Csíkszentgyörgyön és Kolozsváron az Osonó Színházműhely

Csíkszentgyörgyön és Kolozsváron az Osonó Színházműhely

Május 17-én, pénteken 20 órakor Csíkszentgyörgyön, a Háromtizesi Kultúrotthonban lesz látható az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás. A produkciót május 18-án Kolozsváron, egy zártkörű rendezvény részeként, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség 25. születésnapján is bemutatja a társulat. Ezt megelőzően Fazakas Misi, a társulat vezetője műhelyfoglalkozást tart a résztvevők számára.

Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkciót először 2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 24 országának 178 településén mutatta be a társulat. Az előadás eddig 12 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát és számos díjban részesült.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, László Fruzsina, Macsuka Patrik. Technikus: Pászka Gáspár Csongor. Rendező: Fazakas Misi.