Caravaggio Terminal – ősbemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Caravaggio Terminal – ősbemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Június végén különleges ősbemutatóra kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A Caravaggio Terminal című előadásnak, Robert Woodruff és Visky András közös projektjének bemutatójára június 24-én, kedden este 8 órától kerül sor a Stúdióteremben.

Robert Woodruff amerikai rendező 2011-ben az azóta is műsoron levő, nagysikerű Születésnap című előadást rendezte a kolozsvári társulatnál. Ezúttal ismét sajátos színházi alkotófolyamat zajlott az elmúlt hetekben, melynek alapját a Visky András által írt darab képezte.

„Caravaggio első rendűen nem festője, hanem rendezője a saját vásznainak: a tér, a jelenet szereplői, a szereplők közti viszonyok, a világítás megtalálása sokkal inkább az improvizáción alapuló színházi próbafolyamatot idézi fel, semmint az ábrázolás-tradíció újraértelmezését.” – írja Visky András a darabhoz fűzött szerzői megjegyzéseiben.

A közelgő bemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón Robert Woodruff így nyilatkozott az előadásról: „Nem vagyok történész. A jelen problematikája érdekel, az, hogy mit mond Caravaggio világa a jelen számára. Ez az előadás egy kísérlet arra, hogy miként lehet egy rendkívüli művésznek az életét megragadni négyszáz évvel később. A színház nem történetet mesél, hanem megpróbálja újrateremteni a valóságot.”

Az előadás alkotói: Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Imre Éva, Sinkó Ferenc, Szűcs Ervin, Varga Csilla színészek, Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező; a videoprojekciókat Bányász Bertalan, a zenét bodoki-halmen kata állította össze. A színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi. Rendezőasszisztensként Mei Ann Teo, a dramaturg asszisztenseként Jessica Rizzo vett részt az előadás létrehozásában.

A következő előadás szerdán, június 25-én, este 8 órától tekinthető meg a Stúdióteremben.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-593468), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.