásának az idei alcíme a Félem / Remény, amely utal a napjainkat meghatározó félelemre, amelyet az elmúlt időszak járvány és háborús helyzete váltott ki. Elmondása szerint ebben az időszakban a színháznak még nagyobb a felelősségvállalása: szenvedélyesen keresnie kell az igazságot és fel kell tárnia a tényeket, az események mögött rejlő titokzatos okokat és érdekeket, s a maga eszközeivel rá kell világítania a tragikus jelenségeket mozgató bonyolult összefüggésekre. De, ami ennél is fontosabb, reményt kell sugallania a nézők számára, egy kis fénysugarat az alagút végén. Emlékeztetni arra a bátorító krisztusi mondatra, hogy: „Ne féljetek!”

A fesztivál nyitóelőadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet produkciója Tompa Gábor rendezésben. Azért is esett a választás erre az előadásra, mert az idén fennállásának 230. évfordulóját ünneplő kolozsvári színház történetében William Shakespeare világhírű tragédiájának mindig hangsúlyos szerepe volt.

A rendezvény tizenegy napja alatt a kolozsvári közönség olyan nemzetközi és hazai társulatok előadásait láthatja, mint az ATELIER 3+1 (Franciaország), Collectif A, (Párizs, Franciaország), Konstancai Állami Színház (Románia), Gyulai Várszínház (Magyarország), Kolozsvári Állami Magyar Színház (Románia), Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház (Ukrajna), Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka, Szerbia), Luxemburgi Nemzeti Színház (Luxemburg), Ensemble Modern (Németország), Odéon – Théâtre de l’Europe (Párizs, Franciaország), São João Nemzeti Színház (Porto, Portugália), SNT Drama Ljubljana (Szlovénia), Unteatru (Románia), Théâtre Vidy-Lausanne (Svájc), Wansung Playground – Doosan Arts Center (Dél- Korea).

A programot idén is járulékos események színesítik: a TIFF Házban naponta kerül sor beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, emellett lesznek kiállításmegnyitók, könyvbemutatók, filmvetítések és koncertek is.

Az előadások részletes programja megtalálható a fesztivál honlapján, a www.interferences-huntheater.ro oldalon.

A fesztivál társszervezője a Corvineum Alapítvány, főtámogatói a Kulturális Minisztérium, Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap, valamint Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa. A rendezvény az Európai Színházi Unió, a Román Kulturális Intézet, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, az Energobit, a Communitas Alapítvány, valamint a Kolozs Megyei Tanács támogatásával valósul meg. Főbb partnerek: TIFF Ház, Tranzit Ház, Kolozsvári Román Opera, UNITER. Szállítási partner: RMB Inter Auto.

Interferenciák 2022 jegyakció a Kolozsvári Államai Magyar Színház nagytermi előadásaira!

  • Azok a nézők, akik a Hamlet, Macbett és az Oidipusz előadásra is jegyet vásárolnak, az egyik jegyet ajándékba kapják.
  • Azok a nézők, akik 2 jegyet vásárolnak a Hamlet, Oidipusz vagy Macbett előadásra a harmadik jegyet ajándékba kapják.
  • 10 főt meghaladó csoport esetében csoportjegy vásárolható. A Hamlet és Oidipusz előadások jegyára így 30 lej/fő, a Macbett előadás jegyára 20 lej/fő. A csoportot szervező, kísérő személy tiszteletjegyet kap.

A jegyakció csak a színház jegypénztárában vásárolt jegyek esetében érvényes.

A fesztivál programjában szereplő előadásokra jegyek vásárolhatóak online a www.biletmaster.ro oldalon, valamint a színház jegypénztárában. A színház jegypénztára november 17-27. között rendhagyó módón 10.00 és 22.00 óra között tart nyitva.

A színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát!