Család, pénz, szabadság – IFeszt.blog 1.

Család, pénz, szabadság – IFeszt.blog 1.

A Szatmáron zajló 8. Interetnikai Színházi Fesztiválon a Játéktér Mentor-programja is jelen van; a műhelymunka keretén belül kolozsvári és marosvásárhelyi teatrológus hallgatók írnak fesztiválblogot – ebből közlünk írásokat.

Fotó: Czinzel László

Rancz Mónika: Mindenünk a pénz

Van valami elkeserítően egyszerű abban, ha egyetlen elv alapján írjuk le a világot mozgásban tartó, emberi megismerésre alkalmas rendszert. A színházban ez a fajta kiélezettség kiált is egyben, hogy vegyünk észre valamit, vagy csak ismerjük el: igen, ez itt és most történik. Ilyen értelemben „kiabál” nézőivel a Tamási Áron Színház előadása, A fösvény. A képlet egyszerű: az előadás világát a pénz mint kizárólagos érték határozza meg. Bocsárdi László rendező Molière darabját úgy tölti új formába, hogy nem feledkezik meg arról, hogy kinek mutatja, és ki előtt boncolgatja ezt az örök aktualitásnak örvendő problémát.

A pénz-elv mindenhatósága nem egyetlen irányba működik, mivel nem merül ki az anyagi javak birtoklása utáni vágyban, hanem meghatároz olyan más értékeket is, mint a szerelem, a döntés szabadsága vagy az egymás iránti tisztelet. Hogy ezen bárki csodálkozhat-e, abban kételkedem, azonban a rendezés bőven ad okot az álmélkodásra/meghökkenésre: formanyelve polgárpukkasztó, merész, kíméletlen – sőt, saját magán képes nevetni azzal, hogy kigúnyolja a néző számára elfogadott normákat a színészi játékra, a beszédre és más konvenciókra vonatkozóan, mivel eltúlozza, karikírozza azokat. Mintha minden el lenne csúsztatva picit, hogy még élesebb legyen az előbb említett „kiabálás”.

A Bartha József által tervezett díszlet végtelenül letisztult: egységes fehér teret látunk, amely vizuális bravúrként perspektivikusan mélyül; ezt a hatást hivatottak erősíteni az ajtók, amelyek elválasztják egymástól a mélyülés „fokait”, a színpad különálló részeit, rétegeit. A kint és bent játéka ez. Legbelül van elásva a kincs, a pénzes ládika, amelyet a címszereplő, a fösvény Harpagon oly betegesen őriz a szíve és a színpad mélyén, ahol a rejtekhely egyben sírhely is. A karakterek kitárulkozásai a színpad elején kapnak helyet, a nézőtér felé irányulnak. Harpagon lánya, Eliz és fia, Cléante apjuk haragjától félve bezárt ajtók előtt osztják meg a szerelem hírét egymással, játszva a tér lehetőségeivel. Az ajtók húzogatása, ki- és betologatása az előadás egyik legdinamikusabb eleme: kizárnak, elválasztanak, néhol be kell furakodni köztük, néhol ki- és beesnek rajta a szereplők – a humort mindenképp szolgálja, ahogyan játszanak ezzel a tér-elemmel. A teljes szöveg itt olvasható.

Kali Ágnes: A szabadság rétegei

Hideg van és esik az eső, fúj a szél, a Szatmárnémeti Északi Színház stúdióterme előtti járdán kisebb tömeg vesz körül két nőt. Az egyik decensen öltözött középkorú, a másik elegáns, fiatal, nagyvilági dáma, aki de Sade botrányos tetteit sorolja, kéjelegve szembesítve ezekkel a másik nőt, és minket. A nézők figyelik őket, egészen addig, amíg mindenkit betessékelnek.

A vásárhelyi Ariel Színház Madame de Sade előadása mélykeringő, egyre beljebb és beljebb táncoljuk magunkat a nők közti viszonyrendszerbe, a különböző érzékelési módokba és traumákba. Öt nő tizenkét évét követjük végig az előadásban, ami másról sem szól, mint egy férfiról, aki láthatatlan, és akit a nők beszéde, a hozzá való viszonyuk teremt meg.

Egy háromfős család otthonába érkezünk, karöltve a kurtizánnal és az apácával, már nagyon várja őket a családfő anya, aki bármit megtesz annak érdekében, hogy jó híre megmaradjon. Meg kell oldania egy helyzetet, nem törhet ki a botrány: ebben kéri a kurtizán és az apáca segítségét.

A tér mintha reflektálna az előadásban megjelenő szülő-gyerek viszonyra: üres, rideg. Ide mindenki beragad az idővel együtt, és az itt megjelenő viszonyrendszernek minden tranzakciója de Sade-hoz kapcsolódik, vagy az ő figuráján keresztül vezet. Az anya szeretné fogva tartani a márkit, a többiek meg kiszabadítani akarják őt – mindkettő saját maguk bebörtönzésével jár, és ahogyan futjuk a dialógusok köreit, egyre mélyebbre jutunk ebben. Az idő nem stagnál, inkább a maga köznapi módján nem ér el ehhez a házhoz, a benne élőkhöz. De Sade hiányán keresztüli jelenléte egymáshoz láncolja őket, a kegyetlenség tájain elrejtőzve végighalad és megszűnik valós ember lenni; eszménnyé és rögeszmévé válik. A teljes szöveg itt olvasható.

Csegzi Noémi: Élettől és színháztól megfáradtan

A szerelmi viszonyok nehézségei, a tehetetlenség állapotai rajzolódnak ki Kincses Elemér rendezésében, amely Iacob Gordin A szerelem átka (Blestemul iubirii) c. drámáját viszi színre. A Bukaresti Állami Zsidó Színház jiddis nyelven játszott előadása egy hagyományos XX. század eleji zsidó család életébe enged betekintést.

Ennek a családnak a történetét a szerelem problémáján – felbontott jegyesség, megözvegyülés és második házasság, hűtlenség, viszonzatlan szerelem jelenségein – keresztül mutatja fel az előadás. Az igaz szerelem eltéphetetlen és kimeríthetetlen, abba senki és semmi sem tud éket ütni, még az idő sem, állítja Berta, akivel a vőlegénye felbontotta a jegyességet, hogy végül Berta húgát, Idát vegye el – és aki, bár az élettől kissé megundorodva szemléli a körülötte zajló dolgokat, mégis hisz a szerelem erejében. Az előadás minden női szereplőjének kijut a gyötrő érzésből – csak van, akinek már könnyebb ez a teher, amolyan hétköznapi kellékként megszokja és megtanul együtt élni vele. Ebben a családi és társadalmi viszonyrendszerben, amit az előadás felmutat, és ami erősen férfiközpontú, a nők gazdasági és érzelmi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. A feminizmus, a nemek közti egyenlőség témáját mégsem boncolgatja az előadás, nincs kritikai viszonyulása a bemutatott világhoz. A teljes szöveg itt olvasható.

Csegzi Noémi: Belesni a színházba

Spiró György Az imposztor című drámáját Major Tamás alakja ihlette, főszereplője, Bogusławski Az ikszeknek, Spiró nagyregényének a főhőse is. A dráma cselekményének helyszíne egy vidéki lengyel kisváros, Vilna, ami az orosz cár fennhatósága alá tartozik – a Csíki Játékszín előadásában a színészeket a vilnai színház társulataként látjuk színpadra lépni.

Miközben a vilnai színházban a Tartuffe bemutatójára készülnek, és a főszereplőt alakító Bogusławski érkezését várja mindenki, egy ismeretlen férfi jelenik meg a színpadon. A próba kezdetén derül csak ki, hogy a padon ülő idegen a várva várt híres színész, aki Czintos József alakításában egy idős, kicsit megfáradt figurának tűnik. Bogusławski csak az igazgatóval folytatott hosszas alkudozás után hajlandó eljátszaniTartuffe szerepét. Miközben tanulja a szöveget, egymás után jelennek meg nála a színészek apró dolgaikkal, vágyaikkal. Így ismeri meg a társulati tagokat, és a köztük lévő viszonyokat is. Például így tudja meg, hogy Kaminska (Szabó Enikő), a helyi színésznő jómódú, férje (Kosztándi Zsolt) színész, szeretője pedig az igazgató (Veress Albert). A színészek kiábrándultak, elnyomottak, kilátástalannak érzik helyzetüket. Bogusławski híre is elhalványult: már nem színházigazgató, albérletben tengődik, vidéki vendégjátékokból él. A teljes szöveg itt olvasható.