CSOMÓTÜNDÉR - BOGRA FUTOTT FELNŐTTMESÉK GYEREKEKNEK

CSOMÓTÜNDÉR – BOGRA FUTOTT FELNŐTTMESÉK GYEREKEKNEK

Az elmúlt évadban bemutatott A hétfejű tündér című bábelőadás után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház első bemutatóján szintén egy különleges tündérrel ismerkedhetnek meg a színház látogatói.

„Van a világon egy csomó tündér, ezt mindenki tudja. Tavasztündérek, konyhatündérek, villamosvezető-tündérek. De Csomótündér csak egyetlen egy volt.” – írja Gimesi Dóra, akinek nemrég megjelent kötetéből Fekete Ádám dramaturg és Bereczki Csilla rendező munkája során született meg a temesvári magyar színház legújabb (gyerek)előadása. Az alkotók elmondása szerint az előadás olyan emberi, társadalmi és párkapcsolati témákat helyez előtérbe, amelyek közvetve vagy közvetlenül a gyerekek életére is komoly hatással vannak.

A Csomótündér összetett színházi nyelven szól gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt, a báb és a drámai színház eszközeivel élve. Az előadás rendezője Bereczki Csilla és látványtervezője Miareczky Edit több éve, összeszokott csapatként dolgoznak együtt, olyan előadások létrehozásában, amelyek jóval túlmutatnak a bábszínház ismert formáin és világán.

„Az eredeti változatban a Csomótündér egy felnőtt (idősebb) férfi. A kerettörténet színhelye pedig a Tündéregyetem és környéke. Mi ezen változtattunk, s átraktuk az egészet egy kevésbé meseszerű környezetbe és szituációba (ez a látványvilágra nem vonatkozik!).  A „mi” Csomótündérünk egy lány, aki egy teljesen infantilis, meghatározhatatlan, bekategorizálhatatlan lény, s aki egyszerre hordozza magában a vagabond Huckleberry Finnt, Alice-t, s a tapasztalt, sokat látott bohócot (hiszen a tündérek örökké élnek)!” – meséli Bereczki Csilla rendező.

Azok, akik október 9-én délután öt órától ellátogatnak a színház Stúdió termébe, nem csak az évad legelső bemutatójának lehetnek szem- és fültanúi. A nyár folyamán hat új taggal bővült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, így a soron következő bemutató  alkalmával a társulat két új bábszínészével is megismerkedhetnek majd az érdeklődők. Nagy Dóra és Szilasi Eszter Júlia bábszínészek jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem első éves mesteri tagozatos hallgatói, akiket az évad során több gyerek és prózai előadásban is láthatnak majd.  Velük együtt lép színpadra Vass Richárd és Lukács Szilárd, a társulat másik két bábszínésze is, akiket a tavaly februárban bemutatott Lázár Ervin: A hétfejű tündér című előadásban láthattak először együtt a színház látogatói.

 A Csomótündér fenlőtt(es) mese anyukákról és apukákról, családról, vitákról és válásról. Gyerek szemmel, gyerek nyelven de nem csak gyerekeknek.