Csoda a deszkákon

Ami délutánról délutánra, estéről estére a színházak falai között történik, az maga az egyszeri és megismételhetetlen csoda. Kétszer ugyanaz soha nem történik meg, mindig lesz valami új, valami más – és mégis mindig megmarad a varázs. A színház csodája ebben rejlik, és még abban, hogy bármikor beülsz a nézőtérre, megszűnsz az lenni, aki vagy. Minden gondod, amivel nem tudsz megküzdeni, minden problémád, ami szüntelen ott lohol a nyomodban, hirtelen eltűnik. Magába zár a színház, menedéket nyújt, és befogad. Mint egy régi ismerős, aki pontosan tudja, nem feltétlen azzal segít, ha beszél veled a gondjaidról, hanem sokkal inkább azzal, ha eltereli a figyelmedet. Ez az, amiért mi, nézők nem lehetünk elég hálásnak a színháznak, hogy létezik, és a színészeknek, rendezőknek, alkotóknak, hogy megteremtik a csodát.

Nélkülük nem lenne mentsvárunk, éppen ezért úgy gondolom, az egyik legfontosabb, hogy hallhassuk, olvashassuk az ő gondolataikat akár egy-egy darab, akár maga a színház kapcsán. Ők belülről élik meg mindazt a csodát, amit nekünk adnak, és számunkra is jó érzés tudni, hogy nem csak mi éljük meg varázsként az estéket. Megmelengeti minden néző szívét, ha tudja, a színészekre ugyanolyan hatással volt egy-egy alkalom, mint rá, ezért fontosnak tartom a velük készült interjúkat. Ráadásul az életpályájuk is rendkívül érdekes lehet minden civil ember számára. Miért választották ezt a hivatást? Mióta érzik, hogy ez az útjuk? Mi volt a legnagyobb kihívás? Ez csupán pár kérdés azok közül, amik véleményem szerint sok embert érdekelnek. 

Viszont nem szabad elfeledni azt sem, hogy rajtuk kívül még rengeteg ember tesz azért, hogy mi pár órára elzárkózhassunk a külvilágtól. A háttéremberekkel készült beszélgetéseket is nagyon fontosnak tartom, hisz mindegyikük munkája nagyon érdekes. Ha pedig mi is többet tudnánk arról, hogy milyen sok ember munkája van az előadások mögött, az nem csupán az irántuk érzett tiszteletet növelné, hanem ők maguk is fontosabbnak éreznék magukat. Sajnos elég ritka, hogy a háttérben, csendesen dolgozó színházi emberek előtérbe kerüljenek, és én úgy gondolom, ezen ideje lenne változtatni, hiszen az ő munkájuk semmivel sem ér kevesebbet.

Végezetül pedig szerintem sokak érdeklődését felkeltené, ha a darab előkészületeibe nagyobb betekintést nyerhetnénk. Ha a néző többet tud a darabról, amit kedvenc társulata bemutatni készül, máris megnövekszik az érdeklődése, és nagyobb eséllyel megy el rá. Nem kötelező egy az egyben rá zúdítani mindent, amit tudni lehet a készülő előadásról, ám ha kis részletekben adagolva mesélik el a történet eredetét, korábbi külhoni és/vagy itthoni bemutatóit, egészen bizonyos, hogy a közönség érdeklődését annál jobban felkelti.

Személyes véleményemet írtam le az imént, ám úgy gondolom, sokan egyetértenek velem. Hiszen a színház a deszkákon megelevenedő csoda, épp ezért bűn lenne, ha róla, és a csoda létrehozóiról oly keveset tudnánk.

Pászti Anna