Csuszner Ferencz: Kisvárosi beavatás

Arany-légy. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós

A Miként lehet aranyat csinálni? kérdés megválaszolása igencsak emberpróbáló feladat. Goda Gábor mégis ezzel a kérdéssel érkezett a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházhoz. Az Arany-légy megalkotása közben a társulat tagjai számukra ismeretlen utakra léptek, közös munkájuk eredménye pedig nézők és játszók számára egyaránt szolgálhat kiemelkedő színházi élményként és beavatásként.

Az előadással a rendező nem kínál választ a maga által felvetett kérdésre. Az Arany-légy színpadi jegyzet, mentális térkép, amely a társulat aranyhoz fűződő gondolatait sűríti. Szerepe nem más, mint alapot és támpontokat adni a nézőkkel folytatható közös válaszkereséshez.

Az előadás tere kávézóra emlékeztet. Asztalok, melyek közül egyet fekete vászon fed, és három kisebb emelvény tölti be a stúdiótermet. A színészeknek fenntartott, letakart asztal kivételével a többi mellett a közönség foglal helyet. A díszlet egyetlen igazán interaktív eleme a pincér, aki időről időre körbe jár, és felveszi a nézők rendeléseit.

A kezdeti kép felbomlása után a színészek is körülülik a maguk asztalát. Megfogják egymás kezét, s a felemelkedő fekete vászon alól lebegő terítékek tűnnek elő. Közben zümmögő aranylégy száll fel, s a legyet röptető színész hathatós közreműködésével a közönség asztalaira, a nézők vállára, karjára, arcára száll. Miután az össze-vissza szálldosó légy ürügyén alaposan szemügyre vehették egymást a nézők, felgyorsul az előadás.

Gyorsan pergő képek sora tárul a publikum elé. Férfi és nő, ember és ember közötti kapcsolatok, az embert irányító érzelmek, a fizikai és a szellemi, a külső és a belső között feszülő ellentétek motívumait hozzák be újra és újra ezek a jelenetek. Az egymáshoz többszörösen kapcsolódó, ismétlődő motívumok miatt képek sora helyett akár képek szövetéről is beszélhetnénk. A jeleneteket lineáris sorrendbe kényszerítő idő szabályai egyébként is hatályon kívül helyeződnek az előadás alatt. Falra vetített órainga suhan át többször is a színen. Ilyenkor az idő megáll, a színészek megmerevednek, a fények kialszanak. Az inga eltűnésével minden onnan folytatódik, ahol abbamaradt.

Ritkán engedik szabadon a hatásos (és hatásvadász) képek a közönség tekintetét. De a nézők figyelme ilyenkor sem kalandozhat el. Szerinted mi az élet sója? – kérdeznek végig egy alkalommal mindenkit a színészek, az elhangzó válaszokat pedig az asztalokon elhelyezett, sóval töltött apró zsákokra tűzött papírra írják. Később egy kísérlet elvégzésére kérik fel a közönséget. Párban kell előre megadott eszközökkel, előre megadott módon hangszert készíteni. Az előadás végéhez közeledve ismét az apró, sóval töltött zsákok kerülnek a középpontba: miközben a színészek a zsákok tartalmát egy urnába öntik, hangosan felolvassák az összeírt válaszokat.

Izgalmas előadás az Arany-légy, és nem elsősorban a látvány vagy a közvetlenül az aranyhoz kapcsolódó gondolatok miatt. A gazdag és erős vizuális ingerek talán az előadás három fontos eleme közül a legingatagabbat alkotják. Az Arany-légy végén, a hatásos képek lecsengésével felmerül a kérdés, hogy nem pusztán alibi vagy kevéssé jelentős melléktermék-e mindaz, ami a közönség elé tárul. A másik két elem: a színészek alkotókká válása és a néző játékossá alakítása a színházi viszonyrendszeren belül minőségi átalakulást eredményez.

Az Arany-légy megalkotásának módját a néző sejtheti ugyan, de nincs, ami konkrétan elé tárná a munkafolyamatot. Ennek ellenére a színészek alkotóvá lényegülése lehet a színház szempontjából a legfontosabb és a legtávolabbra mutató elem. Ez a minőségváltás az első válaszlehetőség, amit Goda Gábor saját kérdésére ad.

Ha a színészek beavatása az alkotásba a legfontosabb, a nézők játékossá válása az előadás legizgalmasabb és leginkább megkomponált része. A folyamat a hagyományos nézőszerep dekonstruálásával és a néző előadáson belül érvényes jelenlétének tudatosításával kezdődik. Kiemelkedő pontja, amikor a néző a rászálló aranylégy miatt a terem összes többi tekintetének kereszttüzébe kerül. A tekintet tudatosítása után a „Szerinted mi az élet sója?” kérdésen keresztül megjelenik a nézők hangja és gondolatvilága, valamint a többi nézővel szembeni kíváncsiság.

A kíváncsiságot a válaszok felolvasása elégíti majd ki. A párban végzett kísérlet során végül a közvetlen, néző és néző közötti interakció is létrejön.

A fenti két, konkrét céllal bíró és célját elérő elem tükrében az előadásban az aranycsinálás lehetősége utáni kutakodás céltalan lézengésnek hat. Bár az arany mint központi motívum számtalan irányt és lehetőséget ad a keresésre, az előadás leragad néhány – kétségtelenül igen szépen megjelenített – kézenfekvő általánosságnál. Egy idő után mintha már nem az lenne a cél, hogy újat mutasson, hanem az, hogy a színészek bizonyíthassák, képesek újabb és újabb formában a nézők elé tárni a már látottakat. Ugyanakkor a sok ismétlésnek pozitív hatása is lehet. Az Arany-légy végén aligha marad olyan néző, aki úgy érezné, hogy nem értette az előadást.

Míg a játszók és a nézők színházi minőségének átalakulását nevezhetnénk az alkotásba, illetve a játékba történő beavatásnak, addig a szabad asszociációkra épülő keresgélésre leginkább a Bevezetés a kortárs előadások értelmezésébe cím illene. Igaz ugyan, hogy a bevezetés és a beavatás hasonlóak, egyikük az út kezdetét, másikuk az adott út végét jelöli. Természetesen ebben az esetben is igaz, hogy egy út vége egy újabb út kezdete is. Így érthető, ha a néző némileg türelmetlenkedve és elégedetlenül távozik az előadás végén. Nem arról van szó, hogy az Arany-légy ne váltotta volna be a vele szemben támasztott elvárásokat. Sokkal inkább arról, hogy a színház lassan őrlő malmai miatt nehéz kivárni az újabb, immár bevezetetteknek és beavatottaknak szóló előadást. Várakozás közben pedig joggal rémlik fel bennünk a rendező kezeit elégedett dílerként dörzsölő alakja: az első adag megtette a hatását.

Rendező: Goda Gábor m. v. A rendező munkatársa: Gold Bea m. v. Tér, elrendezés: Bodóczki Antal. m. v. Jelmez: Lőrincz Kriszta m. v. Zene: Orbán Ferenc m. v. Játsszák: Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László, Vajda Gyöngyvér.