Csomós Tünde Timea: Lentről kezdtük, egy pincéből

Csomós Tünde Timea: Lentről kezdtük, egy pincéből

Beszélgetés Nagy (Szilágyi) Reginával, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának és a Tomcsa Sándor Színház bábtagozatának alapítójával.

A Játéktér 2015. téli számából

Fotó: Bálint Előd

1998 óta a Brighella-bábcsoport alapító tagja, majd vezetője voltál. Mi vonzott a bábszínház világába?

Nagyszínpadi gyerekelőadásokról írtam az államvizsga-dolgozatomat a Babeș−Bolyai Tudományegyetem Színháztudomány sza­kán. Riportot kellett készítenem, és Sebestyén Rita tanárom beajánlott Kovács Ildikó néni­hez. Megkérdeztem őt, hogy nem segítene-e egy bábszínház megalapításában, ugyanis ezt megelőzően Szatmáron nem volt igazi bábszínház. Igent mondott, amelynek követ­keztében beindult a folyamat. Először Ildikó néni vezetésével tartottunk bábos képzést Szatmárnémetiben, aztán egy amatőr csapat­tal elkezdtünk előadásokat létrehozni. Lassan fejlődtünk, alakultunk. Tulajdonképpen így in­dult az egész.

Öt évvel később a bábszínház a Harag György Társulat részévé vált, hogy sikerült ezt elérni?

Az alapítványi bábszínházat két évig mű­ködtettük. A színház vezetősége felfigyelt az előadásainkra, ennek eredményeképpen elin­dult egy együttműködés, ami végül az igazga­tóváltás miatt kudarcba fulladt. 2003-ban si­került négy bábszínházi állást visszaigényelni, így újraindulhatott a bábszínház. 2005-ben felvettek a Marosvásárhelyi Művészeti Egye­tem kortárs rendezésképzésére. Az egyetem után elkezdtem nagyszínpadi előadásokat is rendezni.

A rendezés vagy a bábrendezés áll köze­lebb hozzád?

Szatmárnémetiben bábrendezőként is­mertek meg, de valójában kortárs rendezést tanultam. Inkább darabfüggő, hogy mikor mit adaptálok színpadra. A bábrendezés eszköz­használatában találom meg azt a többletet, ami gyakran hiányzik a nagyszínpadi előadá­sokból.

Kiket szólítanak meg az előadásaid?

Korosztály szerint rendezek, a legkiseb­beknek és a legnagyobbaknak is. A kettő közt mozgok, és persze van olyan előadás, ami minden korosztályt érint, ilyen például a Tomcsa Sándor Színházban bemutatott A dzsungel könyve[1] című rendezésem. Felnőtt bábelőadást régóta szeretnék rendezni, de amíg az általam elindított bábszínházak nem érik el azt a mércét, hogy ez megvalósítható legyen, várok. Az lenne a célom, hogy ráéb­redjünk arra, hogy a bábszínház nemcsak az kisebb korosztály színháza, hanem eszköz­használatában egyedülálló, egy saját forma­nyelvvel rendelkező műfaj. Nagyon komplex, a képzőművészethez is közel áll.

Mi az, ami leginkább motivál a rendezése­id kapcsán?

Imádom azt a hangulatot, ami egy-egy darabot körülvesz, amit érzek, amikor olva­som, majd a csodát, amit alkotásnak hívnak, és szeretném mindezt megosztani. Hangulat­mániás vagyok. Fontosak az engem feltöltő hangulatok. A hangulatérzeteim indítják be a fantáziámat, és ebből építkezem, alkotok.

Mesélnél kicsit arról, hogy az eddigi rende­zéseid közül mely produkciók határozták meg eddigi pályafutásodat?

Volt néhány, még a rendezésképzés előt­ti időszakból, amiket írtam és rendeztem is, és legnagyobb meglepetésemre sikerük lett, ilyen például a Weöres-összeállítás[2]. Ezek az előadások rádöbbentettek arra, hogy nekem ez az utam. Aztán egyre bátrabban, „hályog­kovács” módjára nyúltam különböző anya­gokhoz. Úgy gondolom, engem a fehér papí­ros úttörés jellemez: gyakran kezdek a nulláról dolgokat, mint például a kaposvári színmű­vészeti főiskolán a Maszathegyet[3]. Ott is nul­láról indultunk ketten Bodor Judit budapesti bábtervezővel, aki alkotótársam több mint tíz éve. Kaposvár fontos helyszín. Mohácsi Já­nos rendező, tanár hívott oda, miután látta Szatmárnémetiben a Holle anyót[4], ami prózai gyerekelőadás bábszínházi elemekkel kever­ve. Általában így állítom össze a nagyszín­padi gyerekelőadásaimat: belecsempészek bábszínházi elemeket és technikát, valamint képzőművészetet. A Félőlény[5] című produk­ció is közel áll hozzám, azzal jelölt Zsigmond Andrea a Színikritikusok díjára 2009-ben, és az volt az első más színháznál rendezett elő­adásom. A jelenlegi kedvencem a Cókmók[6], mert az valami újnak a kezdete.

2011-ben felkértek, hogy alapíts bábszín­házat Székelyudvarhelyen – elvállaltad. Miért érezted szükségesnek ezt a lépést?

Egy előzetes sikeres együttműködés ered­ményeképpen megfogalmazódott bennünk az igény, hogy Székelyudvarhelyen ne csak nagy­színpadi gyerekelőadások, hanem bábelőadá­sok is szülessenek. Kihívásként tekintettem erre a lehetőségre, vágytam a változásra.

Megalapítottátok a bábszínházat, mégis eljöttél Székelyudvarhelyről. Miért?

Szerencsés helyzetnek tekinthető, hogy azok a színészek, akikkel akkor együtt dol­goztam, receptívek, szakmailag felkészültek és alázatosak voltak. Így jött létre a Cókmók.[7] A következő évadra készült egy produkció, az Égig érő fa[8], ami eredetileg szabadtéri elő­adásnak indult, de most adaptálni szeretnénk benti térre is. Amennyiben visszahívnak, én szívesen megyek rendezni és segítek abban is, hogy ez a bábszínház bekerülhessen a köztudatba.

Mi a véleményed az erdélyi magyar báb­játszásról?

Fontos, hogy kialakítsa saját stílusát, ön­maga legyen az önnön képességeivel. Nem hasonlíthatjuk össze a magyarországi báb­színházakkal, hiszen mi nem rendelkezünk olyan háttérrel, mint ők.

Van átjárás az erdélyi bábszínházak kö­zött, vagy csak egy-egy fesztivál alkalmával találkoztok?

Szerintem lassan alakulóban van, meg­mozdult valami, és ez jó. Én mindenképpen azon dolgozom, hogy lássák egymást a bá­bosok, viszont ez többnyire anyagi gondokba ütközik.

Ritkán írnak bábszínházi kritikákat. Erről mit gondolsz, fontos a visszajelzés?

Ez is inkább annak köszönhető, hogy a bábszínház még mindig nem mint „színházi forma” él a köztudatban. De ezen a téren is mintha megmozdult volna valami.

Nagyon zártnak tűnik ez a világ, a kívülállók nem nagyon tudnak rólatok. Ez így rendben van, vagy szeretnétek betörni a köztudatba?

Érdekes így a kérdésfeltevés, hiszen a bábjátszás talán a legősibb színházi forma. Jó lenne, ha a mai ember is tudná, hogy honnan származik. Az, hogy manapság ki jár bábszín­házba, megszokás és a bábszínházak részé­ről kitartás kérdése, de előbb-utóbb a szülők is rászoknak arra, hogy elvigyék a gyerekeiket előadásokra.

Hogyan képzeled el a jövőt?

Mindig tudtam, hogy mi az, amit szeretek, és csak figyeltem. Lentről kezdtük, egy pincé­ből. Szerencsés vagyok, mert mindig megta­lált a munka, még nem volt olyan évad sem, hogy ne dolgozzak. Én így most boldog va­gyok, két gyermekem van, és két bábszínház születésében vehettem részt. A Brighella már nagykorú, már megáll a saját lábán is, de azért itt vagyok mellette, és figyelem. Úgy szeretem őket, mint a gyermekeimet.

[1] Békés−Dés−Geszti: A dzsungel könyve, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (2013/2014).

[2] Összeállítás Weöres Sándor verseiből – Bababolt –, Brighella-bábcsoport, Szatmárnémeti (2000).

[3] Varró Dániel, Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen, Kaposvári Egyetem, Művészeti kar (2010/2011).

[4] Grimm testvérek − Pozsgai Zsolt: Holle anyó, Szatmárnémeti Északi Színház (2009/2010).

[5] Békés Pál: A félőlény, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (2008/2009).

[6] G. Szász Ilona: Cókmók, avagy a morgolódó szek¬rénymanó, Tomcsa Sándor Színház, Székelyud-varhely (2014/2015).

[7] G. Szász Ilona: Cókmók, avagy a morgolódó szek¬rénymanó, Tomcsa Sándor Színház, Székelyud-varhely (2014/2015).

[8] Népmese-adaptáció, Az égig érő fa, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (2014/2015).